Kezdőoldal Ágak Érzelemdús, emberi, informatív, jól szervezett, kreatív – ilyen volt a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágak közös, októberi Startképzése

Érzelemdús, emberi, informatív, jól szervezett, kreatív – ilyen volt a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágak közös, októberi Startképzése


Aki október 7-én ellátogatott a budapesti Aquincum Hotelbe a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágak közös Startképzésére, garantáltan motiváltan távozhatott, hiszen egy fantasztikus, pörgős, lendületes és tartalmas napon vehetett részt! Ez az esemény krónikásának, Pálfi Ritának a rövid összegzése a rendezvényről. Van egy picit hosszabb is, tele információkkal, néhány visszajelzéssel színesítve. Köszönet érte!

Dérné Ildikó – megpróbáltatások után is talpon
Már a regisztrációnál meglepetés várt mindenkit: a szervezők pozitív gondolatokkal kedveskedtek mindenkinek. A napot Dér Dénesné Ildikó, a Ferenczy-ág hálózatvezetője nyitotta meg. Az elmúlt négy évben sok (egészségi) megpróbáltatáson ment keresztül… mely visszavetette energiáját, de kitartása, lelkesedése mindig átlendítette a nehézségeken! Ő kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a nap háziasszonya lehetett. Ildikó a színpadon sugárzott, háziasszonyként remekül vezette a napot!


Az ágvezetők, vezetők, vendégek köszöntése után elkezdődhetett az aktív tanulás.



Gazdag Kati: Állítsd meg az idő kerekét!
Gazdag Katalin, aki amellett, hogy a debreceni ág vezetője, természetgyógyász, életvezetési tanácsadó, kineziológiai oktató és vizsgáztató, megtanított minket arra az öt lépésre, melyek segítségével megfiatalodhatunk, „vissza tudjuk fordítani” az idő kerekét! Szeretettel beszélt hozzánk, fontos információkat adva át, tanítva minket. Előadása részletes, átfogó, érthető volt gyakorlati példákkal is színesítve, amit a mindennapi életünkbe könnyen beilleszthetünk.

Teljesítmények elismerése

A szakmai előadás után a 2., 3., 4., 5. szintre lépett boldog, elégedett emberek sorakoztak a színpadon, akik elmondták saját tapasztalataikat, történetüket, kit mi fogott meg a Biocomban. Szívből gratulálunk a szintlépőknek, további eredményes munkát kívánunk!

Kun Mazsi a Biocomról
Kun Mariann hálózatvezető mutatta be a céget, aki fontos információkat osztott meg a rendszerről és annak működéséről. Előadása dinamikus, energikus, saját példákkal gazdagított, így nagy figyelmet kapott a hallgatóságtól. Nagy lelkesedéssel beszélt a rendezvényekről, a Biocom adta életérzésről is. Aki eddig nem akart ide tartozni, az előadása végére biztos, hogy vágyni fog a köreinkbe!



TOP 10 termékek, terméktapasztalatok
Juhászné Majláth Tamara, Ildikó munkatársa a top 10 termékeket osztotta meg velünk. Körbenézve látható volt, hogy az új vendégek is szorgosan írtak és jegyzetelték az értékes, részletes információkat. Előadását azzal fűszerezte, hogy ragyogó terméktapasztalatokat osztottak meg munkatársai a vendégekkel.

Dobrocsi Edit a személyes kommunikáció fontos ismérveiről
Dobrocsi Edit hálózatvezető vendégelőadóként érkezett a Kosiba-ágról. Őszintén beszélt arról, hogy neki mit jelentett az, hogy kilépett a komfortzónájából és olyan dolgokat csinált, amiket előtte nem, vagy csak nagyon ritkán. Ezek a „próbatételek” kellettek ahhoz, hogy ma úgy tudjon előadni, kommunikálni, ahogy szeretne. Biztatott mindenkit, hogy olyan dolgot csináljunk, amihez a legkevésbé van kedvünk, lépjünk ki a kényelmes szokásaink köréből, ez hozza meg a fejlődést! Beszélt az üzleti kommunikációról, ami pontosan ugyan az, mint a mindennapi kommunikáció. Beszélgessük, kommunikáljunk az emberekkel, így kialakíthatjuk a bizalmi körünket, a szorosabb kapcsolatot, figyeljük az embereket, saját igényeire szabva adjunk megoldást nekik.

Kupák, jutalmak, versenyek

Az ágakon belül minden hónapban vannak versenyek. Elsőként Gazdag Katalin ágvezető értékelte a Ferenczy-ág előző hónapját a fejlődés tekintetében:

  • helyen Karácsonyné Marika végzett, 2005 pontérték növekedéssel vihette haza a vándorkupát.

  • helyen Szigeti Gábor volt, 1534 pont növekedéssel.

  • helyen Kiss Sándor, 1194 pont növekedéssel zárt.

A Vass-ágon is nagy teljesítmények születtek az előző hónapban, Beta Kádár Tünde ágvezető adta át a kupát. Mindannyian elmondták, hogy a nyári közös nyaralás lendületét és pozitív élményeit is belevitték a munkájukba.

  1. hely: Surin Ildikó, aki 1925 pontérték növekedéssel vihette haza a vándorkupát.

  1. helyen a Pálfi Katika és Kis Gergely páros végzett, 1701,6 pont növekedéssel.

  1. helyen Eberhardt Hajnal, 1366 pont növekedéssel zárt.

Kiváló munkájáért Kiss Annamária kapta meg 1 hónapra az autót, aki fiatalos, céltudatos, lendületes munkával teszi a dolgát hónapról hónapra, példát mutatva ezzel sok embernek!

Szeretettel gratulálunk nekik!

Szintelismerések:

  • 6-os szintre lépett: Juhos Katalin, Bilics Tamás a szponzora.

  • HV szintre lépett: Horváth Annamária, szponzorai: Haraszti Dóra és Molnár László.

  • Kitűzős hálózatvezető szintet érte el: Vangel Mónika, szponzora: Simonics Éva.

Gratulálunk mindenkinek, további sok sikert kívánunk!

Smid Ágnes: „Kincs, ami van!”

Smid Ágnes előadását egy játékkal kezdte, amivel aktív figyelemre ösztönözte a hallgatóságot. Beszélt a tudatos teremtés pontjairól, ami segítségével ma önmaga lehet. – Az egész élet egy folyamatos munkálkodás önmagunkon – mondta. Saját életén keresztül mutatta be, hogyan változott a személyisége, elmondta tapasztalatait, miről szól a tudatos teremtés, eszközt adva ezzel mindenkinek a személyiségváltozásához. Aki megfogadja tanácsait, egy aktív munkába fog belekezdeni, ami folyamatos idő-, energiaráfordítással jár majd, de többszörösen meghozza a gyümölcsét!


Betalált üzenetek

A nap zárásaként Dér Dénesné Ildikó kérte, hogy vegyük elő azt az idézetet, amit a rendezvény előtt húztunk! Többen felolvasták, amit kaptak és elmondták, hogy találó és jelzés értékű volt számukra az üzenet. A rendezvény végén mindenki emelkedett hangulatban, motiváltan távozhatott erőt kapva ahhoz, hogy mindenki éppen ott folytassa az életét, ahol most tart és olyan feladatokat lásson el, amire szüksége van ahhoz, hogy fejlődni tudjon…

NÉHÁNY ÉRTÉKELÉS A NAPRÓL:

Pálfi Katalin: Érzelemdús, emberi rendezvény volt

A Startrendezvény fantasztikus volt. Nagyon egyedi, tele kreatív ötletekkel, köszönhetően a nap háziasszonyának, Dér Dénesné Ildikónak. Gratulálok neki, hiszen olyan érzelemdús, olyan emberi volt, nagyon jól éreztük magunkat a csapatommal. Külön öröm volt számomra, hogy csapatomból ismét kitűzős hálózatvezetőt avathattunk, Vangel Mónikát, akire nagyon büszke vagyok. Smid Ágnes pedig méltón zárta le a napot lelkünket segítő gondolataival. Igazán hálásak vagyunk ezért a napért. Köszönjük szépen.

Simonics Éva: Maradj mindig szeretet tónuson!

Az októberi Startrendezvény megint bizonyította nekem, hogy a legjobb helyen vagyok. Az előadók profik voltak és nagyon emberközeliek. Mert a Biocom a mindennapi emberek világa! Hálás és büszke vagyok, hogy a csapatomban kitűzős HV-t avattunk Vangel Mónika személyében. A nap mondanivalója számomra: Maradj mindig szeretet tónuson!

Gubisné Menczel Anita: Ismét gazdagodtunk

Vasárnap újabb remek napot töltöttünk a Biocom „családdal”. Sok új információval gazdagodtunk a felkészült előadók jóvoltából. Lehetőségünk volt a tapasztalatok megosztására a termékek pozitív hatásaival kapcsolatosan. A szervezés jó volt. Ismét pozitív energiával feltöltődve indultunk haza.

Ezeket olvastad már?