Kezdőoldal Ágak Változtatni nem tilos, sőt érdemes: Nyílt Nap formát öltött a Startképzés a Czentlaki-ágon

Változtatni nem tilos, sőt érdemes: Nyílt Nap formát öltött a Startképzés a Czentlaki-ágon

A hálózati tréningeken is gyakran hangoztatott tudás szerint az akaraterő megteremti az utat. Ennek az egyik megnyilvánulási formája, hogy új köntösbe öltözött a Startképzés a Czentlaki-ágban, mely januárban nyílt nap formájában debütált Szigetszentmiklóson. Az új formában szervezett eseményről, valamint a februári folytatásról Bognár Éva hálózatvezető küldött képes tájékoztatót.

Leporoltuk a Startnapot
2024. január 21-én indult útjára a Nyílt Napunk a Gastland Hotelben. Leporoltuk a Startnapot és egy teljesen új információs napot hoztunk létre, melyet vezetőink álmodtak meg és több csapattársunk bevonásával elkészült az információs nap váza.

Segítjük az érdeklődők döntését
Emlékszel? Amikor te vagy gyermeked elérkezett abba a korba, hogy döntést kellett hozni, hogyan tovább? Melyik iskolába, milyen szakmát válasszatok? Ezért kellett, hogy informálódj az iskoláról, lehetőségekről, a tanárokról. A Nyílt Nap tulajdonképpen águnk életében is így működik, mely nagy segítséget adott a döntésben. Bemutatja ugyanis magát a Biocom céget, a vezetőit, a lehetőségeket, a termékeket és a csapatunkat. Egészség-életmód-karrier: melyikre van szükséged? Segítünk neked, hogy könnyebben dönthess!

Korrekt tájékoztatással
Részese lehet mindenki annak. aki részt vesz a rendezvényen, hogy milyen a hangulat, miként képviseljük vállalkozásunkat viselkedésünkkel, gondolkozásunkkal és öltözetünkkel – láthatod a munkánkat. Láthatod, érezheted, hogy milyen céget, értéket képviselünk a mai világban. Nektek ajánljuk kedves érdeklődők, törzsvásárlóink, lehetőséget keresők ezeket a fórumokat, hogy korrekt tájékoztatás után segítsük a döntést. Már a második rendezvény szervezését is megéltük, csodás gondolatokat, tapasztalatokat adtunk át egymásnak és vendégeinknek. Pár gondolatot szeretettel osztok meg veletek az elmúlt két rendezvényünk pillatanairól.

Irányítják a csapatot
Január hónapban a koordinátor a csapat kreatív vezetője, Czentlaki Beatrix Arany Hálózatigazgató volt párjával, Czentlaki Zoltán ágvezetőnkkel. Ők a csapatunk irányítói, hisz a döntésüknek köszönhetjük, hogy ebbe a csapatba tartozunk.

Januári témák, előadások
Három férfi, három kitűnő szakember előadását hallhattuk a nap folyamán.

  • Czentlaki Zoltán beszélt lelkesen a Biocomról, mint cégről, a hitvallásáról, az értékrendjéről, a lehetőségeiről, a környezetvédelemről, a termékpalettáról.
  • Jámbor Gábor természetgyógyász feltette a kérdést: miben tudnak segíteni termékeink? Fókuszban a Reg-Enor termékünk volt. Tapasztalatok sokasága erősítette meg a termék nagyszerűségét.
  • Krizsán László: a pénz, lehetőség, marketingterv hármasságát elemezte. Ha komolyan gondolod a jővőd építését a Biocomban, akkor ez a blokk lehetőséget nyújt számodra, hogy átlásd és megértsd, honnan jön a pénz. Hogyan tudod megváltoztatni az életedet a Biocom nyújtotta lehetőségekkel?

Mire jó egy ilyen pörgős nap?
Egy ilyen pörgős nap nagyon sok lehetőséget nyújt a számunkra, hisz új emberekkel ismerkedhetünk meg, új tagok érkeznek a csapatba, akik figyelnek ránk, mi pedig rájuk, és nagyon fontos, hogy olyan élményekkel térjenek haza, hogy a legközelebbi rendezvényen való részvétel ne is legyen kérdés számunkra.

Önként vállalkoztam a februári rendezvény moderálására
Minden hónapban van lehetőségünk találkozni a közösségünk tagjaival ezeken a nyilt napokon és ami még mindannyiunknak új érzéseket, feladatot adhat az, hogy akár én is lehetek egy ilyen élményekben gazdag napnak a háziasszonya, koordinátora. Önként jelentkeztem erre a feladatra, kihívásra, így lettem a februári Nyílt Nap levezetője.

Te is képes vagy rá!
Tudjátok, mi volt az első gondolatom? Vajon milyen lehet látni a szemeteket, s azt, hogy érzitek magatokat? Teljesen más érzés a sorokban ülni és figyelni, mint felelősséget vállalni és koordinálni egy rendezvénynapot. Nemcsak korosztályomban izgalmas kérdés ez, 65 felett, hanem kedves fiatalok, nektek szólok, ha van csapatotok, bármekkora is, mutassátok meg magatokat. Igen, te erre is alkalmas vagy, kiállni és beszélni emberek előtt!

Termékbemutató szakemberektől
Ezen a napon két csodálatos előadót, szaktekintélyt, termékgyártót vezethettem fel a színpadra. Kis Éva hajgyógyász szakmai előadása a két legújabb termékéről – Natur Deo és Slim Hot Gél –, fergeteges sikert aratott. Csodás terméktapasztalatok színesítették Éva mondandóját. Büszkék vagyunk ezekre a termékekre, hisz minőségben tudják támogatni, segíteni munkánkat. Kis Évának köszönhetjük kiváló hajas termékeinket is, melyek nagyon sok háztartás fürdőszobáiban megtalálhatóak. Igazi behívó termékek!

Mindenmentes-kóstolópartival fűszerezve
A másik előadónk Engel Károly, édességeink gyártója volt. Igen, ezek azok, amiket imádunk: csokik, szaloncukrok! Megtudhattuk, mi a különbség az egészséges és az annak mondott termékek között. Az előadása kiváló volt, azért is, mert segíti a hétköznapokban a munkánkat, hisz, ha többet tudsz a termékről, profibban tudod ajánlani ismerőseidnek. A blokk végén igazi mindenmentes-kóstolóparti várt bennünket. Köszönjük! Hálásak voltunk mindannyian vezetőinknek, hogy két ilyen csodálatos szakembert hívtak meg a csapat számára. Szerintem bármelyik általuk gyártott terméket vesszük otthon a kezünkbe, vagy keressük fel ismerőseinket, barátainkat ezekkel a csodálatos készítményekkel, a gyártók is eszünkbe jutnak, hisz csodás emberek.

Beszéljünk a pénzről
Szünet után (ahol zsizsegett a csapat rendesen) Tóth Zsizsi Ezüst Hálózatigazgató, csapatunk keleti régiójának vezetője következett. Micsoda témát hozott Zsizsike! Beszéljünk a pénzről! Ez megint izgalmas rész, nem hiszem, hogy van olyan ember, akit ne érdekelne a pénz a mai világban. Az előadó új vendégeink részére is érthetően, egyszerűen mutatta be a Biocom marketingtervét. A blokk interaktív lehetősége még színesebbé tette az előadást.

Elismerések
A nap szinte elrepült, amiért jöttünk megkaptuk, sok-sok korrekt információ és tapasztalat jutott el hozzánk. A rendezvény fénypontja mindig az elismerés blokk! Czentlaki Zoltán ágvezetőnk üdvözölte a szintlépőket, és ismertette a következő hónap programjait.

Jó ide tartozni!
Mit mondhatok így a végén? Amit eddig is tudtam, de szemből nézve még jobban láttam: ez egy csodálatos csapat, nagyon jó ide tartozni. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus Nyílt Napnak, hiszem, hogy Ti is ezzel az érzéssel mentetek haza. Találkozunk hamarosan a következő Nyílt Napon. Én ott leszek. Kívánok mindenkinek jó egészséget és jó életet a Biocom közösségében!

A többit elmesélik a képek!

Ezeket olvastad már?