Kezdőoldal Ágak Farsangfarkán jelmezes mulatságot tartott a Csoda Csapat – a Molnár-ág nemcsak a munkában tart össze

Farsangfarkán jelmezes mulatságot tartott a Csoda Csapat – a Molnár-ág nemcsak a munkában tart össze

Nagy izgalommal várta a Molnár-ág a február 26.-át, hogy egy vidám, jelmezes bolondozással búcsúztassák el a telet. A szatymazi 100 Éves Fogadót benépesítették az ötletesebbnél ötletesebb jelmezek. Igazán kreatív volt a „banda”, persze pozitív értelemben használva a szót arra a csapatra, melynek tagjai nemcsak dolgozni szeretnek együtt. 68-an döntöttek úgy, hogy az az este a jókedvé, vidámságé, bolondozásé lesz! Így lett – köszönet a vígkedélyű képek mellett az ágvezető, Szélpál Andrea személyes hangvételű beszámolójáért is.

Úgy éreztem magam, mint gyermekkoromban, mikor bebújhattam a kedvenc hercegnőm, mesefigurám bőrébe. A köszöntő után felvonultak a jelmezesek, bemutatkoztunk, majd tálalták a fincsi vacsorát és indult a buli! Együtt táncoltak a bohócok az úttörőkkel, superwoman és hajóskapitánya is csatlakozott hozzájuk. Bekeveredett közénk az ördög is, de az apácánk mindig ott volt a nyomában, nehogy valami balhé legyen… Időutazásban is részünk volt: egyenesen Egyiptomból érkeztek csodálatos és fenséges fáraóink Kleopátráikkal. Valamint visszamentünk a reneszánsz korba és rizsporos parókában egy igazi úri család elevenedett meg előttünk. Vendégünk volt Marilyn Monroe és James Bond, valamint előkerült Frédi és Irma is a kőkorszakból… Mindeközben berepültek céljárművükön a boszikáink! Ha valakinek a sok táncolástól megfájdult a lába doktor nénink a Mirtill krémet egyből előhalászta! No de, ha éppen belesajdult volna a fogunkba, fogdokink tündérével ezt is megoldotta volna… A világító popsijú páva is betévedt hozzánk, bájos cica-micával igen csak ropták! Don Corleone és népes családja is a tiszteletét tette – a rend őreinek igencsak „fennakadt a szeme”! Matrózunk egy hosszú út után kikötött nálunk, a ’20-as évekből előkerült Lolával igencsak táncolt! No de lakodalom is volt a mi utcánkban, vőfély urunk köszöntőjével a biztosítékot kivágta, eladó a menyasszony – kurjantotta nyíltan, s a sokadalom egyből táncra perdült vígan! Se szeri, se száma nem volt a sok-sok mókának, kacagásnak… Kívánjuk, hogy a jelmondatunknak megfelelően Neked, Nekünk, Mindenkinek legyen sok-sok boldog perced és órád!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?