2024. november 10-én tartották az idei 2. Instal Business Day rendezvényt a Pálfi-Kis-ágban. Komoly szervezkedés és izgalom előzte meg a napot, mert ezúttal és első ízben szlovákul folyt a képzés az 50 lelkes érdeklődőnek. A helyszín a Sessler Panzió volt Nagyszombatban. Simonics Éva Arany HV magyarul küldte a beszámolót, de jól látszik az ág törekvéseiből és sikereiből: nincsenek nyelvi akadályok!
A Biocomban sosem vagy egyedül
A nap háziasszonya Csontos Zsanett HV volt, aki ügyesen és lelkesen levezette a napot. Monka Éva Ezüst HV előadásában bemutatta a cégünket, rámutatott az MLM tényekre is. Kérdésekkel inspirált mindenkit: „Mik a terveid, céljaid? Mit vagy hajlandó megtenni a megvalósulásukért?”. A rendszer adott, a sikered rajtad, a kitartásodon áll. Mindehhez hozzásegít, ha minden képzésen ott vagy és tanulsz. Éva beszélt a szponzor és szponzoráltja közötti kapcsolatról, a támogatásról is, hogy üzletünkben sosem vagy egyedül.
Online munka – egyszerűen
A második részben Linda Cibulková Linda HV az online munka rejtelmeibe vezetett be minket, hiszen maga is nagy FB csoportot menedzsel. Hasznos tippeket kaptunk tőle, hogyan, mit és mikor érdemes posztolni. Rámutatott arra is, hogy legyünk kreatívak, egyediek.
Innen jön a pénz
Kis Gergely Ezüst Hálózatigazgatónk ismertette, milyen jövedelemforrások vannak a Biocom rendszerben, milyen karrier- és a pénzvisszaosztási rendszerünk van.
Ággyőztesek
Majd az elismerések következtek:
- a Simonics kupát Zuzana Káčerová kapta (szponzora Natalija Káčerová HV),
- a Pálfi-Kis serleget pedig Linda Cibulková vehette át, ő fejlődött a legtöbbet az októberi hónapban.
Most is sok új vezető született!
A szintlépők elismerése sokak számára nagy meglepetést okozott, hogy rendszerünkben így elismerik a munkánkat. Nagy örömünkre volt belőlük bőven!
- 6-os szintre lépett Kornélia Szalayová(szponzora Táňa Škrabanová, Monka Team),
- 7-es szintre lépett Táňa Škrabanová (szponzora Jana Halászová, Monka Team),
- 7-es szintre lépett Andrea Darmovzalová Šimová(szponzora Katarína Daňová, Czékus Team),
- Kitűzős HV lett Katarína Daňová (szponzora Lenka Bajnoková, Czékus Team),
- Kitűzős HV lett Lelkes Erzsébet (szponzora Nagy Andrea, Nagy Team),
- Kitűzős HV és egyben Ezüst HV lett Jana Halászová (szponzora Monka Éva).
Újra Szlovákiában minkét céges autó!
Mindkét, a legjobban teljesítő hálózatvezetőnek járó Biocomos autó újra az águnkban van november hónapra! Az Audit Katarína Daňová hálózatvezető kapta – szívből gratulálunk, az új Mercedest pedig ágvezetőink, Pálfi Katika és Kis Gergely Ezüst Hálózatigazgatók kormányozzák, akik nagy példák számunkra ebben is. Óriási elismerés minden szinten a cégünktől. Fantasztikusak vagytok!
Az élő találkozások varázsa
A nap 3. részében Czékus Mónika HV az élő munkához adott nekünk nagyon jó és hasznos tippeket. Sok példát hozott a saját üzleti életéből, hiszen 9 éve építi a vállalkozását. Megtudhattuk tőle, hogyan szervezzünk háziinfókat, egészség esteket, szépségpartikat. Egyszóval, az élő találkozónak varázsa van mindig!
Meg tudod csinálni!
Monka Éva Ezüst HV a záró előadásában rámutatott arra, hogy átgondolt, megtervezett és vállalkozói hozzáállással sikeresen felépítheted az üzletedet. Mivel elindult a Téli Kihívás, ezért Éva ismertette a szabályokat és korábbi sikeres versenyzőként buzdított mindenkit, hogy soha ne add fel, meg tudod te is csinálni!