Kezdőoldal Ágak A második műszak hozza a sikert – Radányi Lászlóné Marcsi HV lett

A második műszak hozza a sikert – Radányi Lászlóné Marcsi HV lett

A kép egy jól sikerült Start képzés után készült a budapesti Hotel Aquincum előtt. S akik mosolyognak rajta (balról jobbra): Rozgicsné Nagy Mónika, Pásztor Mária, Radányi Marcsi, Stábel Józsefné, Hliva Ildikó, Apró Andrea, Szűcs Brigitta.

A kép egy jól sikerült Start képzés után készült a budapesti Hotel Aquincum előtt. S akik mosolyognak rajta (balról jobbra): Rozgicsné Nagy Mónika, Pásztor Mária, Radányi Marcsi, Stábel Józsefné, Hliva Ildikó, Apró Andrea, Szűcs Brigitta.

A Kónya-ágon dolgozó Radányiné Marcsit nem kellett meggyőzni. Legalábbis egy idő után mikor látta szponzora, egyben szomszédja, Hliva Ildikó sikereit… Meg amikor az élete abba a szakaszba ért, hogy azt mondta magában: „elég volt, itt az idő a változásra”! Innen már tulajdonképpen „egyszerű” volt. Mert, ha egyszer elkezd valamit, azt becsülettel csinálja. S Ferenczy Lászlótól tudjuk, az EGY-ÜGYŰSÉG nem oktondiságot jelent, hanem a koncentrációt EGY fontos dologra. S bár még dolgozik mellette, csoda-e, hogy EGYre sikeresebb az üzletben?

Nekem is sikerülhet…?

Mikor Hliva Ildikó fiával, Kerekes Balázzsal – a Sinka-ágon, a Komporday-csoportban – elkezdte tudatosan építeni a hálózatot, természetesen átkopogott szomszédasszonyához, ahol merev ellenállásba ütközött. Ma már tudjuk, hogy ez nem nekik, hanem a jelölt korábbi tapasztalatainak szólt. A Dunaharasztiban élő Radányiné Marcsi ugyanis korábban már volt MLM üzletek környékén, s mint kiderült, mindig távolinak érezte a siker lehetőségét. Soha nem volt a szívében igazán, hogy egyszer majd ő is sikeremberként állhat a színpadon, a többi mosolygós üzletasszony között, s ez az idegenség-élmény taszította az akkor felkínált lehetőségtől.

Elég, mert nem elég!

Ám az élete később olyan szakaszba ért, amikor végre kereső üzemmódba kapcsolt. Az egyik nagy gyárban, operátorként keresett forintjai ugyanis vajmi kevésnek bizonyultak céljai eléréséhez. Nem tetszett neki, hogy látható eredmény nélkül „melózik”, megfogalmazódott benne a változtatás gondolata.

Radányiné Marcsi és párja, László

Radányiné Marcsi és párja, László

Visszakopogás

Az egyik közösségi oldalon szembesült vele, hogy Ildikóék szépen haladnak előre. Ezúttal ő kopogott át: „ugyan már, mit csinálsz Te igazából”? S hogy mennyire működik a vonzás: az anya-fia páros pont akkor akarta őt újra keresni, „leporolva” a névlista azon részét, ahol a korábban elutasítók szerepeltek…

Miért után: hogyan?

Mondhatni könnyű dolga volt Ildikónak, hiszen Marcsi már kész volt a változásra, és jelezte, nem kell őt meggyőzni. Már csak a „hogyan” érdekelte. 2014. szeptemberében nekiállt a munkának, ám jött az első akadály, mikor megtudta, hogy első lépésként fel kell hívnia az ismerőseit. Ugyanis akkor szállt el a telefonjából több száz elérhetőség…

Szomszédolás

Másolta a példát: ment a másik szomszédasszonyhoz. „Gyere, csináld velem, jó lesz Neked is” – hangzott a leegyszerűsített szponzor-szöveg. S láss csodát: Kosztya Gyuláné Ildikó bólintott is. Mi több, elkísérte a képzésekre, ahol Marcsi korábbi kellemetlen észleleteihez képest nagyon baráti légkört tapasztalt. Bár ez a szomszéd – akinek nagyon hálás a kezdeti támogatásért – egy idő után elutazott, a másik, a szponzor, sosem hagyta magára. Lélekben még akkor sem, amikor elutaztak Balázzsal Amerikába, az erőemelő világbajnokságra.

Főműszak mellett

Ekkorra azonban Marcsi már kész volt az önálló munkára, s ígéretét, mely szerint karrierszintet lép, mire hazaér a hálózatvezetője, tartotta is. Figyelemre méltó tény, hogy mindezt egy műszakos, de túlórákkal jelentősen terhelt időbeosztás mellett csinálja. Mert, noha a Biocommal már régóta jobban keres, mint a gyárban, de az még ad egyfajta plusz biztonságot, egyben egy szinte kimeríthetetlen ismeretségi kört is. A cél persze az, hogy előbb-utóbb a „hálózatosdi” váljon főállássá, mert azt mondja: „ha én egyszer csinálok valamit, akkor azt rendesen”!

Az a szükséges plusz…

Ennek csalhatatlan jele, hogy tavasz végére elérte a hálózatvezetői szintet. Úgy véli, valószínűleg igazán ez lehet az ő útja, hiszen hamar megtalálta azokat az embereket, akik ugyanúgy többet akarnak az élettől, mint ő. A felső vonalára is nagyon büszke, hisz nem csak a budapesti képzéseken kap pluszt, ahol nagyon jól érzi magát, hanem a Sinka-féle törzsasztal-találkozókon is. Ma sem felejti el Gyula őszinte dicséretét, mely szerint nagyon ügyes. Pedig akkor még csak annyit csinált, hogy elment egy Start szemináriumra…

„Kézelvágós-Mirtillpróba”

Így aztán körülötte is kialakult egy remek csapat, melyben a családja is hangsúlyosan jelen van. Férje, aki asztalos vállalkozóként dolgozik, mellette áll e téren is, s még a kezét is képes volt elvágni csak azért,nhogy teszteljék a Mirtill krémet! (Na jó, igazából véletlen volt, de a próba a termék szempontjából sikerült… S az összes többi esetében is: a Reg-Enor, a Turmeric és társaik egyaránt bizonyítottak.) Óriási öröm, hogy három gyermekük közül az egyébként területi képviselőként dolgozó Rita is egyre aktívabb: már elérte a negyedik karrierszintet. S nagyon ügyesen dolgozik Némedi Györgyi Gabriella, valamint Bíró Anita is vele, így derülten tekint a jövőbe.

Sokat kapott eddig is

Teszi ezt azért is, mert csupa pozitív változást hozott számára az eltelt tíz hónap. Megnőtt az önbizalma, s például újra beült a volán mögé, hosszú kihagyás után. Határozottan állítja: sok mindenre megtanította az üzlet(építés), van mit köszönnie a Biocomnak. Sokkal nyitottabb, barátkozóbb lett, s ezt mások véleményei is megerősítik. Szponzorai, beleértve Komporday Annamáriát is, így nyilatkoznak róla: „Őszinte, céltudatos, szerény, szeretik a munkatársai.” A bevezetőhöz visszakanyarodva: nincs EGYedül, s mEGY az útján. A Biocom egyelőre a második műszak, de már a legmeghatározóbb az életében!

Ezeket olvastad már?