Így is lehet! –Start képzés beszámoló a Lőrincz-ágról

2014.05.10_Sarvari_Feri_(1)
Hagyd a sast repülni! E hálózatban jól ismert alaptétel mentén szervezte a Bress Bea csapat a Lőrincz-Kosiba ágak Start képzését május elején. Azaz: a szárnyaikat bontogató, repülni vágyó üzletépítők vették kezükbe a mikrofont. A friss hangok zeneként hatottak a közönség füleinek, melynek régebbi tagjai nem először hallották a „kötelező” start anyagot. A szeminárium végén a szervezőkhöz érkező üdvözlő sms-ek egyértelműen jelzik: jó ötlet teret adni az elkötelezett indulóknak, mely így a sorokban ülő kezdők számára is megadja a másolhatóság élményét – természetesen a hiteles, eredményes, utat mutatni képes vezetők mellett.

Azért, mert
Mert nem kérdés: a hálózatban már sikeres vezetők szava kincset ér, ezt bizonyítva a nap háziasszonya, Bress Bea külön is figyelt rájuk, köszöntvén őket a képzés elején. Sőt, meg is szólította néhányukat az alapkérdéssel: miért a Biocomot választották? Jó volt hallani a lojális, őszinte válaszokat például Lőrincz Jánostól, Kosiba Józseftől, Czentlaki Zoltántól.

Dalolva dolgoznak (Puskás László)
Indításként mindjárt meglepetés következett. A Bea által szponzorált, rövid idő alatt ötös karrierszintűvé vált Puskás László kapott először szót. Pontosabban hangot, családjával együtt, akiknek sok problémáját megoldotta az alga (Immun Supreme) és a Reg-Enor, de kiválóak a használat során szerzett Prowerdose észleleteik is. A színpadokon dolgozó gyermekei slágerekkel lepték meg a képzéseken dalokhoz kevéssé szokott hallgatóságot. A produkción átsütött: együtt a csapat (család), ilyen háttértámogatással öröm lehet dolgozni.

Jól működnek a termékek (Házi György)
A Start program termékekről szóló, bevezető előadását a Nyíregyházáról érkezett Házi György köszönhették. A webshop felépítése alapján módszeresen végigelemzett prezentációban nagyobb hangsúlyt kapott néhány új kedvenc: a Krill Olaj, azaz Immun Supreme (algakészítmény), a Male és az Exxtra Male, s legújabban a Food for Life. A felsorolást a visszajelzések követték. Mint elhangzott: ragyogóan, nevéhez méltóan működik a +Energy, az SCD paletta egyik gyöngyszeme, az AGRO hatására a növények látványosabban fejlődnek, s ott is teremnek, ahol ilyen szer használata mellett kétséges lenne, a Joint Complex pedig állatoknál is működik az ízületi problémáknál.

Helyre tett tévhitek (Agócs László)
Egy újabb meglepetés következett, a kézdivásárhelyi, Péter-ágon dolgozó Turóczi Melinda smaragd hv avatására a gólyavári Siker és Karrier Napra készült, korábbi fényképekből álló slide show újra megmelengette a szíveket. Ezt követően egy másik feljövőben lévő vezető-jelölt, a szintén ötös karrierszinten tartó Agócs Antal kapta a Start anyag üzleti részét. Miközben alaposa végigvette a marketing tervet, egyedi hangnemben rávilágított néhány MLM-el kapcsolatos tévhitre, helyre is téve a hamis gondolatokat.

– Házalás? Ugyan, kávézóban és strandon is csinálhatod…
– Nem tudsz eladni? És a gyerekednek hogy adod el, hogy meg kell ennie a spenótot…?
– Nincs időd? Pedig a gazdagnak, koldusnak egyaránt 24 órája van egy napban… Csak Tőled függ, hogyan osztod be az idődet!
Amit jó, ha végiggondolsz, mert közgazdaságtanilag egyértelmű a tétel: a network üzletág áll a legnagyobb robbanás előtt világszerte!

Talicska, vagy kamion? (Dr. Orosz József)
A nap végi „lelkesítő pirulát” Öcsi Bácsinak (a dr. Bress Bea ág másik oszlopos tagjának, dr. Orosz Józsefnek) köszönhették a résztvevők. Karizmatikus ereje, sajátos humora írásban visszaadhatatlan, érdemes inkább meghallgatni. Annyit azért elárulhatunk: hatalmas lehetőséget lát két új termék, a Male és Exxtra Male forgalmazásában, mely megsokszorozhatja a férfiúi erőt. (Bár azonnal hangsúlyozzuk újra, hogy a Male hölgyeknek is ajánlott! Részletek a webshop termékleírásoknál.) Talán elég, ha idézzük az alapkérdését: talicskával, vagy kamionnal kérsz belőle? Mert hogy mindenkinek szüksége lehet rá, az bizonyos…

2014.05.10_Sarvari_Feri_(5)
Versenygyőztes fityeházi (Sárvári Ferenc)

Végül egy felemelő pillanatnak is részesei lehettek a képzésre látogatók. A hó eleji, szokásos elismerések mellett a vezetői kar versenyének győztesét is köszönhették. A Kosiba-ágon teljesítő, fityeházi Sárvári Ferenc a Reg-Enor által lett naggyá, ám a család teljesítménye egyre megalapozottabb más termékekkel és hálózati módszerekkel is. Egy biztos: áprilisban ők szponzoráltak számszerűleg a legjobban, így járt nekik a megérdemelt elismerés – és a vándorserleg. Gratulálunk!
Érdemes elvándorolni a következő, szombati képzésre is! Az Alga és Víz nap bizonnyal tartogat majd meglepetéseket…
2014.05.10_Sarvari_Feri_(3)

2014.05.10_Sarvari_Feri_(8)

Ezeket olvastad már?