Kezdőoldal Ágak Vegyszermentességtől személyiségfejlődésen át az Ezüst HV szintig – Olasz Ildikó már az aranyat tervezi a Molnár-ágon

Vegyszermentességtől személyiségfejlődésen át az Ezüst HV szintig – Olasz Ildikó már az aranyat tervezi a Molnár-ágon

Szélpál Andrea ágvezető gondolatai vertek “éket” a fejében, amitől beindult az üzletben. Természetesen ő is nagyon örül Olasz Ildikó sikerének!

 

Olasz Ildikó 2015. júniusában csatlakozott a rendszerhez a vegyszermentes háztartás ígéretével – ez fogta meg elsőként. Egy gyerekkori barátnője invitálta egy egészséggel kapcsolatos beszélgetésre (azóta tudja, ez egy háziinfó volt). S bár vonakodva indult, mert igazából nem is akarta, de valahogy nem vitte rá a lélek, hogy ne menjen, ha már egyszer hívták. Ehhez képest 2021. februárjától Ezüst Hálózatvezetőként minősül a Molnár-ágon, s az előző öt év az aktivitás, személyiségfejlődés jegyében telt el a makói hálózatépítőnél. Az eddig vezető útja kitűnő hivatkozási alap lehet sokaknak: ha valaki passzív, attól még megfoghatja valami, ha nem akar a munkáról hallani, az olcsóbb vásárlás még érdekelheti, és ha vannak is nehéz időszakok, segítséggel ki lehet belőle kecmeregni. A részleteket elmeséli az Ezüst Hálózatvezető!

Munka közben, aktív szponzorként, Varga Tímeával

Passzivitásból érdeklődés

Ugorjunk vissza az időben: 2015-ben megjelentem azon a beszélgetésen teljesen passzívan, nem akartam semmit. Akkoriban egy könyvelőirodában dolgoztam 8-10 órában. Nem volt kedvem még 2 órát ücsörögni és hallgatni valami olyasmit, ami nem igazán érdekel. Ezt azért írom le, hogy lehet, Te is, kedves olvasó, így vagy ismeretlen dolgokkal…

Boldog koccintás a HV és Ezüst HV minősülésekre

A vegyszermentesség fogott meg

De ott, azon az „infón” történt valami! Méghozzá az, hogy azonnal beregisztráltam, miután a vegyszermentes háztartásról hallottam a kötelező 50 pontértékkel és hallani sem akartam más információt. Az tetszett (na meg a víztisztító is, de az csak titokban) és kész. Gondoltam, kipróbálom, lehet, hogy tényleg olyan jó, ahogy mondják…

Varga Tímea vállalkozói gondolkodással lett mellette hálózatvezető

Elutasításból beszélgetés

De Szélpál Andi, aki az infót tartotta, másnap felhívott és megkérdezte, megcsinálom-e a 200 pontot? Valóban volt az infón róla szó, de akkor érdektelen volt számomra ez az információ és nem is igazán foglalkoztam vele. Andi arra kért, hogy üljek le vele és beszélgessünk a munka részéről, amit határozottan elutasítottam. Aztán arra jutottunk, hogy mégis csak leülök vele, hogy elmondja az olcsóbb vásárlás lehetőségét. Itt felhívom a figyelmeteket arra, hogy mindenképp le kell ülni a kezdő munkatársakkal, bármilyen címszó alatt is!

Egy könyvelőiiroda alkalmazottjából lett egy csapat vezetője

Éket verő gondolatok
Éééés, itt történt a fordulat velem! Mert Andi mondott ott olyan gondolatokat, ami a „fejemben éket vert”, és onnantól mást gondoltam, mint addig. Belevetettem magam a munkába, Andi és Icu (közvetlen szponzorommal együtt, akivel szinte egyszerre kezdtünk) segítségével a hálózatépítésbe.

Egy nagy és sikeres csapat, a Molnár-ág tagjaként

Segítséggel és motivációval

Nem mindig ment könnyen, minden „nemet” a lelkemre vettem, de igyekeztem, csináltam, tanultam, képzésekre jártam, szponzori megbeszéléseket tartottunk és így mindig kijutottam a „nehéz” időszakokból. Komoly cél is megfogalmazódott bennem: ott akarom hagyni a munkahelyemet. Ez elég motiváló volt!

„Csakazértis”

A következő év októberében lettem hálózatvezető a párom pozícióján. Akkor úgy gondoltam, kell nekem is pozíció és útnak indítottam azt is. A „csakazértis” is dolgozott bennem, hogy meg tudom csinálni két pozíción is. Ekkor már nem volt munkahelyem. Tehát így lettem saját magam hálózatvezetője.

Varga Tímea vállalkozói fejjel gondolkodik

Stabilizáltam mindkét pozíciót és Andira hallgatva azt raktam a fejembe, hogy új vonalon hálózatvezetőt neveljek ki. Be is jött ez a dolog. Lefelé építkezve (a mélységépítés módszerét használva), magasabb vásárlói szintre segítettem az embereket és ennek a vonalnak a 6. mélységéből jött Varga Tímea kozmetikus vállalkozó, aki a második hálózatvezetői lábam lett. Timi rendkívül talpraesett, nem halogatós, igazi vállalkozói fejjel gondolkodóként megértette a „passzív jövedelem” fogalmát és együtt elkezdtük az ő hálózatát is felépíteni.

Nekem kell változnom a csodákért

Amit ettől a rendszertől kaptam, azért csakis hálával tartozok. Nagyon megszerettem, amit csinálok, megtanultam az időmet beosztani, emberekkel beszélgetni, kilépni a megszokottból, előadást tartani, cikket írni, online dolgozni és még sorolhatnám. Ha a régi, „hagyományos” életemet élném, mindezt nem kellene tennem, de tudtam és tudom, hogy változni, változtatni nekem kell, és nem várhatom a csodát másoktól. Azt nekem kell tenni szabadon (ahogy Ferenczy László mondogatja). Ezért az élet jutalmaz, kiléptem a mókuskerék világából és szabadságban töltöm a napjaim. Van időm és pénzem és nem utolsósorban egészségem (ami most valahogy felértékelődött mindannyiunkban).

Újabb cél az „arany középúton”

Az újabb cél még 2 embernek segíteni, hogy kijöjjön a „mókuskerékből”, természetesen, csak ha ő is akarja. Az Ezüst HV szint egy „arany középút” az Arany HV szintig és ezen érdemes tovább haladni. Hálás vagyok és köszönöm, hogy megírhattam a történetem. Üdvözlettel: Olasz Ildikó Ezüst HV (milyen furcsa még ezt leírni, de nagyon jóóóóó érzés!).

Ezeket olvastad már?