Kezdőoldal Ágak Az első Biocom Ezüst Hálózatigazgatók Szlovákiában: Pálfi Katalin és Kis Gergely

Az első Biocom Ezüst Hálózatigazgatók Szlovákiában: Pálfi Katalin és Kis Gergely

Pálfi Katika és Kis Gergely, Szlovákia első Ezüst Hálózatigazgatói!

Egy közel évtizedes történet érkezett gyönyörű fejezetéhez: Ezüst Hálózatigazgató szintre kvalifikált a Pálfi Katalin és Kis Gergely páros Szlovákiában. A Vass-Beta-ág felvidéki csapatának névadói nemcsak megérdemelték ezt a sikert, hanem rengeteget tettek is érte, a teljes hálózatban kíváncsiak a módszereikre. Ők azt mondják: minden mögött a rendszeres cselekvés áll, és a legfontosabb, hogy fejben is rendben legyünk. Nem arra teszünk kísérletet, hogy összefoglaljuk a teljes időszak történéseit, inkább szót adunk a sikerpárosnak. Beszámolójukon a szerénység mellett a bölcsesség és az elkötelezettség is átfénylik, talán nem véletlen, hogy az Arany Csillag a vezérlő motívumuk. A visszapillantás és köszönetnyilvánítás mellett értékes, igazgatói gondolatokat is kapunk tőlük ajándékba, s mivel hiteles, eredményes hálózatépítőktől származnak, érdemes elmeditálni rajtuk!

Igazi mentoraiknak tekintik a Vass Szombatfavli Zsuzsanna-Vass Oszkár házaspárt, valamint barátaiknak is tartják őket

A 2023/24-es Téli Verseny is az összefogás jegyében zajlott a csapatban, sok arany csillaggal…

A Biocom lett a hivatásunk
9,5 éve életünk része a Biocom, mi ezt a szakmát választottuk hivatásunknak. 2015-ben nagy álmokkal indultunk neki ennek az útnak, tudtuk, hogy sok mindent kell tanulnunk, de ez soha nem tartott vissza. Mára elértük ezt a csodás szintet. Elejétől fogva ez volt az egyik fontos célunk, tudtuk, hogy fel tudunk nőni ehhez a feladathoz. Igyekeztünk mindig a legjobb tudással végezni ezt a munkát, magunk fejlesztését helyeztük előtérbe, és ezáltal tudjuk a csapatunkat is fejleszteni.

Katika és Gergely végtelenül hálásak Fazekas Gizikének, aki elindította a felvidéki csapatot –és őket is az úton

Egységben vagyunk, egy irányba megyünk
Nagyon jó emberek vesznek körül. Imádjuk a munkatársainkat! Nagyon erős az összetartozás, az egymás tisztelete és szeretete. Egy irányba megyünk, hálás vagyok értük. Köszönöm mindannyiunk kreativitását, egyéniségét és színvonalas munkamorálját. Azt, hogy mindig együtt tudunk gondolkodni, tervezni, a terveinket közösen kivitelezni. Egységben vagyunk. Tudom, hogy többek fognak követni minket az Igazgatói lét felé. Megvan bennük, mert az utat együtt járjuk. Minden tudásunk, szeretetünk, útmutatásunk drága csapatunk felé van. Büszke vagyok rájuk.

Mindennél jellemzőbb fotó: igazi csapatot alkotnak a Pálfi-Kis-ág tagjai, akik egy budapesti, nemzetközi találkozón álltak össze a kamera elé

„Van hely számunkra a Biocomban”
Köszönöm Fazekas Gizike felső vezetőnknek, aki annak idején elhívott egy rendezvényre, ami életünkben egy komoly mérföldkő volt. Gizike hitt bennünk, hogy nagyra visszük, évek alatt mindig bíztatást kaptunk tőle. Nagyon szeretjük őt és köszönjük neki. Ez a rendezvény, Ferenczy László Est volt, ahol László ráébresztett, számomra is van hely a Biocomban, és ott azon a napon el tudtam hinni, sokra fogjuk vinni. Ez az érzés azóta velem van, és segít minden egyes nap.

Figyeltek ránk a mentoraink és formáltak minket
Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár felfigyelt ránk, és meghívtak egy találkozóra velük. Itt vette kezdetét egy gyümölcsöző üzleti, később baráti kapcsolat. Óriási emberek a szemünkben, mentorainkká váltak, a tudásuk legjavát átadták nekünk az évek alatt. Figyeltek ránk, segítettek tanácsaikkal, fejlesztették a személyiségünket, formáltak minket. Köszönöm nekik, hiszen az ő tanításuk hatására tudtunk ide fejlődni. Örök hálám ezért!

Hittek bennünk, tanítottak minket
Köszönjük minden felső vonalnak, hogy hittek bennünk, a rengeteg bíztatást Beta Tündének és Kolosnak. A sok odafigyelést, elismerést, ajándékokat köszönjük szépen nekik is. Az életre szóló nagy tanításokat köszönjük Lőrincz Marikának és Jánosnak, erkölcsileg és szakmailag is vezettek minket is, boldog vagyok, hogy ismerhetem őket, köszönöm a szeretetüket. Ferenczy László és Szász Laura barátsága sok mindenen átsegített, rengeteg közös boldog élmény fűz össze minket.

Biztos háttér, stabil vezetéssel
Kovács Zoltán hálózatalapító tanítása velünk van, boldog vagyok, hogy ismerhettem őt, hogy beszélgethettem vele, hogy kaptunk az általa képviselt eszméből, és tudom, hogy büszke ránk onnan fentről. Az egyességünket véghez visszük, mert képesek vagyunk rá, köszönöm, hogy hitt bennünk. Gyermekeinek, Kovács Rékának és Bencének nagy tisztelői vagyunk, köszönöm, hogy ilyen biztos hátteret nyújtanak nekünk cégvezetőként, hogy mindannyian dolgozhatunk egy innovatív, biztos alapokon nyugvó, tőkeerős cégben.

Küldetés, Arany Csillaggal
A versenyekhez az Arany Csillagot választottuk motívumunknak: a csillag az egyetlen olyan égitest, amely saját fénnyel rendelkezik, amely meg tud világítani másokat úgy, hogy saját fényét nem veszti el. Valahol ez a mi dolgunk, valahol mindnyájan csillagok vagyunk. Küldetésünk az, hogy ahogy mi világítunk, ebből a fényből másoknak is adjunk.

Egyszerű, követhető a tanítások a sikeredért
Ma már tudjuk, hogy ezek a legfontosabbak: legyél önmagad, nem kell a legokosabbnak lenned, különleges vagy, hidd el! Minden tanulható és mindenki tud erősödni, változni. Ez az üzlet egyszerű, mert egyszerű lépések sorozata. Ha megvan benned a tenni akarás, a mások segítése, a hajlam a változásra, Te is sikeres tudsz lenni a Biocomban. Az út nyitott számodra is, lépj rá, és próbáld ki magad benne, de mindezt tedd a legjobban, legügyesebben, legnyitottabban. Menni fog, bízz magadban erősen, és soha nem lesz, ami megállítson. Sok sikert kívánunk!

 

Ezeket olvastad már?