Kezdőoldal Ágak Balogh Szidónia önbizalmat kapott a Biocomtól – A Péter-ág nagyváradi vezetőjét egy szovátai nagyrendezvény győzte meg

Balogh Szidónia önbizalmat kapott a Biocomtól – A Péter-ág nagyváradi vezetőjét egy szovátai nagyrendezvény győzte meg

A vezető válást ünneplő csapat. Balról Balogh Sándor, akit a Reg-Enor látványosan meggyőzött, mellette felesége, az új, nagyváradi HV, középen Doboli Rubinka, aki kiépítette a bizalom hídját Szidónia és a Biocom között. A kép jobb szélén a Péter házaspár, Ágnes és Csaba. Az ágvezetők is megtették a magukét azért, hogy a júliusi, csíkszeredai Startképzésen közösen örülhessenek.

Balogh Szidónia Nagyváradon él két gyermekével és a férjével. Ő az erdélyi Péter-ágnak a minősülés időpontja szempontjából egyik „legfiatalabb” vezetője, hiszen a júliusi Startképzésükön ismerték el HV-ként. S az egyik legtávolabbi is, hiszen a magyar határ mellett laknak, innen kellett Szovátára „zarándokolniuk”, hogy „csak nekik” szóló mondatokat kapjanak a Péter-ág egyik szponzorától, Vass Szombatfalvi Zsuzsitól. Addig azonban még Doboli Rubinkának meg kellett szereznie a bizalmat és Péter Ágiéknak megalapozni a döntést. Innentől azonban már egy sikertörténetről beszélünk, amiben a Reg-Enornak is szerepe van. Balogh Szidónia azt írja, 2016. június 6-án „született meg” a Biocom hálózati statisztikájában. Mi pedig hozzátehetjük: azóta szinte újjászületett! (A részletekért újra övé a szó!)

Doboli Rubinka segített

A hálózatvezetőm, Doboli Rubinka regisztrált engem, ám nem közvetlenül magához, hanem közös keresztfiunk anyukájához, Kiss Annamariához. Ő akkoriban az akkor még pár hónapos kisfiát nevelte, így leginkább Rubinkához fordultam a kérdéseimmel. Nem igazán volt tapasztalatom az MLM területén, egyet tudtam biztosan, hogy: „na… engem aztán nem fognak mindenféle szemináriumokra elvinni!” Mikor Rubinkát megismertem, éppen méregtelenített, szalonnával…

Csak regisztráció!

Utána elhívott, hogy találkozzunk két nagyon sikeres emberrel, akik „valami nagy vezetők” voltak, és „épp Váradon volt dolguk…” Ők pedig a Péter házaspár, Ági és Csaba voltak. Megtudtuk, hogy mi is a Reg-Enor, és a férjem azt mondta, hogy ha szalonnát, zsírt, tepertőt, kolbászt stb. kell enni, és ettől fogyni lehet, akkor neki ez kell! Így született meg „csakis” a regisztrálás… másról szó sem lehetett!

Megérkezett a Mikrobiom Pro! Nem kérdés, hogy a Balogh családban egyből a poharakba került a hálózat új, színes étrend-kiegészítője…

Mit veszíthetek, ha belevágok?

Rubinka hívott mindig képzésekre, de én azért se adtam be a derekam! Mindaddig, amíg a sógornője, akit én régóta ismertem, egyszer felkeresett a munkahelyemen. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk és mesélt nekem egy olyan emberről, aki szinte a semmiből olyan életet teremtett magának és a családjának, hogy nekem leesett az állam. És akkor elgondolkodtam, hogy mit is veszíthetek, ha belevágok? Ahogy egy kedves munkatársunk mondja: legrosszabb esetben csak egészségesek leszünk, jobbik esetben még pénzünk is lesz!

Zsuzsa mintha csak nekem beszélt volna

Megtettem az első lépést – a komfortzónámon kívül – elmentem a férjemmel együtt Szovátára, a nemzetközi találkozóra. Volt egy előadó, akiről addig nem hallottam, és végig úgy éreztem, hogy ez a nő hozzám beszél! És tényleg… minden szava célba talált. Ő Vass Szombatfalvi Zsuzsa volt!

500 ponttal indultam

Amikor hazajöttünk Szovátáról, én bevásároltam. Startból 500 pontértékben vettem készítményeket! Majd Rubinka mondta, hogy ezt nem így kell csinálni… De én boldog voltam, mert volt már Grapefruitmag-kivonatom, Olajfalevél-kivonatom, D3-vitaminon és még sorolhatnám!

A Reg-Enor (is) bizonyított

A férjem elkezdte a Reg-Enor kúrát, nagyon élvezte, és megérte, hogy feláldozzon olyan finomságokat, mint a sör… Az eredmény -12 kg volt! Így már volt miről mesélni másoknak, plusz ott volt a többi termék, amiket mindannyian elkezdtünk használni és bizonyítottak nekünk.

Ajánlással működik

Így már nem volt kérdés, hogy továbbadjuk-e, amit tapasztaltunk. Olyan ez, mint amikor mi nők, elmegyünk fodrászhoz… Elégedettek vagyunk, a barátnőink megkérdezik, hol voltunk, és így tovább. Jobban szerettem az elején a személyes találkozókat, mert még nem voltam kész infót szervezni. Ezt a képességet a képzések fejlesztették ki bennem!

Így foglalkozom a céljaimmal

A kétnapos képzéseken megtanultam, hogy a céljaim nem elég, ha csak úgy vannak… Le kell írni őket, sokszor, amíg berögződik az agyamba, és mindig ott lebeg a szemem előtt! Az első közülük a víztisztító volt. Azóta merészebb álmaim is vannak, és mind-mind leírom őket. Azelőtt nem igazán mertem álmodozni, de most már elég önbizalmam van, hogy tudjam, meg tudom teremteni, amire vágyom!

Akikért megéri változtatni Balogh Szidónia szerint: a két sportoló gyermekük, Szandra és Viktor

Önbizalom

Többek között ezt kaptam a Biocomtól: ÖNBIZALOM! Tele ilyen tulajdonságokkal, sokkal könnyebb valakit megszólítani és épp ennek köszönhetem a csapatomat.

Bausche Melinda vezetőtársam lesz

Közülük valakit ki szeretnék emelni, mert nagyon hálás vagyok neki. El fogom árulni a nevét is, de előbb a történetünk. Nagyon rég ismerjük egymást, csak az élet úgy hozta, hogy eltávolodtunk. Egyszer beszéltem neki a Biocomról, de hallani sem akart róla. Néhány hónap elteltével felhívott, hogy foglalkozom-e még a Biocommal, mert őt érdekelné a Reg-Enor! Hmmm, gondolhatjátok… Kocsiba pattantunk a férjemmel. Persze, mire találkoztunk vele, már a férjével utána olvastak a Reg-Enornak, úgyhogy nem volt nehéz dolgunk. Csak az elhatározásukat erősítettük meg, hogy elkezdjék. Nem mesélem most el, hogy mit értek el, ezt majd ő elmeséli, amikor eljön az ideje! A barátnőm egyből meglátta a lehetőséget is, ami a termékeken túl van. És nagyon ügyesen és lendületesen fejlődik és nő a csapata. Az ő neve Bausche Melinda. Ilyen névvel csakis vezető lehet, én pedig azt szeretném, hogy az legyen.

Az idő fontos befektetés

Néha több időt szeretnék fordítani rá és a csapatára. A Biocom mellett van még egy munkahelyem is, ezért az időmet úgy kell beosztanom, hogy jusson mindenre. Éppen az idő az egyik fontos befektetés, mert azért hogy legyen, előbb adni kell belőle.

Megváltozott az életem

A Biocommal az életem, a gondolkodásom, és a gondolataim is megváltoztak. Az egyik kedvenc mondás, amivel nem olyan rég találkoztam úgy hangzik: „A két legnagyobb harcos a TÜRELEM és az idő. Légy kitartó és az idő majd téged igazol.”

 

Ezeket olvastad már?