Kezdőoldal Ágak Egy szegedi fiatal anyuka sikerei – Monostori Szilvia a Molnár-ágból

Egy szegedi fiatal anyuka sikerei – Monostori Szilvia a Molnár-ágból


Fejben nagyon erősek és nagy alázattal dolgoznak – így nyilatkozott egy szegedi házaspárról Molnár Antal, az ág vezetője. Mivel szavainak komoly súlya van, érdemes volt megkérdezni a fiatalokat, vajon mi rejlik a dicséret mögött. És: a múlt havi versenygyőzelmük mögött! Ők, azaz Monostori Szilvia és párja, Finta András voltak, akik megfeleltek az igazgatói kihívás követelményeinek februárban. Persze nem csoda, hiszen a jelenleg ötös karrierszinten tartó, áprilisra HV szintet ígérő munkatársaknak már az indulása is példás volt. Kisbabája alvásidejében értük el Szilviát, akinek a hangja is ragyogó volt.

– Mióta ismered az Ökonetet?
– Elég régen hallottam már róla, ám csak tavaly nyáron néztünk bele mélyebben. Egy ismerősöm, Hunyadiné Marika hívott tájékoztatóra, s nekem nagyon fontos a családom egészsége, így igent mondtam. Először ez volt a csatlakozás oka is júliusban, aztán hamar megláttuk benne az üzletet. Mindig is azon voltunk, hogy csináljunk valamit, amivel nem vagyunk pénzügyileg behatárolva. Kerestünk valami jobbat és megtaláltuk!
– Mit láttok benne?
– Sokat segített üzleti tanácsadóm, Molnár Antal. Mikor találkoztunk, azt láttam, hogy egy jó értelemben véve végtelenül egyszerű, példaértékű ember; akkor még nem tudtam, hogy ágvezető és másfél évtizedes itt a múltja. Elmondta, hogy hol van ebben a pénz, és igaza volt. Augusztustól kezdve elkezdtük megmutatni családban, rokonoknak, barátoknak és szinte mindenki felfigyelt a passzív jövedelemre, egészséggel lehetőségre. A negyven fokos forróságban hat új vonalat nyitottunk. Havonta léptük a karrierszinteket, heti két családi infót tartottunk, s később személyes beszélgetéseket is szerveztem. Január óta már én segítem az induló új munkatársaimat. Április végére meglesz a hatos szint, s csatlakozásunk „évfordulójára” hálózatvezetővé avatnak!
– Otthon vagy egy pici babával. Nem nehéz így?
– Vannak nehézségek, de arról nem beszélünk!(nevet) Én bolti eladóként dolgoztam, ami elég volt, amíg egyedül voltam, de így már kevés lenne pénzben. A párom, Finta András villanyszerelő és természetesen az üzletet is együtt csináljuk, hiszen már a kapcsolatunk elején is az egészségtudatosság hozott össze minket. Óriási motiváció, hogy legyen saját házunk, és életünk! Most még az anyósoméknál lakunk, aminek plusz előnye, hogy a nagymama szívesen vigyáz az unokájára. Egyébként a kétéves Dominika is „ökonetes”. A múltkor azt mondta a nagyinak, mikor nem voltunk otthon, hogy „Ökonet szappannal mossunk kezet”! De azt is tudja, hogy melyik a mama és a papa itala. Mármint a Joint Maintenance és a Goji Berry. Az egyik kedvence pedig a Compound Herbal Biotic. Ő csak úgy mondja, kérek még a málnásból…
– Ezek szerint van bőven kiváló terméktapasztalat.
– Ez mindennek az alapja! Mást ne mondjak: egész télen nem voltunk betegek. A Flavonoid Komplex, a C-vitamin és a Korall Kalcium napi szintű használata mellett rendszeresen fogyasztjuk a teát és lúgosításra a Búzafüvet is. Persze az Olajfa és a Grapefruit is állandó segítőtárs, ott lenne a helye minden család polcán. A kicsi már születése óta kap Omega 3-at, amitől már egy éves kora előtt elkezdett beszélni. Majd jött a Kid Vits is. A férjemnek pedig az IMMN Plus az egyik kedvence. A napi négy kávéját cserélte le vele. Sőt, mikor plusz munkát vállal estére, bekap párat belőle és éjjel még frissen vezet haza.
– Mi a titka a szép haladásotoknak?
– Mi Andrással nagyon összedolgozunk. Erős a közös cél, szó szerint együtt mozdulunk! Azt is észrevettem, hogy amióta az életünk része az Ökonet, még szorosabbá vált a kapcsolatunk. Közös a cél, együtt haladunk előre! Én egyébként már húszévesen is céltudatos voltam, mindig tudtam, mit fogok csinálni, kivel fogok találkozni. Már akkor 200 név volt a telefonomban, tíz évvel ezelőtt. Ma is pontosan tudom, mikor felkelek reggel, hogy mi a feladatom.
– Mit találtál még az Ökonetben?
– Közösséget. Manapság egyre többen szeretnének tartozni valahová, ez is fontos. Másrészt a hálózatépítés egy tanulási folyamat, melynek során jobb emberré válhatunk. Igyekszünk a párommal fejben is nagyon megerősödni. Van egy kedvenc idézetem. „Ahol a figyelmed, ott a világod. Ezért ébreszd fel az álmaidat, és figyeld!” A mi teljes figyelmünk az Ökonet életforma felé irányul, ezért történik minden így. És van egy másik is. „Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell!”
– Tudtad, hogy ez egy Váci versből való? A címe: Még nem elég!
– Köszönöm! Valóban kötődik a munkánkhoz a címe is. Jó érzés tudni, hogy az Ökonet olyan eszköz, amivel az élet minden területén előre léphetünk.

Ezeket olvastad már?