Hogy mit tud adni egy kétnapos Vecsés? Tulajdonképpen ezt részletezi (komoly felismeréseket is megosztva) az alábbi összefoglaló. Kis pontosítással: A Vecsés. Merthogy az „ötletgazda”, az ilyen céllal (korábban más helyszíneken is) megszervezett tréningek létrehozója az a Ferenczy László, aki rengeteg embernek segített már személyiségfejlesztő előadásaival – ágaktól függetlenül. Így március 20-21-én az „ősvecsési” csapat, a Ferenczy-, Vass- és Beta-ágak tagjai töltöttek el két, mindenkinek sokat adó napot a Stáció Hotelben.
Harkai Csilla: Megtanuljuk, hogyan vigyük sikerre az életünket a Biocommal
Csodás hely, nagyszerű emberek, jó társaság. Két fantasztikusan jó nap volt, mindig tanulunk, feltöltődünk pozitív élményekkel. Ferenczy László előadása leírhatatlan volt számomra, lelkileg teljesen feltöltöttem. A második nap folyamán pedig Tóth Zsizsi és párja, Jámbor Gábor hálózatigazgatók tartottak előadást, ami csodás volt. Elmesélték, honnan indultak el és a kitartásukkal hová jutottak. Példaértékűek sokunk számára! Majd a délután folyamán csodás mentoraim, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár tartott előadást. Számtalan előadásukat hallottam már, de mindig újat és újat tudok tőlük tanulni, fejlődni, amit a munkámban tudok hasznosítani. Nagyon jók ezek a képzések, mert itt megismerhetsz csodás embereket, megtanulod, hogyan vidd sikerre az életedet a Biocom által!
Pintér István, ágvezető: Használható tudás és feltöltődés
A kétnapos vecsési életépítő tréning mára már fogalommá vált a Biocom berkeiben. Meg sem tudnám számolni, hogy hányadik alkalommal voltunk ott. Minden alkalommal napi szinten használható tudással és feltöltődve jövünk haza. Hálásan köszönjük a szervezőknek és az előadóknak az értünk végzett munkát. Külön köszönet Ferenczy Lászlónak, aki nélkül mi sem tarthatnánk ott, ahol tartunk. Jó volt látni, hogy sok új munkatárs volt velünk. Szuper érzés volt találkozni a régi ismerősökkel is. Az esti közös gyakorlat igazán jól sikerült. Rávilágított arra, mennyire fontos, hogy a céljainkat érzelmi töltettel is el kell látni, hisz az az, ami napi szinten át fog segíteni mindenkit a döccenőkön. És Te, aki azon gondolkodsz, hogy belevágj ebbe a „munkába”, a következő alkalmat ne hagyd ki. Hálás leszel magadnak a döntésedért!
Horváthné Dr. Kökény Annamária: Csodás érzés együtt tanulni
A lányommal, Horváth Annamáriával és édesanyámmal, Kökény Józsefné Viktóriával érkeztünk a vecsési kétnapos képzésre az Annamária csapat további 7 tagjával. Csodálatos érzés találkozni és együtt tanulni ilyen csodálatos vezetőktől, akiknek az előadásait együtt hallgathattuk, és akiktől rengeteget tanulhattunk ismét.
Novák Evelin: Felhúznak a mélyből, ha kell
Mindenkinek vannak hullámvölgyei, nehézségei, ezek a képzések pont arra jók, hogy felhúzzanak a mélyből, ha esetleg épp ott vagyunk, és tovább lendítsenek a nehézségeken. Olyan lelki töltődést kapok itt minden alkalommal, amit sehol máshol. Hálás vagyok, hogy itt lehetek!
Gulyás Fruzsi: Csak rajtam múlik!
Én ebben a két napban arra jöttem rá, hogy ha akarok valamit, az senki máson nem múlik, csak rajtam. Bármit elérhetek, csak tennem kell érte, és hinnem magamban!
Vida Melinda, 3. szintű munkatárs: Célt és utat adott
Fantasztikus 2 napban volt részem, hálás vagyok a szponzoromnak, hogy utat mutat nekem. Rengeteg pozitív embert ismertem meg. Élményekben gazdagon, és sok tapasztalattal jöttem haza Vecsésről, ami célt és utat ad a továbbiakhoz.
Vajda József: Tudom alkalmazni a hallottakat
A feleségemmel érkeztem Erdélyből, de már én is 3. szintű munkatárs vagyok. Pozitív tapasztalatnak tartom, hogy itt lehettem, olyan vezetők között, akik céltudatosak, és akik ezt a tehetséget át is tudják adni másoknak. Nagyon sok olyan gondolatot és élettapasztalatot hallottam ezektől a vezetőktől, amiket nyugodt szívvel tudok alkalmazni a mindennapjaimban. Például láttam, hogyan kell önmagamat és a munkatársaimat megbecsülni, hogyan kell okosan bánni a pénzzel, és ami a legfontosabb, hogyan lehetek célratörő és sikeres ember.
Vajda Enikő: Köszönjük a tanítást
Hosszú az út Érmihályfalvától Vecsésig, de nagyon rövid a kétnapos képzés, hiszen olyan gyorsan telik az idő ennyi fantasztikus ember között. Rengeteget jegyzeteltem, hogy bármikor vissza tudjak emlékezni a tanultakra. Köszönjük a sok tanítást, amit a férjemmel együtt kaptunk, hiszen így, együtt hallani a leghatékonyabb.
Dominek Zoltánné Erika: Sokat tanultam önmagamról is
Másodszor voltam Vecsésen, Czank Erzsébet hálózatvezetőm társaságában. Az előző képzés is csodálatos volt, rengeteg pluszt kaptam most is. Nagyon sokat tanultam az üzletépítésről, az életről, a hozzáállásról, a munkamódszerekről és saját magamról is. Jó volt találkozni a vezetőinkkel és a csoportunk tagjaival. Ezek a napok feltöltenek nemcsak tartalommal, lelkesedéssel, hanem önmagammal, eddigi életemmel kapcsolatos rávilágítással is, amit a magánéletemben is kamatoztatni tudok és fogok is. Köszönöm ezt a két csodálatos napot!
Sáfár Boglárka: Óriási élmény volt
Óriási élmény volt a két nap, az előadások fantasztikusak voltak. Soha nem hallottam ennyi pozitív szót, s kaptam annyi ölelést, mint ebben a 2 napban! Örülök, hogy sok embert megismerhettem és először találkozhattam személyesen a mentoraimmal is. Sokat tanultam és igyekszem elsajátítani a gyakorlatban is. Megyek még vecsési képzésre, de akkor már nem egyedül!
Kurja Anikó: Motiváló, csodás képzés volt
Eredményes, igazán motiváló, csodás kétnapos képzésen vehettem részt az Annamária csapat tagjaként, ahova a párommal együtt érkeztem. Hálás vagyok és köszönöm! Igyekszem lehetőség szerint minél több embernek átadni, amit tanultam. Azt, hogy mennyire fontos az egészségünk és mekkora üzleti lehetőség az, amire rátaláltam. Bárki számára elérhető, aki igazán komolyan gondolja és hajlandó is érte tenni! Én megtettem az első lépéseket a céljaim eléréséhez. Várom a folytatást!
Deákné Tóth Erika: Hihetetlen energiák tomboltak
Először is köszönöm a lehetőséget, amit tőled kaptam! Nagyon furcsa, kicsit más világba csöppentem vasárnap délelőtt. Először úgy éreztem, hogy egyáltalán nem komfortos számomra a közeg. Ahogy Ferenczy Lacit hallgattam, sok-sok régi ökonetes emlék kerített hatalmába. Laci tanításai azért szuperek, mert át lehet ültetni az élet bármely területére. Most is nagyon sokat tanultam tőle, aminek biztosan hasznát veszem majd. Az esti kötetlen beszélgetés és játékok is érdekesek voltak, szerintem erre lehetne több időt is szánni, mert fontos információk birtokába lehet jutni egy-egy ilyen helyzetben és sokat lehet egymástól tanulni. A hétfői előadók is kiemelkedőek voltak. Délutánra már éreztem, hogy „sokkot” kapott az agyam és képtelen voltam befogadni a hallottakat. Ezt értsd jól! Vass Szombatfalvi Zsuzsanna egyszerűen felrobbantotta a színpadot. Hihetetlen energiák tomboltak a teremben az előadása közben. A kommunikációs játék is szenzációs volt a nap végén. Összességében nagyon jól éreztem magam! Köszönöm, hogy ott lehettem!
Tóthné Andrea: Inspiráló, felemelő volt
Köszönöm ezt a csodálatos 2 napot, amit Vecsésen tölthettem, még mindig a hatása alatt vagyok. Nagyszerű volt végre személyesen is találkozni a vezetőimmel, csoporttagokkal. Mindkét nap nagyon inspiráló, felemelő előadásokat hallhattunk, humorral tűzdelve. Ennyi felszabadult, jólelkű emberrel rég találkoztam! Külön köszönök mindent Beta Tündének és Kolosnak, akik a vezetőim. Nagyszerű emberek, csodálatos vezetők. Ez ugyan az első Vecsésem volt, de minden bizonnyal nem az utolsó. Egy élmény volt! Köszönöm!
Lukács Zoltánné: Fantasztikus csapat részei vagyunk
Kaptam egy lehetőséget, hogy részt vehetek Vecsésen egy kétnapos képzésen. Éltem a lehetőséggel és a férjemet is magammal vittem. Nagyon jól éreztük magunkat. Sokat tanultunk és csodás emberekkel ismerkedtünk meg. A szponzoromat és a vezetőimet is megismerhettem. Az előadások nagyon jó hangulatúak voltak. Megtanultam pozitívan gondolkodni és napi beosztást csinálni mindenről, előre tervezni és a jót bevonzani. A férjem is ezt az utat választotta. Köszönöm Beta Tündének és férjének a sok segítséget, támogatást és azt, hogy hisznek bennünk! Köszönöm, hogy a részesei lehetünk egy fantasztikus csapatnak!