Kezdőoldal Ágak Út a jobb élet felé, „felébresztő” gondolatokkal – Mórahalmon tréningezett a Molnár-ág

Út a jobb élet felé, „felébresztő” gondolatokkal – Mórahalmon tréningezett a Molnár-ág

A Molnár-ág a mórahalmi Colosseumban tartotta a tréningjét, mely sokaknak adott nagy élményt, megerősítést

Fantasztikus kétnapos képzésen vett részt Olasz Ildikó hálózatvezető saját értékelése szerint 2018. március 25-26-án. Az a Molnár-ág szervezésében a mórahalmi Colosseum szállodában tartott vasárnapi és hétfői esemény meghatározóvá vált az életében, s még valószínűleg sokakéban. A beszámolót mindenestre neki köszönhetjük, s a képek is arról árulkodnak: nincs egyedül e véleményével…

Feltöltődős képzések
Fantasztikus előadók, kiemelkedő eredményt elérő vezetők mutattak nekünk utat egy JOBB ÉLET felé! Megerősödött a gondolat bennem, hogy képzésekre járni igazi feltöltődés érzelmileg, rengeteget tanulok belőle, személyiségem és önbizalmam megnő, új nézőpontból nézek az életemre és a lehetőségeimre, „felébresztő” gondolatokat kapok.


Dankó János: Minden veled kezdődik!
Az első napon, vasárnap a kicsit esős, borongós időjárás miatt szomorkásan indult a reggel. De ez csak addig tartott, míg el nem kezdődött az első előadónk, Dankó János Arany Hálózatvezető társam előadása. János humorosan, de mégis kellő határozottsággal mondta el, hogy MINDEN VELED KEZDŐDIK! Ne keresd másokban a felelőst, a saját életedben mindenért Te vagy  az. „Véget kell vetni az összes mutogatásnak az életedben! Csak Te vagy a felelős az egészségedért, a pénzedért, az életedért!”  (Mindezt pedig Lőrincz Jánostól idézte.) Ismerd fel a gondolataidat, azt, hogy nem vagy azonos velük, ezt meg lehet változtatni és hozd ki magadból a maximumot!

Nem kell megtenned, amit nem szeretnél…
Szerinte a passzív jövedelem = jobb életminőség, lelki fejlődés, magasabb életszínvonal, szabadság, egészség, hosszú élet… A szabadság, amit itt kaphatsz, ettől a rendszertől, nem azt jelenti, hogy nem kell dolgoznod és a lábidat lógatod, hanem azt jelenti, nem kell megcsinálnod azt, amit NEM szeretnél. Hogyan is értsd ezt? Ha munkahelyen alkalmazottként teszed a dolgod, más dönt az idődről, más dönt a pénzedről, más dönt az életedről, más céljait valósítod meg! Gondoltál már erre? Az emberek életében a pénzhiánya okozza a legtöbb ütközést! Ebben a mi „üzletünkben” kivettük belőle az irigységet, a vezetőd úgy gondolkodik rólad, hogy KÉPES VAGY RÁ!

Molnárné Andrea: Keress HV-példaképet és másold le!
Második előadónk Szélpál Andrea ágvezetőnk volt, aki arról beszélt, hogy tervezd meg a hálózatvezetői szintedet, milyen munkamódszerekkel, mélységépítéssel, a versenyt is beleértve. Dönts, nézd meg, hogy mit kell tenned ehhez, milyen életet szeretnél élni, ne halogass, ne panaszkodj ­– tedd meg, ami szükséges. Figyelj másokra, hogy milyen életet akarnak élni és segítsd őket úgy, ahogy nekik jó! Ezután tervezd meg a saját HV szintedet, keress magadnak egy példaképet, akivel azonosulni tudsz az eredményei, a munkamódszerei, a szokásai és a hozzáállása alapján. Olyan valakit, amilyenné te is akarsz válni. Ha megtaláltad a példaképet, csak másold le őt!

Fontos kérdések – magadnak
Legyél te is mentora és szponzora a saját munkatársaidnak, építs bizalmat, segítsd a munkájukat! Tedd fel magadnak a kérdéseket:

  • Meddig látok előre?
  • Meddig tervezek előre?
  • Hogyan akarok élni 10 év múlva?
  • Hogyan élnék, ha a pénz nem volna akadály?
  • Állíts célokat! Miért? Mit? Hogyan?

Ha ezek a kérdések benned is felmerültek, kedves olvasó, az nagyon jó, mert elkezdtél kíváncsi lenni arra, hogy mit is csinálunk mi! A titkot neked is szívesen eláruljuk egy személyes beszélgetés közben!

Megünnepeltük a szintlépőket
Zárásként pedig megünnepeltük az új minősülteket, mivel márciusban elmaradt a szokásos Startképzésünk a budapesti kongresszus miatt. Sokan álltak ki és vehették át szponzoruktól a jutalmat munkájuk elismeréseként! Gratulálunk nekik!

Harmat Csaba és az idő-kérdések
Harmat Csaba szerbiai hálózatvezető társam előadása következett ebéd után. Mit mondjak, nem volt könnyű dolga a figyelmünket megtartásában… De ő, mint mindig, frappánsan, érdekesen, humorosan adta elő az időgazdálkodás lényegét! Az idő az egyik legfontosabb erőforrás az ember életében, a céljai, a személyes jövőképe érdekében!

  • Mi pazarolja az időnket?
  • Mi segíti az idő okos felhasználását?
  • Mi a fontos?
  • Hogyan kezeljem a feladataimat?
  • Mi is az a delegálás?

Rájöttem, az életemben az idő az, ami véges! Nem szabad elpazarolni!

Tóth Gábor a felépítésről
Tóth Gábor hálózatvezető társam következő előadásában a felépítésről beszélt. Mi is az a felépítés?  „A felépítés nem más, mint olyan értékek képviselete, amely kívülről nem látszik.” Mit kell felépíteni a siker érdekében és hogyan? Erre kaptunk választ profi módon Gábor előadásában. Miért érdemes megtanulni a felépítést? Azért, mert az egész életünkre kihatással van, ha mindenkit és mindent felépítünk! Ha kíváncsi vagy, gyere közénk és megtudod pontosan a válaszokat is!

Esti csapatépítés
Ezután véget ért az első nap és következett egy kis wellness, közös fürdőzés, beszélgetés,  tapasztalatcsere. Majd vacsora után folytattuk csapatépítéssel, ami nagyon jó hangulatban telt. Hálózatvezető társaimmal közösen vezetve a csapatot, leírtuk egy papírra, hogy két év múlva hogyan képzeljük el az életünket, milyen változások történtek velünk, hogyan alakult az életünk a Biocom segítségével. Befejezésként pedig 8 pozitív állítást mondtunk magunkról „Szeretem magam, szeretem magam, szeretem magam” zárással! Magas rezgésszinttel mentünk aludni!

A tréning meghívott vendégei: Czentlaki Beatrix és Czentlaki Zoltán balról a főszervezővel, Molnárné Andreával

Czentlaki Betarix és Zoltán személyes példájukkal tanítottak
A hétfői nap 10 órakor kezdődött egy fantasztikus párossal, Czentlaki Beatrix és Zoltán személyében. Ők a mi rendszerünkben Ezüst  Hálózatigazgatók. Zalacsányból érkeztek hozzánk, hogy tanítsanak minket sikeres munkamódszerekre, munkalépésekre. A saját példájukon keresztül mutatták be nekünk azt, hogyan dolgoznak, hogyan építenek kapcsolatokat, hogyan működik a figyelemfelkeltés, az időpontegyeztetés, az információ átadása, lezárás és az ajánlatkérés, a regisztráció és az utánkövetés.

Légy hiteles és foglalkozz az emberekkel!
Példákkal mutatták be a többszintű foglakozást emberekkel, mert mindannyian mást várunk ettől a rendszertől. Kiemelték a hitelesség fontosságát! Bemutatták a hálózat működési modelljét, hogyan tartanak házi infókat, hogyan öltözködnek, mennyire fontos a pontosság, hogyan vezetik a  közel 240.000 pontos (!) hálózatukat. Náluk milyen képzések vannak, hogyan dolgoznak a vezetőikkel. Czentlaki Beatrix elmondta, hogy őt leginkább a szabadság motiválta, amikor elkezdett dolgozni. Honnan-hová lehet eljutni a Biocom rendszerbe. Mennyire kivételes lehetőség ez mindenki számára! Hangsúlyozva újra és újra, hogy
”MINDEN VELED KEZDŐDIK!” „Használd, mutasd, tanítsd – a változás lehetőségét!” „Kinek lesz nagy üzlete? Milyen lépések vezetnek el hozzá? Milyen feladatokat kell elvégezni a siker érdekében? Ezekre a kérdésekre mind-mind válasz kaptunk.

Ferenczy László: A fő kérdés, hogy Ki vagy Te?
Az ebéd után a tréning Ferenczy Lászlóval folytatódott, aki közismerten nagy tanító, hálózatépítő és természetgyógyász. Rendkívül sokoldalú személyiség, akinek szavai mélyen a szívünkbe és a lelkünkbe ivódtak, mert minden szava őszinte és igaz, tükröt tartva elébünk, hogy elgondolkozzunk mi volt „eddig” és mi lehet belőlünk ezután. Ki vagy TE? Kérdésfeltevése után már kaptuk is a választ miszerint „Egyszeri, megismételhetetlen csoda vagyok!”

  • Minél inkább tudod ki vagy Te, annál inkább sikeres vagy ebben az üzletben és a saját életedben is.
  • Én vagyok a felelős a saját életemben!
  • Tervezd meg az idődet, a pénzedet, az egészségedet!
  • Ha megvan a cél, akkor meg van az ok is, hogy tegyél érte.
  • Ne halogass, ha már döntöttél!
  • A fizetésed mérhető = hány ember életére voltál pozitív hatással!
  • Előre fizesd meg az árát!

Megtanultuk tőle hogyan osszam be, mire figyeljek a megkeresett bevételemből.

Van miért hálásnak lenni
Ezzel zárul a második nap. Utoljára még mindenki felállt és elmondhatta, hogy mit érzett, mit kapott ettől a képzéstől. Azt hiszem, sokunknak a könnye is kicsordult a sok-sok hálától, őszinte köszönömtől, a gondolatoktól, amit megoszthattunk egymás között. Hálásan köszönjük neked Andi, hogy ezeken a vezetőképzéseken részt vehettünk, hogy megszervezed mindig magas színvonalon. Hálásak vagyunk (gondolom, ezt mondhatom az egész Molnár-ág nevében) az összes előadónak, hogy tanítotok bennünket, hogy fejlődhetünk általatok és szívjuk magunkba a tudást, amit adtok. Köszönjük, köszönjük, köszönjük!

Ezeket olvastad már?