Ismét varázsolt a csapattal Tarczy Gyula, kommunikációs szakember – írta az újabb nagyváradi egész napos tréninget követően Hermann Judit. A Hermann-ág vezetője a novemberi, az aktív csapattagoknak szánt esemény után így fogalmazott: ez volt az érzése végig a második ilyen jellegű kommunikációs tréning alkalmával. – Hihetetlen élmény, ahogy látjuk kibontakozni azokat az embereket Gyula gondos, szerető figyelme alatt, akik addig inkább meghúzódtak a székükön. A mostani alkalommal már rengeteg kéz lendült a magasba, önbizalommal, hatalmas mosollyal léptek ki az emberek a „színpadra”, hisz tudták: elrontani nem lehet, csak keveset gyakorolni. Ez alkalommal az „asszertív kommunikáció” volt napirenden, hisz ez az a kommunikációs forma, ami előre viszi úgy a magán, mint a szakmai életünket. S bizony, a téma maga igen komplex, de Gyula olyan barátságosan vezette be a csapatot az alapokba, hogy nem lehet nem vágyni a folytatásra. Hatalmas felismerések születtek, felszabadultak blokkok, félelmek s meggyőződésem, hogy ez a mindennapokban is hatalmas lendületet fog adni a résztvevőknek – fogalmazott a csapat lelke, aki a nagyjából félszáz résztvevő reflexióit is begyűjtötte, amiből a tematika éppúgy kibomlik, mint számos, szíveken átszűrt tanítás, és nem kevés érzelem is. Az eseményen az előadó – egyben szerző – sokak örömére dedikálta is a „Ha mikrofon kerül a kezedbe…” című, a nyilvános beszéd egy fontos területéről szóló könyvének friss kiadását.
Piheni Brigitta: Az interaktivitás magas fokozata
Mindig azzal kezdi a varázslatot a képzésein Gyula, hogy szaval egy részletet egy pont az alkalomhoz illő versből. Elsőre és utólag is ezzel már lekötözött a székre, hogy csakis rá figyeljek. Tud ez a pasi valamit… Ahogy megszólaltja a képzésen ülőket, az az interaktivitás magas fokozata. Nem lehet kibújni a megszólalás felelőssége alól, mert kihozza belőlünk a “nem is akarom magamban tartani a gondolataimat” érzést. Különleges alkalom, amikor tőle/általa, s a közösség szelleme által fejlődhetünk. Számomra lenyűgöző az, ahogyan az ott lévő embereket megérinti a tanítása. Visszatapsolom és eljutottam arra a pontra, hogy az ő stílusát szeretném tanulmányozva gyakorlatba ültetni. Ritka ember, aki ennyire meg tud személyiségével hosszú távon érinteni, hogy vágyjam a szakmai tudását elsajátítani. Én személy szerint visszavárom a Mestert, s köszönöm a vezetőségnek, szponzoraimnak, hogy mindig a legprofibb szakembert hozzák el csapatunk fejlődése érdekében.
Kovács Andrea: Most értettem meg az asszertív kommunikációt
Hallottam már az asszertív kommunikációról, de azt érzem, hogy most meg is értettem. Nagyon jó volt, hogy interaktív volt a képzés, sokat gyakorolhattunk, így még jobban elsajátíthattuk. A felépítést is gyakoroltuk, azt gondolom, hogy igazán hasznos volt a képzés és sokszor eszükbe fognak jutni egyik-másik elemei. Várjuk a folytatást!
Szodorai Hajnalka: Új és fontos információkat kaptam újra
Csodálatos élményekkel és érzésekkel mentem haza erről a képzésről is. Nagyon jól éreztem magam, annyi új és fontos információt kaptam újra. Megvan a saját mantrám, próbálom fülön csípni a gondolataimat, hogy mit mondogatok magamnak. Tudatosan minél többet szeretnék kiállni a többiek elé, mert szoknom kell, mert ez is segít abban, hogy fejlődjek. Az asszertív kommunikáció pedig egyszerűen fantasztikus, ahogy te adtad elő, na de gyakorlom én is itthon a családdal. Hálásan köszönöm a sok tanítást, a sok türelmet és gyakorlást. Izgatottan várom már a következő tréninget!
Bajó Zsuzsanna: Az eddigi leghatékonyabb tréningem
Nem egyszerű szavakba összesűrítenem mindazt, amit ezen a képzésen kaptam/megéltem/átéltem. Túlzás nélkül mondhatom, hogy számomra ez volt az eddigi leghatékonyabb tréning. Gyula óriási profizmussal, viszont a legérthetőbben/egyszerűen adott át abból a tudásból, amit ő már művészi szinten alkalmaz. Kifejezetten örültem annak, hogy volt alkalmunk a tanultak gyakorlására is, mert ezáltal még jobban beépülhetett az elmélet. Hálás vagyok az ágvezetőinknek, hogy megteremtették számunkra ezt a fejlődési lehetőséget is, mivel a tanultak alkalmazásával mind a hálózati, mind a magánéletünkre nagy hatással lehetünk!
Schvarczkopf Enikő: Előre viszi a csapatot ez a kommunikációs tréning
A kommunikációs képzés nem csak előadás, amit viszel magaddal és jó esetben elkezded alkalmazni, hanem egy olyan lehetőség a jelenlévők számára, hogy élőben ki is próbálhassák magukat! Egy olyan workshop, ahol lehetőség nyílt jelen alkalommal betekintést nyerni az asszertív kommunikáció rejtelmeibe, és emellett saját hitrendszerünk megfogalmazására és gyakorlati tanácsokkal életbe is ültetve. Ez a kommunikációs tréning a csapatot előre viszi és egyre eredményesebbé teszi! Köszönet érte szponzoromnak, Hermann Juditnak és tanácsadónknak, Tarczy Gyulának!
Szigeti Kriszta: Mély, átalakító folyamat volt
Az elmúlt hétvégén egy igazán különleges élményben volt részem. Nem csak egy “képzésen” vettem részt, hanem egy mély, átalakító folyamaton. Gyula nem egyszerűen tanított, hanem formált, megérintett és új gondolatokat ültetett el bennem. Az a nap nem csupán szakmai fejlődésről szólt – olyan, mintha valaki óvatosan, de határozottan új irányba terelgetett volna, hogy jobban lássam, mi is a célom, és hogyan érhetem el. Olyan érzés, mintha egy tisztább tükröt tartott volna elém, amiben most már egy magabiztosabb, határozottabb én-t látok visszanézni. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt az élményt, azt mondanám: feltöltődés. Hálás vagyok, hogy ott lehettem, és alig várom, hogy a tanultakat a mindennapokban is alkalmazzam.
Baikó-Szabó Ágnes: Páratlan és szembesítő, bátorító és megerősítő volt
Páratlan, felejthetetlen, csontig hatoló, szembesítő, bátorító, tettre sarkalló, rádöbbentő, megerősítő alkalom volt számomra a legutóbbi képzés. Azt érzem, hogy azt a sok “VAN”-t, amit a gondolatom nap mint nap előhív számomra, egyre inkább képes vagyok elfogadni, befogadni, számomra láthatóvá, élhetővé tenni. Hálás vagyok Tarczy Gyulának, felső vezetőimnek ezért az alkalomért. Megtanultam az asszertív kommunikáció egyszerűségének nagyszerűségét, amit gyakorlok másokkal szemben, s azt is, hogy az agresszív kommunikáció is kell néha, főleg magammal szemben, pozitív attitüddel… Jó úton vagyok. el nem múló lelkesedéssel.Köszönöm!
Baikó-Szabó György: A legjobb a legjobbtól tanulni
A hétvégén lehetőségem volt részt venni egy olyan képzésen, ahol az érzelem, a gondolat, a gyakorlat együtt rezonált olyan szinten, hogy mindezt asszertiv kommunikációként tudjuk alkalmazni. “Ha van gondolat és tettvágy, akkor jó úton haladsz a célod felé.” Hála és köszönet Tarczy Gyula, hogy kaphattunk egy rálátást általad, mit is jelent asszertiven kommunikálni! A legjobb a legjobbtól tanulni! Köszönjük és várjuk a folytatást.
Rákóczi Erzsébet Tünde: Köszönet, hogy kiválasztottja voltam a tanításnak
A gondolat, bizony teremtő valóság tud lenni, ahogyan az el is hangzott. A hirtelen kezembe adott “mikrofon” igencsak zavarba ejtett, mert azt “gondoltam” magamról, hogy az nem nekem való! Tehát a gondolatomat kell megváltoztatnom! Megerősített abban, hogy mindig, mindenhol, minden környezetben, egyszerűen csak természetesen kell beszélnem, hiszen embertársaimmal beszélek. Ahogyan tudok beszélgetni egy emberrel, úgyanúgy lehet beszélni sok emberhez is. Rámutatott, hogy sokat kell csiszolódnom a magabiztosság terén, és arra is, hogy még nagyon sokat tanulhatok magamról. Az az igazság is elgondolkodtatott, hogy “az összehasonlítás nem boldogság”, ez bizony így is van. Illetve, hogy meg kell tanulnom meghallgatni az embereket, s azt, ami nekik fontos. És hogy bármennyire is nehéz, a panaszkodó embereket kerülni kell. Elkezdtem olvasni a könyvet is, óriási segítséget nyújt abban, ahogyan viselkedni kell. Hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy kiválasztott voltam ennek a nem mindennapi tanításnak.
Szabó Zsófia: Köszönöm a figyelmet és a szeretetteljes támogatást
Kedves Gyula! Szeretném kifejezni legmélyebb hálámat és tiszteletemet, hogy mindaz, amit adsz, olyan felemelő és értékes hatással van ránk. A Biocom cég filozófiáját és küldetését nemcsak a termékeink, hanem a te tanításaid és támogatásod is tükrözik, melyek segítenek mindannyiunknak felismerni saját értékeinket és képességeinket. A te személyed és a munkásságod olyan inspirációt ad, amivel sokak életét formálhatod, és emelheted, hogy még sikeresebbek és boldogabbak lehessünk. Kívánom, hogy Isten áldja meg további munkásságodat, és adjon neked erőt, hogy még több embert érj el és segíts felemelni őket az utadon! Köszönöm a figyelmet és a szeretetteljes támogatást!
Pop Andrea: Tanulás és felfedezés volt
Egy újabb képzés Tarczy Gyulával – ami tanulás és felfedezés. Egy csodás élmény volt hallgatni őt és tanulni tőle, vele. Néhány gondolat amit magammal hoztam: Igyekezz pozitívan, és segítőkészen megoldani a problémákat. Ellentmondás helyett egyetértés, fogadd el a másik fél érveit is. Vagy jót mondasz valakiről vagy semmit! Ahogy másokról beszélsz az téged jellemez! Hála és köszönet ezért a napért is!
Mihály Anikó: Lenyűgözött, hatalmas tudást ölelt fel
Gyula képzése ismét lenyűgözött. Az Istenhez való hozzáállása mintegy képzések folytatólagos összekapcsolása volt. Mivel az életemben az Istenben való hit mindig is végig kísért, mindent, ami velem történt és azt is, ami nem történt, az ő energiajának és akararatának tudom be, ezért tudok a szemléletmódjával azonosulni. Ezért is vallom mindig, hogy semmi sem történik csuppán a véletlen okán. Nincs ilyen! Gyula tanítása pedig hatalmas tudást ölel fel, úgy érzem, nagyon tudja, hogy mit csinál, és hogy hogyan. A gondolat gyorsasága és teremtő erejéhez való hozzállás, tanítás, számomra a legsokatmondóbb dolog, hogy ezáltal minden VAN, MOST! – ez szenzációs felismerés! Hogy legyek igényes magamhoz, hogy megérdemlem a jutalmat a munkámért? Hmmm… Igen. Ez is egy óriási gondolat számomra, mert jó érzés olyasvalamiért érdemszerűen jutalmat kapni, amiért valóban én tettem erőfeszítést és ezt jutalom kíséri elismerésként. Minden alkalommal több VAGYOK! Talán még az a gondolat kísért haza, hogy: mindig van egy dolog, amiben jobb vagy mint más! És ez mindenkire vonatkozik. Mindenkinek van egy olyan oldala, ami egyedivé teszi mások és a maga javára. Aztán a helyzetkezelések. Alapvetően sem gondolom magam olyan személynek, aki esetleg a nem megfelelő módon, szavakkal, indulattal kezelne egy nem várt helyzetet… Nagyon jók voltak a példák, amelyek által tanulhatunk. Előzékenyeknek, megértőnek és pozitívaknak lenni, vagy egy másik megoldást nyújtani.
Apjok Melinda: Bátorságot és hitet adott
Gyula nagyon szépen bánik a szavakkal, látszik, hogy nagy tapasztalata van ebben a szakmában. Ezekkel a technikákkal nagy sikereket lehet elérni. Bátorságot és hitet adott a jelenlévőknek, emellett rávilágított arra, hogy ha egy kicsit is pozitívabbak vagyunk, már nem a problémát és a nehézséget látjuk egy helyzeben, hanem inkább a megoldásra tudunk fókuszálni. A nézőpont nem mindegy, hogy a te saját szemüveged hogy van beállítva.
Szalma Timea: Hasznos és értékes volt
Elképesztően hasznos és értékes volt minden perc. Nagyon nagyon sokat mozdított előre bennem és a munkatársaimban is. A sok helyzetgyakorlat és azok elemzése, megbeszélése volt szerintem a legjobb. Végtelen hála, Gyula! Alig várom a következőt!
Bordás Erika: Felemelve elemezve
Nagyon tetszett, hogy bevezetőnek ismét egy verssel indított. Bevezette azt, hogy itt komoly dolgokról is szó lesz, bár sokat derültünk közben. Interaktív képzés, mindenki megszólal és helyzetbe van hozva. Megfogalmazod a célodat, és közben kielemzi, értelmezi, miért pont azt a szót használtad. Úgy teszi mindezt, hogy közben maximálisan figyel arra, nehogy megbántson, hanem felemeljen, bátorítson, felépítsen! Egy utazásnak az első két állomása volt ez eddig! Kezdem várni a többit! Lehet hogy mégis jó vonatra ültem fel!
Henes Gyöngyi: A komfortzónámból való kilpésre késztetett
Szeretem, hogy az egész képzés laza, vicces és mégis nagyon komoly! Tarczy Gyula, aki “jóban van” a Teremtővel, egyenes vonalban teremt a gondolat erejével és ezt próbálja nekünk is megtanítani. Közvetlenségével arra késztet, hogy vágyjak interaktív lenni és kilépni a komfortzónámból! (Nagyon csalódott lennék és haragudnék magamra, ha a vággyal maradtam volna, persze ehhez kellett a merészebb munkatárs…) Valójában, mikor helyzetbe kerülök, akkor kezdenek lebomlani a korlátaim… ami jó érzés, hisz alapjában ez vagyok ÉN! A bátorító kritikái sokatmondóak és építőek. Köszönöm, hogy kaphattam belőle! Csakis rajtam múlik MOST, hogy mit kezdek vele! Köszönöm, hogy VAGYOK.
Boross Ildi: Már van saját mantrám
Tarczy Gyulától csak tanulni lehet! Igazi érzelmi hullámvasút volt számomra a szombati képzés. Szembesített önmagammal, a hiányoságaimmal, oly módon, ahogy csak Gyula tudja, az asszertív kommunikáció nagymestere. Nem csak magamról tanultam, láthattam, ahogyan a számomra kedves embereket megnyitja, bátorságot, önbizalmat kapnak. Ismételten köszönöm, és azt is, hogy van már saját mantrám, mert minden VAN, csak el kell hinnünk! Nagyon várom a következő alkalmakat!
Sándor Szilvi: Nagy gondolatok születtek bennem
A szombati képzés nagyon tartalmas volt számomra. Nagy gondolatok születtek az agyamban, amiket látok megvalósulni. Terveket kezdtem szőni, amiket részletes leírással meg is jegyeztem magamnak. Ami nagy hatással volt rám a következő mondat volt: ,,Ahhoz csatlakoznak az emberek, akivel tudnak azonosulni. Ne félj önmagad lenni!” Köszönöm szépen a tanítást és a lehetőséget, hogy több legyek, mint voltam. Remelem, februárban újra találkozunk!
Tóbiás Erika: Interaktív, tartalmas, érzelmekben gazdag nap volt
A kommunikációs képzés Tarczy Gyulával rengeteg megerősítést, felismerést, inspirációt adott a mindennapi munkánk hatékonyabb, produktív végzéséhez, hogyan lehet felépítően, asszertíven kommunikálni számtalan helyzetben, konkrét gyakorlatokkal illusztrálva mélyebb megértést, rögzülést nyújtott számomra. A legmélyebb gondolatébresztést a napi mantra megírása hozta számomra, hiszen nagyon fontos, hogy minden egyes nap megerősítő, inspiráló mondatokat gondoljak, mondjak el mind az egészség, mind a jólét terén. Gondolatainknak teremtő ereje van. Az egész nap interaktív, tartalmas ugyanakkor érzelmekben gazdag volt. Köszönöm a lehetőséget!
Valter Zsuzsa: Azóta még jobban hiszek a szavak erejében
Hála van a szívemben, mert ismét részt vehettem egy továbbképzésen, ahol nagyon sokat tanulhattam Tarczy Gyulától. Miért fontos nekem, hogy új dolgokat tanuljak? Mert úgy érzem, hogy sosem lehet abbahagyni a tanulást. Mindig van olyan élethelyzetem, amiből tanulhatok, és ezt tovább is adhatom másoknak is. Olyan érdekes dolog, mikor az avatárról beszéltünk, én magamra ismertem, hát ez én vagyok, mintha rólam beszélnénk, mert én mosolygós, barátságos, pontos, megbízható, jószívű és segítőkész vagyok. És ezt nem nagyképűségből mondom. Ami pedig a tanulást illeti, gyermekkorom óta nagyon szerettem tanulni. Apukám könyvkukacnak hívott, mert mindig a könyvet bújtam, mikor más gyerekek játszottak. Eddig is hittem a szavak erejében, de kurzus után még jobban hiszek ebben. Már meghallgattam a Szavak erejét Florence Scovel Shinntől, és szerintem többször fogom ezt meghallgatni. A képzésen megírt vezérlő mondatomat azóta is ismételgetem, és le is írom. A HV köszönő levelemet is megírtam. Én tudom, hogy nem véletlenül voltam ezen a képzésen, hanem azért, hogy még jobban higgyek magamban, ösztönzést és biztatást kapjak mentoromtól és társaimtól. Izgatottan várom a következő Tarczy Gyula képzést februárban, már most tudom, hogy én ott akarok lenni.
Sipos Annamária: Úgy érzem, elkezdődött valami
Számomra nagyon sokat jelentett a szombati képzés, pont a kommunikáció és a szereplés az én gyenge pontjaim. Most úgy érzem, elkezdődött valami, a konfortzónámból kezdek kilépni azóta. Sokat segített az is, hogy feladatokat kellett teljesítsünk és ki kellett álljunk beszélni, ami számomra eddig nem volt könnyű! Már most várom a következő képzést!
Deák Barna: Sokat tanultam, bátrabb lettem a kommunikáció terén
Nagyon tetszett a szombati kommunikációs képzés! A kommunikáció nem igazán volt eddig az erősségem, de a képzés által nagyon sokat tanultam. A képzés óta bátrabban és sokkal jobban tudok kommunikálni másokkal! Nagyon várom a következő képzést, hogy minél jobban fejlődjek e téren! Köszönöm, hogy részt vehettem!
Erdei Julianna: Csak az lehetsz, amit el tudsz képzelni
A Monday, ami megfogott: a gondolat teremtő energia, amit gondolsz, az van, megjeleniteni kell, hittel és energiával támogatni. Csak az lehetsz, amit el tudsz képzelni magadról. Amikor senki sem lát, akkor is úgy kell érezd magad, mint amit elképzelsz magadról, amivé akarsz válni.
Balázs Erzsébet: Mindig légy önmagad!
Ami a képzésen nagyon megragadott:
– Onnantól kell mondani hogy mi vagy, mikor még nem vagy.
– Mikor nem látnak, akkor is légy önmagad.
– Nem megteremteni, hanem megjeleníteni kell a valóságot.
– Ha belül érzem, hogy HV vagyok, akkor inspirálni fog a cselekvésre.
Szűcs Évi: Örülök, hogy nem hagytam ki
Én 3 fő gondolatot hoztam magammal. 1: Nem kell túl jónak lenni! Én hajlamos vagyok keresni mindenből a tökéletest, de vajon minek? Senki se tökéletes és nem értékelik jobban a plusz munkámat. 2: Nem szabad hasonlítgatni magunkat máshoz! Minden ember és helyzet más, mindenki mindent másképp értékel. 3: Kell egy megfelelő mantra, ami vezet, ha vacak napom van. Mantrám van, de lehet túl távoli jövőkép, rám férne egy, ami a jelenben és a jövőben is megfelel. Örülök, hogy nem hagytam ki!
Kindle Anna: Szavakkal nehezen leírható…
Szavakkal le se lehet írni az érzést. Gondolatok, amik megfogalmazódtak bennem:
– azt add aki vagy, emberekhez csatlakoznak, nem a céghez,
– soha ne akarj más lenni, add önmagad, te úgy vagy jól, ahogy vagy, az Isten nem teremtett selejtet, mindenki egyedi,
– az összehasonlítás meggyilkolja a boldogságot,
– nyitott vagyok arra, hogy sok ember életére hatással legyek és minőségi életet nyujtsak nekik úgy anyagilag, mint egészségileg,
– alkotásra születtünk, nem rombolásra, ezért folyamatosan építs,
– soha ne menj a skálán 200 pont alá, ezzel nem csak a másikat, hanem már magadat is húzod le a mélybe,
– építsd fel magad és a társaidat.
Köszönök mindent!
Erdei Timi: Több volt, mint kommunikáció
Ez a képzés több volt, mint kommunikáció számomra. Felismerések halmaza, amit az asszertív beszéd elsajátítása visz előre a saját boldogulásomban. Rájöttem, hogy a MOST-ban kell élnem, és észre kell vennem a JÓT! A mindennapi előrehaladásomhoz pedig érzem, hogy most már a VÁGY, a mantra, a mosoly, a tervezés és a kapcsolatok kiépítése mind kulcsfontosságú a jövőm és céljaim megvalósulásában. Köszönöm!
Ficsórné Weisz Evelin: Fantasztikus volt
Számomra fantasztikus volt a szombati előadás. Telis tele tanítással! (Sajnálom, hogy az előző alkalomkor nem tudtam résztvenni.) Megértettem, hogy ne hasonlítsam magam másokhoz. Egyediek legyünk! Ha magunkat adjunk őszintén, akkor fognak csatlakozni! Igenis, mindannyian értékes emberek vagyunk.
Szalma Sándor: Teljesen más világ nyílt meg számomra
Szalma Sanyi: Nekem a november 16-i képzés egy megerősítés volt azzal kapcsolatban, hogy az igaz út mindig és mindenkor az önmagamként létezés. Tarczy Gyula szavaival élve: “Azt add, aki vagy! Ne félj önmagad lenni!”. Mindezt párosítva az asszertív kommunikáció eszközeivel egy teljesen más, felszabadult világot nyit meg számomra. Hálás vagyok, hogy ott lehettem. Köszönöm!
Szabó Ibolya és László: Ősöktől kapott értékes minták, szakmai igényességgel
Tisztelt Tarczy Gyula! Megtisztelve éreztük magunkat, hogy részt vettünk az előadásán. Köszönjük a tanítást, azt a sok tapasztalatot, tudást, erényt, erkölcsi jót, amit kaptunk Öntől. Köszönjük, hogy az ősöktől kapott, lassan elfeledett gazdag, értékes viselkedési kultúrát átadja a jövő nemzedék számára az ön szakmai igényességével. “Mert ami jó, az jó!” Áldott ünnepeket! Legyen a ti szívetek Betlehem!
Balogh Kinga: Az eddigi legjobb előadás, amin részt vettem
A képzés alatt egy jó technika vázlatot kaphattam a kommunikációról, ami egyben felvilágosított, hogy az utóbbi időben miért nem sikerült haladni a munka részében. A másik, ami hiányosság volt nálam a bátorság, és itt meg volt erősítve, hogy az is igen lényeges a haladásban. És nem utolsó sorban nagyon tetszett, hogy az Istent is bevonta az előadásban, hiszen nekem is fontos szempont, hogy minden nap az ő segítségét kérve induljon a napom. Eddig legjobb előadás volt amin részt tudtam venni!
Szentmiklósi Mónika: nagyon Kellett ez nekem, szárnyra kaptam
A BÖLCSESSÉG egy velünk született erény, csak tudni kell helyesen használni! MOST kell megtenni, nem halogatni! A jó attitűd! Összehasonlítgatás: nem szabad összehasonlítani másokkal magunkat, mert boldogtalaná tesz! Ezek a bölcs mondások jutnak eszembe a sok közül, ami ezen a komunikációs képzésen megmaradt a fejemben. Nekem nagyon kellett ez, mert bátorságot kaptam és milyen sok jót lehet itt tanulni amellett, hogy olyan közösségben vagyok, ahol imádok lenni, csak úgy repül az idő. Csodás tanitók, csodás munkatársakkal együttvéve. Köszönöm, hogy ott lehettem ezen a képzésen, mert szárnyra kaptam!
Fodor Krisztina: Szívből köszönöm a tanítást
Kedves Gyula! Jómagam most vettem elsőre részt hasonló képzésen. Nagy megtiszteltetés volt minden mondatot hallgatni! Hálásan köszönöm a tanítást! Sok jó és hasznos dolgot hallottam, és bizony hazahoztam magammal. Amit én a legfontosabbnak tartok elsősorban, hogy magunkkal hogyan kommukálunk, hiszen ez a kiindulópontja mindennek. Ha magunkkal nem tudunk kommunikálni méltóképpen, építő jelleggel, mással sem fogunk tudni. Minden kapcsolatnak jó és stabil alapja a jó kommunikáció, nem építhetünk kapcsolatokat enélkül. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy mit tartalmaz a mantránk, aminek a kidolgozásán dolgozom a képzés óta. Szívből köszönöm, hogy ennek a fontosságára felhívtad a figyelmem, és bizony nagyon magasra tudja felemelni az embert, ha a megfelelő szavakat hallja mástól, vagy éppen a mélybe taszítja, ha nem. Szívből köszönöm a tanítást!
Hermann Judit, ágvezető: Várjuk a következőt!
Hálás köszönet, Gyula, hogy ekkora odaadással vezeted a csapatot a „még jobb” felé, hogy megmutatod minden egyes tagnak, hogy bizony képes és érdemes a jobbra, a szebbre – s köszönet, hogy kibontod az emberekben azt a csodát, amit talán ők még fel sem fognak, hogy létezik bennük. Nagyon várjuk a következőt!