Kezdőoldal Ágak Az egyik legütősebb Kónya Startképzés a „színfalak mögül” – exkluzív előadások, motiváló történetek a budapesti rendezvényen

Az egyik legütősebb Kónya Startképzés a „színfalak mögül” – exkluzív előadások, motiváló történetek a budapesti rendezvényen


November 3-án tartották a Kónya-ágon az év utolsó Startrendezvénye, ami igazán különleges volt a beszámoló elkészítője számára. Baranyi Virág, a csapat Ezüst Hálózatvezetője ugyanis nemcsak a nézők között ülhetett, hanem a színpadon is állhatott, és megtiszteltetésként élte meg, hogy a képzés háziasszonya lehettem. Mi pedig köszönjük, hogy utána a tollat is a kezébe vette, így a részleteket is megtudhattuk tőle. Tartalmas, exkluzív előadások, sikersztorik, sok szintlépő – nem csoda, hogy az egyik legütősebbnek minősítette az első novemberi vasárnapot!


Baranyi Virág Ezüst HV mikrofonnal a kezében, mint a Startrendezvény háziasszonya

Új jövedelemforrás lehet
A megnyitót követően Szabó Máté Arany Hálózatvezető bemutatta, hogy családjukban hogyan vizsgázik nap, mint nap a Biocom Életmód Program. Máté a kedves párja, Szabóné-Gyarmati Tímea sikeres Reg-Enor kúrája, illetve a kúra „melléktermékeként” a szemléletmódjában történő változás hatására kezdett elindulni az üzleti úton, hiszen a Biocom Életmód Program egyik fontos pillére az új jövedelemforrás megjelenése annak, aki nemcsak a termékek összességét látja meg benne.


Szabó Máténak elsőként a felesége Reg-Enor kúrája volt a bizonyíték

Egyetemi docens tartott előadást
Nemcsak számomra volt rendkívüli ez a nap, hanem mindenki számára azért, mert első alakommal hallhatunk a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának docensének, dr. Fogarasi-Grenczer Andrea Ph.D szakmai előadását. Andrea fókuszba állította a testünk irányításáért felelős emberi agyat. Az agynak – az ősidőkhöz képest – az anyagcsere-szükséglete megváltozott, és táplálék elfogyasztásával nem tudjuk biztosítatni a megfelelő működéséhez szükséges zsírsavakat. Kiemelte az Omega 3 zsírsav fontosságát, továbbá a Lecitint, mely fogyasztása már a várandóság alatt szükségessé válik.

A szem egészségéről
A figyelem középpontjába állította korunk romló hatásával bíró „kék fényt”, mely hosszútávon felelős lehet az alvászavarért. Szokták mondani – ami valóban így is van –, hogy a szem a lélek tükre, de hogy a szem egészségét mivel tarthatjuk fent, és hogyan kerülhető el pl. a szürkehályog, arra is kellő információt kaptunk.

Támogassuk az immunrendszerünket!
Életünk minden másodpercében végzünk különféle mozgásokat, ezért nem elhanyagolható a mozgás-szervrendszerének támogatása, csontjaink védelme, ugyanis kb. 12.000 millió évvel ezelőtt elveszítettük csontsűrűségünk 20 %-át. Előadása végén a Doktornő kiemelte az immunrendszer védelmét, hisz annak is megfelelően kell működnie, hogy teljes egészben egészséges életet élhessünk, mi és gyermekeink egyaránt.


A csapat nevében a moderátor köszönte meg a kitűnő szakmai előadást

Tóth Lali már tudja, hol lakik a pénz…
Az „Ahol pénz lakik” blokk előadója egy olyan személy volt, aki már maradandót alkotott a Biocomban: Tóth Lali Ezüst Hálózatigazgató gondolatait hallhattuk. Kaptunk egy útravalót, ahhoz, hogyan váljunk hatékonyabbá, mi az, amit tennünk kell, hogy az üzletünk a legjobban jövedelmezővé tudjon válni.


Tótl Lali Ezüst HIG hitelesen adhat útmutatást az üzlehez

Úton vannak, tapsot kaptak
Láthattunk azon munkatársakat, akik már elindultak a siker felé vezető úton, és munkájuk eredményeként köszönhettük őket egy nagy tapssal azért, mert sikerrel vették a 2., 3., 4., 5. szint elérését. Örömmel hallottuk tőlük, hogy eddig mekkora jutalékokra tehettek szert.

Olvassuk a Biocom híreit!
Külön gondolatot kapott a cég hivatalos weboldala www.biocomnetwork.hu, ahol mindenki értesülhet a cég életében történő változásokról, sikerekről, új termékek megjelenéséről.

100%-os termékhasználat
Amikor elkezdjük a Biocom Életmód Programot élni, akkor életünk részévé válik a hálózat termékpalettája, idővel minden terméket kipróbálunk, vagy azért, mert egy aktuális problémára keressük a megoldást, vagy gyermekünk egészségét szeretnénk fenntartani. Ennek következményeként igen sok terméktapasztalatra tehetünk szert.

Valódi tapasztalatok
A terméktapasztalat blokk előadója Molnár Krisztina hálózatvezető volt, aki bemutatta saját eredményeit, valamint hallhattuk olyanok tapasztalatát, akiknek a sikersztorijuk már a Facebook csoportok oldalait bejárták, s most a jelenlévők közvetlenül láthatták és halhatták, hogy ők valós személyek, és nem a photoshop eredményei…


Sokaknak segítettek már a Biocom termékek, így Molnár Krisztinának is

Nekik is bejött a Reg-Enor
A színpadon köszönthettük a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra „mellékhatásaként” jelentkező fogyásuk, valamint üzleti tevékenységük kapcsán Bacsó Gordnát, Talpai Kalapáti Karolinát, Molnár Zsuzsannát, Almási Tímeát, Olcsákné Kaszó Andreát, Kmetz Anitát.

Kutyajó termékek
Örömmel töltött el minket, hogy a felmerülő egészségügyi problémákra nem csak az emberek számára találunk megoldást a Biocomban, hanem akkora kincs van a kezünkben, hogy segítséget tudunk nyújtani a házi kedvenceinknek is, ezt bizonyította a Balogh Krisztina kutyáinak története, Bruno kutya fogyása.

„Zöldeket” beszélt Jakab István
A nap folytatásaként következett egy olyan ember, aki mindig „zöldeket” beszél. Jakab István a Viva Natura Tv tulajdonosa, s többek között a Mikrobiom Pro, Flavonoid termékek fejlesztője.

Felvázolta számunka „Az egészség mátrixa – Avagy hogyan kezdj új életet?” című előadásában, hogy mivel romboljuk az egészségünket. Mi az az új „emberi szerv”, a mikrobiom, és mi az a baktériumtörzs étkezésünk szempontjából, ami táplálja és segít fenntartani hosszú távon az új szervet, továbbá az étrenden túl milyen táplálék-kiegészítővel védhetjük meg, állíthatjuk vissza?


Fontos kérdésekre adott „zöld” válaszokat Jakab István

Segíthet a KetoGreen!
Tesztelhettünk saját magunkat is, hogy hol állunk az elsavasodásban, melyek ezek jelei, illetve milyen állomásokra bonthatjuk fel. Elénk tárta a ketogén diéta egyetlen egy „mellékhatását”, az elsavasodást, melyet célszerű ellensúlyozni. Aggodalomra semmi ok, hiszen az rendezvényt követő napokban megjelent az www.webshop.okonet.hu termékkínálatában az új termék, a KetoGreen.


Íme, egy igazi Biocomos zöld smoothie

Íme, egy igazi Biocomos zöld smoothie
Elsők között rendeltem meg és próbáltam ki, és bizton állíthatom, hogy teljes egészében – egy megbízható forrásból származó – bio, népszerű zöld smoothie-nak felel meg. Megtalálható benne az 5 legfontosabb lúgosító ásványt biztosító búzafű, zöldárpa, lucernafű, fodros kel, spenót, kaporlevél, valamint a petrezselyem. Előadásából természetesen nem maradhatott ki az immunitás támogatásának titka sem.

Milyen az élet a Biocommal?
A szünet után felfrissülve vágtunk bele a következő blokknak, melyben három céltudatos, vidám, sikerre született hölgy következett, akik már megtapasztalhatták hálózatvezetői munkájuknak köszönhetően, hogy milyen az Élet igazán a Biocommal.

Három sikersztori
Izgalommal vártam ezen előadássorozatot, mivel az én első Ezüst Hálózatvezetőmet, Pivarcsi Krisztinát is az előadók között köszönhettem. Hallhattuk továbbá a kaposvári csapatot erősítő Koncsek Gabriella életét megváltoztató történetét, valamit a Szabóné Balla Bernadett banki életének búcsút mondó sikersztoriját.

Új Társult Hálózatvezetők
A lebilincselő gondolatokat és életérzéseket követően a szót átvéve együtt köszöntöttük a 6-os szintű, valamint társult hálózatvezetőket. Minden szponzor életében meghatározó pillanat, amikor színpadon állva átadhatja munkatársának ajándékát, valamint büszkén mutathatja be a résztvevők előtt.



Ők már a valódi vezetői szint közvetlen előszobájában vannak

Amikor egy hálózatvezető három egymást követő hónapban is megvédi vezetői szintjét, 7-es szintre minősül. Ennél a szintnél a saját munkatárs megléte mellett már a szervezői munka is elindul.


A jeles pillanatok egyike a munkatárs és a szponzor életében, amikor a 7-es szint is háromszor tejesítve lesz, hisz akkor a szponzor a mellére tűzheti munkatársának a Biocom feliratú kitűzőt.


Csordás-kupa: Tóthék
Minden Startrendezvényen kiemelik az ágvezetők a csapatunkból az előző hónap legjobbikát. Most sem volt ez másként. Színpadra szólította Csordás Anikó Arany Hálózatvezető a csapatának kiemelkedő párosát, Tóthné Molnár Ibolyát és Tóth Istvánt.

TWT-kupa: Béres István
A Tóth-Wolford Team férfi vezetője, Tóth Lali is elismerte a csapatunkból a fiatal és dinamizmussal teli Béres Istvánt. Az Ezüst hálózatvezető büszkén és boldogan vette át a megérdemelt vándorkupát.


A nap lezárásaként olyan útravalót kaptunk, ami mindenkiben hatalmas lelkesítést váltott ki, hiszen a régi motoros, Tóth Magdolna Ezüst Hálózatvezető, a fiatal motoros Béres István Ezüst Hálózatvezető, valamint Tóth-Wolford Erika, a fiatal Ezüst Hálózatigazgató gondolatait hallhattuk. Az Ő tanításaikra igazán érdemes volt figyelnie annak, aki ezt az üzletet komolyan gondolja.


Ezüstök, régi és új „motorosok”

Januári Start
Az inspiráló gondolataikat követően ismertettem a következő Startrendezvény időpontját, mely 2020. január 12-én lesz az ELTE Gólyavár épületében. A bámulatos nap után mindenki a Biocom hírével tért haza!

 

 

Ezeket olvastad már?