Kezdőoldal Ágak Az üzlet alapja a termék – februári Start Szegeden

Az üzlet alapja a termék – februári Start Szegeden


90 lelkes ember a februári Start képzésen, Szegeden! A Molnár-ág vendége ezúttal Ferenczy László, a Biocom sikeres Ezüst Hálózatigazgatója, életépítő, természetgyógyász volt.

A népszerű Egészségkönyv szerzője a szív- és érrendszeri termékek használatára tanította a hallgatóságot, illetve az ehhez kapcsolódó életmód megválasztására hívta fel a figyelmet. Mint hangsúlyozta, az üzlet alapja a termékhasználat! Laci témájában azt is nagyszerűen kifejtette, hogy igazi kincsek vannak a kezünkben, akár termék, akár üzleti szinten, csak élni kell a lehetőséggel és továbbadni a megszerzett tudást.

Molnár Antal ágvezető elégedetten, s büszkén figyelhette azt is, ahogy néhány üzlettársa komoly munkát végezett a képzésen.

Érett a feladatra
Jó példa Monostori Szilvia fiatal hálózatvezető, aki közel 200 fős csapatot vezet párjával, Andrással. Nagyon ügyesen, felkészülten, határozottan vezette a szakmai napot!

Dinamizmus
Molnárné Szélpál Andrea hálózatvezető a Biocom által megszerezhető jövedelmeket mutatta be nagyon motiválóan. Bevonta egyik új munkatársát, Zoltánt is Makóról, aki dinamikusan indul az üzletben.

Biztos lábakon
Elek Tiborné hálózatvezető a januári hónapot 6100 PÉ-kel zárta, így méltán mutathatta be az új üzlettársaknak, hogy mi kell a sikeres háziinfóhoz. Gyakorlatias előadásából az is kiderült, hogy milyen fejlődést hoz bárki számára, aki alkalmazza.

Nőnapon találkoznak
Ezt a szuper, hó eleji szombatot is a minősültek köszöntésével zárták a Molnár-ágon, ahol az ágvezető tájékoztatása szerint legközelebb március 8-án, vasárnap lesz Start-képzés.

Ezeket olvastad már?