Kezdőoldal Ágak Elindultak az új vezetőképzők – a Lőrincz-ág Visegrádon nyitott, Start Munkafüzettel

Elindultak az új vezetőképzők – a Lőrincz-ág Visegrádon nyitott, Start Munkafüzettel

 3119964
2017. áprilisában elindultak a vezetőképzők. Tulajdonképpen azt is hozzátehetnénk jelzőként, hogy „visegrádi”, de ez így nem feltétlenül pontos. S azt is mondhatnánk, hogy folytatódtak, de ez sem fedi teljesen az igazat… Volt ugyanis korábban – a tapasztaltabb hálózatvezetők jól emlékeznek rá – valóban Visegrádon egy központilag szervezett, főként az új HV-k „kedvéért” létrehozott kétnapos találkozó, amin a frissen minősültek szponzoraikkal vettek részt, hogy magasabb minőségi fokozatba kapcsoljanak. Hosszabb szünet után – bár az egyes ágak közben is megszervezték a magukét – újra a felső vezetés támogatásával valósulnak meg ezek az alkalmak. Fontos különbség, hogy nem kötődik feltétlenül a Dunakanyarban fekvő településhez, s hogy ezt nem a csúcsvezetés szervezi, hanem az egyes, nagyobb ágak irányítói, az ajánlások szerint maximum nagyjából harminc résztvevővel.
Az első ilyen alkalom a Lőrincz-ágon (értve ezalatt a Gyémánt Hálózatigazgató azon csapatrészeit, akik nem a Ferenczy-, a Kosiba- vagy a Czentlaki-ágakhoz tartoznak, mert ők is külön szerveznek tréninget, mint azon belül például a Vass-ág, s persze a többi is) „véletlenül” pont Visegrádon volt, mint még több csapaté is később. Az első ilyenről, mely 2017. április 9-10-11-én zajlott (tehát három napig, hangsúlyosan sok pihenéssel…) Lőrincz János és Marika Szeged környéki csapatának hálózatvezetője, Nagyné Szögi Judit számolt be nekünk. A Mórahalom térségében dolgozó HV nagyon sokat kapott a találkozón, s ígérete szerint nem csak a többi képzésen lesz ott, hanem a Hotel Visegrádba is visszatér, családostul…

Nagyné Szögi Judit, a beszámoló szerzője királynak érezhette magát az ellátás, a társaság s nem utolsósorban a "tananyag" magas szintje miatt is

Nagyné Szögi Judit, a beszámoló szerzője királynak érezhette magát az ellátás, a társaság s nem utolsósorban a “tananyag” magas szintje miatt is

Segítő szakma
Nem „tananyaggal” kezdődött a találkozó, hanem baráti beszélgetéssel, igaz, szervezett keretek között. Nagyon tanulságos volt minden vezető pár mondatos bemutatkozása! Mindenki más egyéniség, mégis, sokszor magamra ismertem. Újból megerősödött bennem a tudat: ez egy segítő szakma, ami pozitívan hat vissza rám. Minél több ember életére vagyok pozitív hatással, annál jobban érzem magam!

Start Munkafüzet Lőrincz Jánossal
Ágvezetőnk, Lőrincz János Gyémánt Fokozatú Hálózatigazgató nagy szakmai tapasztalatával a nagyon jól összeállított Start Munkafüzetet részletesen vette át velünk. Segített benne, hogyan értelmezzük, és alkalmazzuk a gyakorlatban. Nekem és munkatársaimnak is nagy segítség lesz a továbbiakban.

A HV feladatai
A HV feladatait is interaktívan, részletesen pontokba szedtük és leírtuk. Megértettük, hogy nem elég, ha ezeket a sokszor rutinfeladatokat mi jól csináljuk, hiszen az is a dolgunk, hogy ezeket átadjuk a vezetőjelöltjeinknek! Emellett a beléptetéskor történő korrekt tájékoztatásról, vevőgondozásról, s az utánkövetésről is pontos ismertetést kaptunk. Szóval az egész szponzorálási folyamatról.

Lőrinczé Marika a vezetői szintekről
Szeretett, példaértékű Lőrincz Marikánk, Arany Fokozatú Hálózatvezető a vezetői szintekről, a vezetői alázatról tartott előadást. Noha már egy ideje HV vagyok, ezeket a szempontokat eddig nem is gondoltam át. Ismét sokat tanulhattunk tőle!

Tarczy Gyula a felépítésről, a bizalomról
Tarczy Gyula kommunikációs igazgató pedig a felépítés és kommunikáció jelentőségéről tartott előadást, engem személy szerint mindig lenyűgöz az előadása! Részletesen taglalta, milyen fontos a bizalmi híd kiépítése, a bizalom elnyerése, ha ez nincs meg, nem tudunk sikeresen dolgozni. Beszélt a rendezvények felépítésének fontosságáról. Nem utolsósorban beszélt a hála, a köszönet szerepéről, s arról, mennyire fontos az odafigyelés a másik emberre.

Tanulás és töltődés
A tanulás mellett bőven jutott idő pihenésre, kikapcsolódásra is – már vasárnap, hiszen korán elfoglalhattuk a szállásunkat, ráhangolódva a tréningre. Ennek egyik helyszíne volt a  wellness részleg, aztán a visegrádi Királyi Palota, s az elbűvölő Reneszánsz Étterem programja is nagyon tetszett. A királyi fáklyás felvonulással, középkori lovagi lakomával nagyon kellemes, vidám esti programban volt részünk. Az együtt töltött idő sokszor legalább olyan fontos, mint az oktatás.

Tanulságaim
Bennem egy gátat oldott fel ez a vezetőképző!

  • Megértettem, hogy további fejlődésem érdekében sokat kell olvasnom és minél több képzésen részt vennem.
  • Szponzorálni csak úgy tudok, ha tanulok, és a tudást tovább adom.
  • Értéket közvetítünk!
  • Az élő munkát nem lehet kihagyni!

A tudás Mórahalom térségében hasznosul
Gyorsan elrepült a három nap. Nagyon jól éreztem magam! Nagyon köszönöm vezetőimnek, a szervezőknek, hogy személyiségfejlődésem által Délvidékre, Mórahalomra is elhozhatom az információkat, a tudás legjavát, melyet igyekszem átadni az én kedves munkatáraimnak is.

Visszatérek a családdal is
Köszönöm vezetőimnek, csodálatos három napot tölthettem Visegrádon. A Hotel Visegrád szálloda minősége, a vendéglátók meleg szeretete és nem utolsó sorban a házias ízek az étteremben nagy elégedettséggel töltöttek el. Családommal is visszatérünk ide máskor is!
További sikereket kívánok Mindenkinek!

20170410_204129[1]

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?