Kezdőoldal Ágak A Pálfi-Kis-ág mérföldkőhöz érkezett: önálló vezetőképzőt szervezhettek, mely feltöltődős, tanulós és emelkedett volt

A Pálfi-Kis-ág mérföldkőhöz érkezett: önálló vezetőképzőt szervezhettek, mely feltöltődős, tanulós és emelkedett volt

Megállíthatatlan a csapat, minden problémát megoldottak

A Beta-ág szlovákiai csapatának vezetői, Pálfi Katalin és Kis Gergely Gyémánt Hálózatvezetők kitartásuknak, elkötelezettségüknek köszönhetően már több hónapja 100 000 pont felett szárnyalnak a felvidéki csapatukkal. A dinamika fokozásáért első ízben szervezhették meg a tagságnak az önálló vezetőképzőt, amit – csakúgy, mint más nagy ágak – a cég ajándékaként kaptak. A mércét magasra tették: színvonalas, tartalmas, pazar 3 napot töltöttek a Dunakanyarban, a Hotel Visegrádban, melynek részleteit Simonics Éva, a csapat egyik oszlopa, Arany Hálózatvezetője osztja meg.

A szlovákiai ágvezető páros először szervezhetett önálló, cég által támogatott vezetőképzést

A cikk írója, a csapat egyik oszlopa az ágvezetővel

Megállíthatatlanok voltunk

A járványügyi intézkedések, az országok közti korlátozások izgalmassá tették a készülődést, de bevállaltuk, mert szükségét éreztük mindannyian a csapatban, hogy találkozzunk, együtt tanuljunk, töltődjünk. Úgy gondolom, egységesen megállíthatatlanok voltunk!

Végre élőben

A bemutatkozás már szívmelengető volt, hisz sok új vezető, akikkel az elmúlt 8-10 hónapban csak online találkoztunk, most itt lehettek első ízben élőben és átélhették csapatunk családias légkörét és hangulatát. Kiderült, ki honnan jött és mi hozta őket a Biocom családjába. Pár újdonsült vezető – friss anyuka – kisbabájuk miatt online kapcsolódott be.

Új HV is született az ágban

Az emberekbe vigyük az üzletet

Az első napon ágvezetőinktől tanultunk a vezetői fortélyokról, haladásról, kulcs HV feladatokról, a hatékony munka fontosságáról. Megtudtuk, ne az embert vigyük az üzletbe, hanem az emberekbe vigyük az üzletet. A nap zárásaként Katika és Gergely mindenkinek egyesével megköszönték, hogy egy csapat vagyunk, kifejezték hálájukat egy pohár pezsgővel. Nagyon meghitt, mosolygós és sírós pillanatok voltak. Mert itt mindig elismerik a munkánkat!

Pálfi Katika és Kis Gergely a felsőbb ágvezetőkkel, a Vass Oszkár-Vass Szombatfalvi Zsuzsanna Arany Hálózatigazgató párossal (és Máté fiukkal…)

Szép pillanatok az összefogás jegyében

Az este csúcspontja a Renaissance éttermi vacsora volt, ahol dobszóval várták csapatunkat. Az  ízletes étkek, finom italok és pazar kiszolgálás mellett dalra fakadtunk mi is az összefogás jegyében. Nagyon szép pillanatokat éltünk meg közösen! Kellett ez nekünk már nagyon…

A tréning meglepetés-vendégei (Szélpál Andrea és párja, Faragó Ferenc), Szegedről érkeztek

Szélpál Andrea feltöltő előadása

Másnap, nagy meglepetésünkre egy energikus, életrevaló vendég eladó érkezett, Szélpál Andrea hálózatigazgató és párja személyében, aki a szabadságról, mint életérzésről tartott nagyon tartalmas, érzelmekkel teli előadást. A szavai, megélt tapasztalatai és jó tanácsai feltöltötték csapatunkat. Imádtuk a lelkesedését, a pozitív energiáját, amit felénk árasztott.

Sokat jelentett a középkori éttermes vacsora is

Milliós ágvezetői gondolatok

Megtiszteltek minket felső ágvezetőink is, Vass Oszkár és Zsuzsa, az Arany Hálózatigazgató páros, s magukkal hozták drága kisfiukat, Mátét is. Elsőként Oszkár osztotta meg velünk a milliós gondolatait. Részletesen kitért arra, hogy mik a siker összetevői és hogyan vigyük sikerre az életünket, figyeljünk arra, mit adunk magunkból, mert az mindig visszatérül.

Mit akarsz elérni?

Izgatottan vártuk Vass Szombatfalvi Zsuzsát, aki, mint egy energiabomba állt előttünk, nekünk szegezve a kérdéseket: mit akarsz elérni? Mi inspirál? Tisztában vagy magaddal, mire vagy képes? Arra intett mindenkit, legyen bennünk fény, töltekezzünk és adjuk tovább a jót! Fantasztikus gondolatébresztő tanítást kaptunk, köszönjük.

Új HV a csapatban

A nap végén együtt örültünk Büi Alexandra sikerének, aki most érte el a 7. szintet, és szponzora, Forró Noémi elismerte őt. Szívből gratulálunk innen is!

Örültünk egymásnak

Az este a csapattal megnéztük a királyi palotát, utána lazulás volt a medencében, majd a bowling termet béreltük ki. Meséltünk, beszélgettünk, egyszerűen örültünk egymásnak, miközben a 2 nap értékes gondolatai jártak a fejünkben, hogy sikerre visszük az életünket. Hisz mindent megkaptunk hozzá, a megvalósítás rajtunk múlik.

Mindent megtesznek értünk

Hálásak vagyunk a cégnek elsősorban, majd ágvezetőinknek, Katikának és Gergelynek, hogy mindent megtesznek a fejlődésünk és pihenésünk érdekében is. Büszke vagyok a csapatomra, mert minden HV-m ott volt a párjával, tehát a Simonics Teamből 10-en voltunk jelen.

 

Ezeket olvastad már?