Kezdőoldal Ágak Találkozási pont keleten – Nyíregyházi Tréning Centrum

Találkozási pont keleten – Nyíregyházi Tréning Centrum

Azok egy csoportja, akik ott voltak az elsőn…

Mint a Lőrincz-ág októberi találkozójának beszámolójánál is utaltunk rá: a Biocom legnagyobb csapatának egy dinamikusan fejlődő csoportja (a továbbra is közös, hó eleji, budapesti Start szemináriumok mellett) önálló képzést szervezett, hagyományteremtő jelleggel. Eddig a tény, objektív hangvételben, ám ennél sokkal többet mond az ág vezetőjének, Bress Beának lelkes bevezető mondata: „Kedves munkatársaink, barátaink! Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy 2013. október 19-én megnyílt a nyíregyházi TRÉNING CENTER Öcsi bácsi szervezésében és vezetésével!”

S hogy a hangvétel olyan magas rezgésű legyen, mint amilyen maga a képzés volt, a szó (betű) továbbra is maradjon Beánál, akinek a beszámolót köszönhetjük. S aki – egy céges versenyt megnyerve – igazi példát adott hozzáállásból a példátlanul fejlődő ág tagjainak, s mindenkinek, aki lelkes-humoros nyaralási beszámolóját hallgatta a Siker és Karrier Napon.

„A 10.00-től 15.00 óráig tartó rendezvény az elegáns, négycsillagos Lugas Hotel mediterrán stílusú különtermében zajlott, ami a jövőben is otthont fog adni a dinamikusan bővülő csoportnak.

Tartalmas előadások
A tartalmas rendezvényen számos értékes előadást hallhatott a közel 50 résztvevő, többek között a cég olyan prémium termékeiről, mint az alga (előadó: Mónika Davidova Szlovákiából), vagy a Lourdes készülék, amit maga dr. Simon László prezentált. De örömmel üdvözöltük körünkben Gazdag Katalin ágvezetőt és lelkes munkatársait Debrecenből, akik szintén sokat tettek hozzá a nap sikeréhez.

Nemzetközi központ
A nyíregyházi Tréning Centrum egy igazi, nemzetközi Biocom “oktatási központnak” ígérkezik, hisz több aktív és leendő munkatárs érkezett a határon túlról: Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából.

Folytatás november végén
A sikeres nyitányt hamarosan újabb “ágtalálkozó” követi, ami minden bizonnyal teltházas lesz. Kérek mindenkit, adjátok tovább: a következő nyíregyházi rendezvény november 30-án (szombaton) lesz!

NYTC
Kiváló előadók, látványos és tartalmas előadások, kirobbanó hangulat, lelkes előadások igényes környezetben egy lánglelkű vezetővel, Öcsi Bácsival – ez a nyíregyházi T.C.!

Jegyezd fel naptáradba az időpontot és legyél Te is ott legközelebb a munkatársaiddal, barátaiddal!

Üdvözlettel: Bress Bea, szponzor”

[nggallery id=37]

Ezeket olvastad már?