Kezdőoldal Ágak Rengeteg új vezetőjelölt a Molnár-ág két napos tréningjén

Rengeteg új vezetőjelölt a Molnár-ág két napos tréningjén

Lelkes, vidám csapat, sok vezetőjelölttel a Molnár-ág tréningjén

Lelkes, vidám csapat, sok vezetőjelölttel a Molnár-ág tréningjén

Október 12-13-án benépesült a mórahalmi Colosseum Hotel előadóterme lelkes, tanulni vágyó, mosolygós csapattal. Már másodjára ad otthont a szálloda a Molnár-ág 2 napos vezetőképzőjének. A tréning létjogosultságát és a Molnár-ág fejlődőképességét híven jelzi, hogy összesen 43 résztvevő volt az előadókon kívül, ebből 32-en először vettek részt a képzésen! Az ágvezető meg is jegyezte e tény kapcsán, hogy óriási öröm mindez számára. A szegedi központú ágat menedzselő Molnárné Andrea az alábbi beszámolóval és képekkel teszi teljessé a képet a népszerű programról – sok hasznos gondolatot idézve.


Vass Oszkár: Te magad vagy az üzlet!

Az első napot Vass Oszkár és Zsuzsa lendületes, célratörő előadása indította.

Álljon itt Oszkár pár „ütőképes” kulcsmondata, melyek még a szövegkörnyezetből kiragadva is esszenciálisak, sokatmondóak:

– Te magad vagy a Biocom üzlet!

– Gondolkodsz vagy cselekszel…?

– Van az a pénz, amiért hajlandó vagy változtatni??

– Az eredményes tanítást fizetik meg a legjobban – nem mindegy mit csinálsz!

– A legjobb tanítás a mi üzletünkben az elvárás!


Vass Szombatfalvi Zsuzsa: a hozzáállás megváltoztatása a változás kulcsa

Zsuzsa fantasztikus lendületével, kisugárzásával tovább emelte az energiaszintet. Mint mondta: sikered a miérted! És íme még néhány, véletlenszerűen kiragadott fontos gondolat tőle:

– Mindenki meg tudja változtatni a jövőjét, ha megváltoztatja a hozzáállását!

– Azokkal a gondolatokkal teremtesz, amelyre figyelmet fordítasz!

– Személyes jövőm = személyes fejlődésem.

– Az új világ, az új jövő a rendezvényeken épül fel.

– Az élet ajándék, rajtad múlik, mit kezdesz vele!

Zsuzsi és Oszi, hálásan köszönjük Nektek, hogy példaértékű vezetői hozzáállásotokkal, tudásotokkal, kiemelkedő eredményt hozó munkátokkal tanítottatok bennünket!


Csapatépítés

Ebéd után a vezetői gondolkodásról, hozzáállásról, viselkedésről én tartottam előadást, majd 16 órától szabad program következett, de erről beszéljenek a fotók… Vacsora után pedig csapatépítő, jövőtervező, vizualizációs játék következett, ami jókedvvel, vidámsággal telt.

Második nap két szenzációs példakép lépett a „színpadra”, Kovács Zoltán hálózatalapító, a Molnár-ág szponzora, valamint Ferenczy László hálózatigazgató, életépítő tréner.

Ferenczy László: megérdemeljük a csodás életet!

A sok hasznos tudásanyagból álljon itt pár mondat.

Ferenczy László gondolatai:

– Én vagyok a felelős!

– Eltöltött a lelkesedés, amikor rájöttem, sorsom kovácsává léphetek elő!

– Vannak fontos – és lényeges dolgok!

– Elhatározási pont = amikor döntök!

– Belőlem indul ki minden. Szeretem, elfogadom magam, megbocsájtok magamnak!

– Vagyok olyan jó és tisztességes, hogy megérdemeljem, hogy csodás életem legyen!

 

Kovács Zoltán: a hálózatépítés egy szakma, mellyel bármilyen életnívó megvalósítható

Kovács Zoltán megmutatta, hogy miért a hálózatépítés a legjobb munka mindannyiunk számára:

  • Itt a legnagyobb a személyes szabadságunk szintje.
  • Sok pénzt kereshetünk és másoknak is megadhatjuk ugyanezt a lehetőséget!
  • Bármilyen életstílust, életszínvonalat képzelsz el magadnak, a hálózatépítéssel megvalósíthatod!
  • Pozitív életfelfogást nyújt, ami segít boldogabb életet élni.

A leendő vezetőknek szuper útmutatót adott a vezetővé váláshoz, néhány egyszerű jelzés és kérdés mentén:

  1. Tudd, miért akarod!
  2. Mit kell tenned érte?
  3. Hogyan tudod megcsinálni?

 

A hatékony időgazdálkodásra is kézzelfogható, gyakorlatias útmutatót kaptunk. Zoltán egyik kulcsmondata számomra: „A hálózatépítés egy karrier- és pénzorientált szakmai munka, amihez szakmaként kell hozzáállnod!”

Zoltán és Laci, köszönjük, hogy értékes időtökből adtatok számunkra és tudásotokkal gazdagítottatok bennünket!
Csodás két napot zártunk. Energiával, lendülettel, tenni vágyással léptünk ki a Colosseum kapuján és indultunk tovább a Biocom üzlet hírével!

 

A vezetői gondolkodásról tartott előadást az ágvezető, Molnárné Andrea

A vezetői gondolkodásról tartott előadást az ágvezető, Molnárné Andrea

Az életépítésről tartott előadást Ferenczy László hálózatigazgató

Az életépítésről tartott előadást Ferenczy László hálózatigazgató

Figyelmes hallgatóság - sokat kapott a visszajelzések szerint a csapat tudásban és lelkiekben egyaránt

Figyelmes hallgatóság – sokat kapott a visszajelzések szerint a csapat tudásban és lelkiekben egyaránt

Itt a jövőt tervezik egy feladat során a résztvevők, ami az egyik legfontosabb, hiszen tiszta jövőkép nélkül el sem lehet jutni oda...

Itt a jövőt tervezik egy feladat során a résztvevők, ami az egyik legfontosabb, hiszen tiszta jövőkép nélkül el sem lehet jutni oda…

A hálózatépítés egy olyan szakma, ahol nagy a személyes szabadságunk szintje és másoknak is megadhatjuk a számunkra kínálkozó lehetőséget - hangsúlyozta a hálózatalapító, Kovács Zoltán

A hálózatépítés egy olyan szakma, ahol nagy a személyes szabadságunk szintje és másoknak is megadhatjuk a számunkra kínálkozó lehetőséget – hangsúlyozta a hálózatalapító, Kovács Zoltán

A tréning vendégelőadó házaspárja, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár a szegedi ágvezetővel, főszervezővel, Molnárné Andreával

A tréning vendégelőadó házaspárja, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár a szegedi ágvezetővel, főszervezővel, Molnárné Andreával

3  6 294 297 301 a-lelkes-vidam-csapat delutani-pillanat-kepek pillanat-kepek-2 pillanat-kepek pillanatkepek-2 pillanatkepek-3 pillanatkepek-4 pillanatkepek regenoros-sutizes ujkent-tudjukhogy-jo-helyen-vagyunk vacsi-2 vacsoranal-is-egyutt-a-csapat

 

 

Ezeket olvastad már?