Kezdőoldal Ágak Adventi Startképzés, ünnepi évzáró és a jövőt előkészítő rendezvény volt Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágon

Adventi Startképzés, ünnepi évzáró és a jövőt előkészítő rendezvény volt Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágon


Tartalmas szakmai előadások, a fejlődést bemutató értékelők, a legsikeresebbek elismerése egyaránt színesítette a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágak közös december 8-i, budapesti rendezvényét. A körítés már adventi volt, így egyszerre minősült egyfajta Startképzésnek fontos egészségre vonatkozó és üzleti információkkal, valamint ünnepi alkalomnak. A részletes beszámoló képek segítségével érkezik!

A négy ág vezetőinek köszöntésével indult a jó hangulatú találkozó. Mivel a csapat kinőtte a színpadot és a termet, folytatás január 5-én a Benczúr Hotelben…

 

Lőrincz János és Marika, a Biocom első Gyémánt Hálózatigazgató házaspárja. János nem csak, mint a Ferenczy-ág felsőbb ágvezetője tartott előadást, hanem a Biocom vezetése nevében is. Ez az esztendő is rekordot hozott…

A Ferenczy- és Vass-ágvezető párosai megköszönik a munkát a Lőrincz-házaspárnak

Az egyik vendégelőadó, Domján András igazán teremtő gondolatokat osztott meg, amit eredményesen fel lehet használni a hálózatépítésben is

A nap másik vendégelőadója, dr. Ládi Szabolcs a napi munkát fontos érvrendszerekkel erősítő prezentációt tartott napjaink egészségtudatosságáról, egyben megoldási lehetőségeket is mutatott, utalva a Biocom termékpalettájának egy részére

Köszönet oda és vissza, avagy ágvezetők kölcsönös elismerése. Vass Szombatfalvi Zsuzsanna, Ferenczy László, Szász Laura és Vass Oszkár.

A négy ág jelentősebb vezetői invitálást kaptak a céges, visegrádi wellness-partyra is. A tavalyi élményeikről meséltek, egyben a meghívási szint elérésére buzdították a jelenlévőket…

A Ferenczy-ág névadója ezúttal nem tartott előadást, csak a felépítést „gyakorolta”, folyamatosan…

Ők léptek szintet november végére a teljes ágban. Volt, aki nem is egyet, hanem kettőt!

Köszönet az ágvezetéstől a felsőbb ágvezetésnek

Jányik Béla kitűzős HV lett, a felesége a boldog szponzora, a Felvidéken

Itt épp Simonics Éva invitálja a vecsési tréningre a résztvevőket

Többen elmesélték jó tapasztalataikat a vecsési kétnapos tréningek kapcsán, ezzel invitálva az új érdeklődőket

Varga Edit lett a legdinamikusabb HV novemberben

Horváthné dr. Kökény Annamária és Horváth Annamária, akik szintén szép évet zártak

Rengetegen kaptak külön elismerést is, vagy az ágvezetőiktől vagy pedig a cégvezetéstől. Az alábbiakban róluk is mutatunk néhány képet.

Pálfi Katalin és Kis Gergely, a cég által is elismerten a legjobbak a Vass-Beta-ágban

A nyári verseny egészen télig tartott, és a Vass-Beta-ágban is többen végigcsinálták, amiért plusz elismerés járt. A gratuláció idején Horváthné dr. Kökény Annamária, Horváth Annamária és Jányik Gabriella.

 

Pálfi Katalin és Kis Gergely, akiket csak az „aranypárosként” emlegetnek a Felvidéken

Pálfi Katalin hálózatfejlesztő

Kis Gergely hálózatfejlesztő

Kis Veronika is elismerést kapott

Vicena Andrea hálózatfejlesztő

Bencsik Éva is fejlesztett 2019-ben

Acsainé Szabó Katalin hálózatfejlesztő

Katika és Gergely a szlovákiai rendezvények szíve-lelke, azért is kaptak elismerést Beta Kádár Tündétől és Beta Kolostól

Bár a jelenlétével mindenki nyert, a napot tombolahúzás is színesítette. A képen a moderátor, Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs vezetője gratulál az egyik terméknyertesnek.

 Képgaléria

 

Ezeket olvastad már?