
Azért jöttek, hogy az „életük napja” legyen…
A 10 órai kezdésre mindenki időben érkezik, hogy elfoglalja helyét a teremben. Ilyenkor még a kezdés előtt egy-egy kávéval a kézben a „régi motorosok” már otthon érzik magukat, az új résztvevők pedig izgatottan várják, mi lesz itt ma, hiszen Téged is úgy hívunk el, hogy életed napjára jössz – és hidd el, az lesz! A részleteket ezúttal Búzás Ildikó foglalta össze az augusztus 10-i, vecsési rendezvényről.

A háziasszony bemelegítő kávéja kezdés előtt
Tanulni érkeztek
Botosné Gágyor Melinda volt a nap háziasszonya, aki 7 éve éli Biocomos életét, úgyhogy eleve már garantált, hogy jó napnak nézünk elébe. Érzései szerint ez egy pozitív közösség és valóban így van, hiszen jómagam is ezt érzem mindig. 2 új résztvevőt meg is kérdez, hogy miért jöttek ide el, s a válasz szívet melengető: tanulni. Hát akkor szerintem Neked is itt a helyed, kedves olvasó, hiszen erre mindenkinek szüksége van. Na de miről is lehet itt tanulni?

Az újak tanulni érkeztek, csakúgy, mint a „régiek”
Csacsogással válhatsz saját magad főnökévé
Melinda nagyvonalakban felvázolja a napirendet és megkérdezi, kik az új résztvevők. Ekkor megtapsoljuk őket, hiszen itt elismerés jár azért is, hogy ha eljössz, hogy töltődj és tanulj. Melinda is így kezdte, s ahogy mondja, 6,5 éve „csak csacsog” erről, hiszen az egészségen, tanuláson, jó közösségen túl itt azért van lehetőség önálló jövedelemre. Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy Melinda 6 éve vállalkozó és a saját maga főnöke.

Profi kezekben a rendezvény, hat és fél évnyi múlt minden mondat mögött
Láss másként: maradj az egészségzónában!
Láss másként! – hhez a sokatmondó elnevezésű blokkhoz a szemüveget Solymosi Klára adja, aki 40 éve az egészségügy szolgálatában áll, s itt látta meg, hogy a testi-lelki egység milyen csodálatosan fenntartható, ha teszünk érte. Erre tanít ő minket most egy órában, az előadásának a címe pedig: Az egészég hétköznapi titkai. Ha külön-külön ízlelem ezeket a szavakat, akkor is van bennük valami, ami kíváncsivá tesz, de így együtt, ebben a kontextusban nekem csak megerősíti azt, amit Klári mond: az egészségzónában maradni a Te feladatod! Na, ha csak ennyi lenne mára a tanítás, már kaptunk volna feladatot és elgondolkoznivalót, de Klári eszközöket is mutat hozzá. Na most figyelj! A sárga „méreg” = transzzsír, kerüld el messzire. Igyál tiszta vizet és sok zöld smoothiet, kerüld a cukrokat, állati eredetű tejet, tejtermékeket és a lisztet, mert ahogy mondja: eldugít. Ha csak ezt megfogadod, már sokat teszel az egészséged megtartásáért, visszaállításáért, mert figyeltél ugye? Ez a te feladatod.

Solymosi Klára fontos tanításokat adott át
Terméktapasztalatok
Murányiné Kovács Nikoletta ennek a blokknak a levezénylője. Tapasztalata van ám bőven egészséghelyreállítás-ügyileg, hiszen ő az az egyik boldog édesanya, aki közvetetten a Biocom adta lehetőségeknek IS köszönheti gyönyörű gyermekét, sok sikertelen próbálkozás után, 38 évesen. Nos ezek után elhiszed, kedves olvasó, hogy vannak itt ám csodák? Ezekkel a módszerekkel, a tisztító-, méregtelenítő-, egészséghelyreállító kúrákkal meszire el lehet jutni – amiről az imént Solymosi Klári beszélt.
Különleges beszámolók
Niki kiszólítja azokat, akik szívesen beszélnek saját sikertörténeteikről a terem hallgatóságának. Nincs semmi kényszer, nincsenek statiszták, ez itt a valóság és aki eljön, megtapasztalhatja, hogy milyen örömmel beszél arról például Szabolcs, hogy 16 kilogrammot fogyott kényelmesen, és hogy a vérnyomás problémáinak búcsút intett a kilóival együtt. Vagy, hogy Ildikó 27 kilóval könnyebben él és egy kúra szinte visszaadta az életét a műtétek utáni kálváriában, még egy kis asztmával fűszerezve akkori életét. Kriszti is boldog és ezt el is mondja, hiszen ő műtét utáni rehabilitációban kapott segítséget, mindeközben 15 éves kisfiának is tudott támogatást nyújtani, aki 4 hónap alatt 20 kilót fogyott és ezt tartja is 2 éve. Terike a szemproblémáján túl súlyos megbetegedésére kapott segítséget, nos, köszöni szépen, jól van és korát meghazudtolva fitt és üde. Éva is itt kapott érdemi segítséget autoimmun eredetű mozgásszervi problémájának rendezésére.

Murányiné Kovács Nikoletta fogta össze a visszajelzésekből építkező blokkot

Sokan hálásan mesélték el, amit megtapasztaltak

A segítség először egy mentor formájában érkezhet

Azok álltak ki kényszer nélkül, akiknek volta mondanivalójuk
Szünet
Az a 45 perc nem is elég ilyenkor. Micsoda beszélgetések, felismerések, de jó lett volna, ha ez meg az itt lett volna és ezt hallja…! Hát gyere, és hívj meg mindenkit, illetve csak azokat, akiknek fontos a jó közösség és akik egészségtudatosak.

A Marczy Team a szünetben
Van belőle bőven
A jó híreknek még nincs vége, ismét Viki avat be minket a sikerekbe és Baranyi Virág tapasztalatával folytatódik a sikersztori, aki előző nap sikeresen teljesítette a Balaton-átúszást. Mindezt úgy, hogy Virágnak tavaly Achillesín-szakadása volt és a termékeknek köszönhetően ám teljesen rendbejött, sőt a vártnál sokkal gyorsabb volt a felépülése. Az energiaszintje sem csak „úgy van”, azért is tesz bőven – és mint látható, hatékonyan. Ági is régi problémákra kapott megoldást, Éva intenzíven jött rendbe térdsérülésből, de Melinda és Mariann beszámolója is izgalmas volt. Mint mondtam, gyere el és nézd meg magad is, hogy ez az a hely, ahol örülnek, ha teszel magadért.

Baranyi Virág a Balaton is átúszta, és kiválóan érzi magát
Egy boltba járunk vásárolni: a számok nem hazudnak
Melinda visszaveszi a szót és mond pár gondolatot ezen sikerek kapcsán, megemlíti saját és férje sikerét és megerősít abban, hogy itt szinte mindenre van megoldás, majd felvezeti a következő blokkot: „Megtanítunk titeket spórolni”. Nos, szerintem ez is egy nagyon fontos téma, úgyhogy kérlek még figyeljetek! A hogyant, a Boltcsere programot Szabóné Gyarmati Tímea magyarázza, aki immár 8 éve ezt teszi és ezt tanítja. Timi közgaszdász végzettséggel a számok embere és ahogy ezt említi is: a számok nem hazudnak. A Biocom termékei a teljes háztartást támogatják, abban segítenek, hogy magas minőséget kemikáliamentesen, környezettudatosan és egyre olcsóbban, ésszerűen használjunk. A legnagyobb döbbenetet azzal a számítással érte el, amit a víztisztító berendezés által megspórolt, megtakarított pénzzel támasztott alá. Tiszta víz, havi minimum 25-30 ezer forintot spórolva? A hogyant és a kedvezményes vásárlási lehetőséget kérd attól, aki által ezt olvasod…

Egy boltba járunk: Szabóné Gyarmati Tímea közgazdászként támasztotta alá állításait
Szintlépések
Melinda kihívja az előző hónap eredménye alapján szintet lépőket a mentorukkal. Mert itt azzal is lehet spórolni, hogy egyre olcsóbban vásárolunk…
- Berényi Judit Eszter 5-ös szintre lépett, ez 38% kedvezmény a fogyasztói árhoz képest,
- Győrbíró Andrea Mária pedig épphogy regisztrált, máris a 2-es szintet elérte, ami 25% kedvezményt jelent neki.
Szponzorukként, mentorukként mérhetetlen büszkeséget éreztem (jómagam, azaz Búzás Ildikó), hogy ez a két fantasztikus hölgy követ engem nemcsak az egészségtudatosság, de a továbbajánlás útján is, hiszen látják, hogy ez számomra is egy szabad életet biztosít.

Szinteket léptek
Teljesség igénye: a „fizetés” növelhető, ha akarom
Hát kinek ne lenne igénye a teljességre? Na az most ne figyeljen, akinek nincs igénye egy kellemes életre, mert ezt az előadást az én meglátásaimmal fogjátok hallani. Számomra már az is csábító volt anno 7 évvel ezelőtt, hogy az egészségemre, egészségem és családom egészségének megőrzésére fordított összeget megkereshetem azzal, hogy elmondom pár embernek, ami nekem jó. Ugye ez nem olyan bonyolult? Na de amikor ez megvalósult, én mindenkinek el akartam ezeket mondani. Nos a munkám lényege ez, mert itt már nem arról beszélünk, hogy kedvezményesebben vásárolhatok, hanem arról, hogy ez a főállásom vállalkozóként, és hogy erre mindenki képes, aki szabad életre vágyik egy önálló jövedelemforrással, ahol a „fizetés” növelhető, ha akarom. De ne hidd el, próbáld ki és győződj meg róla, van itt számodra is hely. Melinda is megerősíti abban a kedves megjelenteket, hogy ez egy valós jövedelem s, hogy 6 éve nem óracsörgésre kel és ő osztja be az idejét.

Búzás Ildikó mindenkinek el akarja mondani, ami neki működik
A lehetőség mindenki számára adott
Most nem volt olyan a jelenlévők között, aki 4 vagy annál több meghívott vendéggel érkezett volna, de legközelebb legyél te az, kedves olvasó, és zsebeld be azt az elismerést, ami ezzel jár: a tulipános kitűzőt a kitűnő szervezésért. Ha szereted, hogy elismernek, járj utána, hogy is van ez. Melinda egyébként Palotáson él férjével és immár 2 kirepült felnőtt lány, valamint egy immár felnőtt és kirepülőfélben lévő fiatalember szülei. Tudja milyen munka mellett fenntartani egy családot és most már azt is tudja, milyen mindezt sokkal kényelmesebben, megbecsülve, sikereket elérve élni. Ezért is beszél ilyen tisztelettel és szeretettel a Biocom adta lehetőségekről, hiszen számára is egy lehetőség volt ez, mint sokatok számára, csak ő élt is vele.
Sikeres nyári versenyesek
Ismét egy kihívás mozgatta meg a csapatot, ami a cég részéről is elismeréssel járt, de leginkább arra adott lehetőséget, hogy az ember nyáron is feszegesse a határait és ne dőljön hátra. Céges szinten 84-en teljesítették a versenyt, s a Tóth-Wolford Team ismét kitett magáért, hiszen jócskán kivettük ebből a részünket. Voltak kezdők és voltak, akik már rutinos versenyzők, sok dologban viszont mindenki egyforma ebben a versenyben. A kitartás, elköteleződés, tiszta szándék, tenni akarás, segítő szándék meghozta gyümölcsét, hiszen egyforma esélyekkel indult mindenki és egymás lelkesítése, támogatása igazi csapatmunka volt, mint mindig.

Nyári versenyesek
Garamvölgyi Viktória és a Tóth-Wolford ágkupa, vándorkupa
Melinda felvezeti a következő blokkot, a zenei aláfestés sejteti, hogy itt valami nagy dolog van készülőben. Majd átadja a szót Tóth Lalinak, águnk vezetőjének, aki körülírja, hogy mit is jelent ez a kitüntetés: a hónap legjobbja. Az, aki a legtöbbet fejlődött szorgalmas munkájának és elhivatottságának köszönhetően. Az, aki nem a kifogásokat kereste, hanem kisgyermek mellől is véghez vitte azt, amire már régóta vágyott, hiszen 1 hónapig használhatja a céges luxus Audit az nem más, mint Garamvölgyi Viktória – ő veheti át a Tóth-Wolford ágkupát. Ekkor Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali átadják az elismerést. Viki könnyek közt veszi át az elismerést, hiszen vágyott rá és megérdemli, hogy megkapta. Pár gondolatot mond, hiszen nagyon megilletődött, de javaslom, olvassátok el a cikket ezzel kapcsolatban is a cég hivatalos honlapján, itt a bicomnetwork.hu-n. Sikert elérni nem könnyű, de nem is lehetetlen, hiszen itt vannak az élő példák arra, hogy úgy egészségügyileg, mint anyagilag az önmegvalósítási szándék, ha tettekkel párosul, falakat képes megmozdítani, áttörni – de erre bizony a kanapéról sajnálkozva kevés az esély.

A Tóth-Wolford ágkupa átadása
Lezárás
Mint a nap lezárásaként lejátszott videóban Kónya György társtulajdonos, águnk felső vezetője elmondja:” A tudás itt van, csak el kell jönnöd érte.” Érted ugye? Melinda még elmondja, mikor lesz a következő ilyen rendezvény, s hogy te is tudd hát elmondom: szeptember 14., Vecsés – ennél bővebben informálódj kérlek. És gyere el, hallgasd meg a tapasztalatokat, érezd át azt a jó hangulatot, ami itt Téged is vár s aztán maradj itt velünk és megtanítunk élni, úgy igazán.

Garamvölgyi Viktória, a boldog győztes