Kezdőoldal Ágak Ragyogó példák, gyakorlati útmutatások, elképesztő tapasztalatok a Molnár-ág offline Startképzésén

Ragyogó példák, gyakorlati útmutatások, elképesztő tapasztalatok a Molnár-ág offline Startképzésén

Imádnak együtt lenni és fejlődni – novemberben is offline Startképzést tartott a Molnár-ág

Gyönyörű őszi napsütésben érkeztek még november elején a mórahalmi Colosseum szálloda előadótermébe a Molnár-ág tagjai. Ennek részint a Startképzés volt az oka, s kifejezetten az is, hogy szeretnek együtt lenni. S mostanság, az utóbbi 2 évben azért ez nem adatott meg olyan sűrűn… A november 7-i találkozó kapcsán a csapat krónikása, Olasz Ildikó hálózatvezető megfogalmazta: nagyon várják, hogy az új tagjaik, termékfogyasztóik is részt vegyenek velük együtt egy ilyen nagyszerű, élő rendezvényen. Addig is: pillantsunk vissza az előzőre!

Az ágvezető a kozmetikumokból is nagyon felkészült

Dankó János az alázatról is szólt


Dankó János: Fontos az alázat a hálózatépítésben is
A nap házigazdája, Dankó János Arany HV társam a bemutatkozó beszédében kiemelte az alázatosság fogalmát. Miért is fontos? A saját példája erre nagyszerű: két diplomával a háta mögött rájött, hogy még mindig nem találta meg azt az utat, amit szívesen vinne az életében. Akkor találkozott egy vízvezeték-szerelővel (Molnár Antal), aki azt mondta, hogy ez a rendszer lehet, hogy ezt tudja Neked biztosítani. Kellett alázat hozzá, hogy ezt elhiggye? Persze, ez nem kérdés! Hivatkozott Klebelsberg Kunóra, aki korabeli miniszterként 2 fő feladatot tartott fontosnak: az oktatást és az egészségügyet. A mi rendszerünknek is ez a két alappillére.

Farkas Ildikónak tulajdonképpen az életét mentette meg a változás…

Farkas Ildi: Magadba fektesd az időd!
Az első előadó Farkas falka vezetője, Farkas Ildikó Arany HV volt. S mint mondta, ez a rendszer az életét mentette meg! 4 évvel ezelőtt csatlakozott, 2018-tól kezdett foglalkozni az üzlettel, miután ledobott magáról 46 (!) kg-t. Az ajánlás szerint élethosszig kellett volna szedni korábbi gyógyszereit… Ekkor találkozott szponzorával Zsóriné Bözsével, aki azt mondta, csináld, amit mondok és helyreállsz – aminek sarkalatos része volt a teljes életmódváltás. Ez így történt! Ildi beszélt arról, hogy ha eleged van, akkor mi a megoldás. Vedd kezedbe a sorsod kerekét és irányítsd! Az idődet saját magadba fektesd bele!

Varga Balázs is kilépett a komfortzónából

Varga Balázs: Légy te a változás, amit a világban látni szeretnél!
Varga Balázs HV társam a Dankó csapatból jött, szponzorai Mészáros István és Marika. Nagy izgalommal készült a feladatára, de ebben a csodás rendszerben bizony sokszor kell kilépni a komfortzónából. Természetesen Balázs megugrotta ezt a feladatot is, ráadásul nagyszerűen. Elmesélte, hogy „hálózatsérülten” került ide, de a termékeket szívesen kipróbálta, aminek eredménye a 10 napos tisztítókúra (és persze hangsúlyozottan az életmódváltás) után -8,5 kg. Utána következett a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra, a harmadik hónap végére 20 kg-tól szabadult meg. Tehát a termékben már hitt, és itt jön elő a szponzorok szerepe! Dankó János meggyőző képességét már sokan ismerjük és bizony Pista bácsival és Marikával sikerült Balázs fejéből a negatív gondolatokat kiüríteni és már jöhetett is a csapatépítés. Balázs bemutatta a céget, az alapítókat, a képzési rendszerünket, a webes felületeket, a passzív jövedelmet. Zárómondata: Légy Te az a VÁLTOZÁS, amit a világban látni szeretnél!

Botanifique percek
Mivel megérkeztek a várva várt Botanifique kozmetikumok, bejelentkezett hozzánk Hirsmann Anita mesterkozmetikus egy videó formájában, amiben bizony fontos termékhasználati infókat kaptunk. Mivel Szélpál Andi ágvezetőnk nagyon felkészült e termékekből is, „közprédára” adta nekünk, hogy egy kicsit kenjünk és próbáljunk, és illatozzunk. Szuper volt!

Mi is az az immunrendszer?
Ezután én következtem Makóról, a témám a legfontosabb volt termék szinten, méghozzá az immunrendszer megerősítése és megtartása. Mi is az az immunrendszer, ez egy kézzelfogható dolog vagy olyan, mint lélek, szellem? Nem látjuk, de mégis van? Igen, ezekről a dolgokról beszéltem és persze termékekről is, amik használhatnak.

Nagy Szilvia Szerbiában építi az üzletét

Nagy Szilvia – grapefruitból hálózatépítés
Nagy Szilvia szerbiai HV a Dankó csapatot erősíti, azon belül Harmat Csaba szponzoráltja. Egy grapefruitmag-kivonattal került a rendszerbe, mint sokan mások. Egészségügyi nővérként dolgozott. Ma már éli a szabad Biocomosok életét. Arról beszélt, hogyan építs üzletet, hogyan építsd az életed. Erre Szilvi nagyon jó példa. A 200 PÉ jelentősége, kereseti szintek, network marketing – amik egyébként száraz témák –, de Szilvia fűszerezte a saját életéből vett példákkal és ez nagyszerűre sikeredett.

Jövőkép
Zsóriné Bözse Ezüst HV Hódmezővásárhelyről annyira egyszerűen és nagyszerűen mondta el a jövőképet, hogy mi, régebbiek is élvezettel hallgattuk!

Szélpál Andrea: Hogyan csináljam jól?
Jött a mi Andink, aki „Hogyan csináljam jól a hálózatépítést?” témában, azt gondolom, a legszakavatottabb. Hát nem is unatkoztunk! A sikernek nem titka, hanem ára van. A döntés hatalma. Akarom, van célom, van tervem, van stratégiám, hiszek magamban, képes vagyok rá, minősülök minden hónapban. Ez a folyamatos fejlődés ára!

Menet közben volt egy kis örömködés is, köszöntöttük az új minősülteket.

Vituska Albin joggal tarthatott előadást: ő fejlődött most a legjobban

Kitűnő példák Szerbiából
Vituska Albin szerbiai Ezüst HV, a Dankó csapatban Szeles Béla szponzoráltja a sikeres emberek sikeres szokásairól beszélt munkatársaival együtt. A gondolat erejéről. Mit gondolsz: termék= pénz vagy pénz= termék? Minden gondolatomért én vagyok a felelős. Munkatársa Klára Mezoui Király 2017 óta rendszertag. Gyógyulni akart a sok-sok betegségéből. Szinte minden gyógyszerét lerakta és most már látja az üzleti lehetőségét is. Dolgozik online és offline is. És már ő is egy új munkatársat mutatott be, Faragó Enikő 5. pozícióban van, 3 gyerekes anyukaként, szerb nyelven is tanítja már a Biocom életet. 4 csoportot visz, közel 2000 fő van a csoportjaiban.

Az elismerések mindig különös hangsúlyt kapnak

„Kevesebb kiló, több pénz”
Újra jött Zsóriné Bözse, de most nem ő, hanem munkatársai beszéltek arról, hogyan is dolgoznak. Imre Judit – 5. karrierszinten van – így jellemezte magát: „kevesebb kiló, több pénz”. Egy családi tájékoztató találta meg, volt egy pár egészségügyi problémája, de nem hitt benne, de azért kíváncsi is volt, beregisztrált. A 10 napos béltisztító + Reg-Enor + alga eredménye: -50 (!!) kg 1 év alatt! Az üzleti célja 2022. márciusára a HV szint elérése. Simon Tündi (4. karrierszint) 2 gyerekes könyvelő, sok pobléma miatt jött. 3 hét múlva a látványos változások mellett meg is érkeztek az első jutalékok a számlájára. Online és offline módon egyaránt dolgoznak a szponzor segítségével.

Gratulálunk a két új 6-os munkatársunknak:

  • Hódi Erikának (szponzora Zsóriné Deák Bözse) és
  • Klára Mezoui Királynak, szponzora Vituska Albin.

Nemsokára hálózatvezetőként üdvözlünk benneteket!

Vituska Albiné a kupa
Az októberi hálózatvezető versenyt Vituska Albin nyerte a vándorkupával együtt. Nagyot teljesített, 4800 PÉ fejlődést hozott. Szívből gratulálunk!

Motiváltan tértünk haza
Lezárásként Andi beszélt a három hónapos nyereményjátékról ezzel is ösztönözve az egész csapatát. Motiváltan tértünk haza!

A Vituska csapat több ragyogó példával érkezett

A Délvidéken látványosan erősödik a csapat

Albiné lett a legdinamikusabb fejlődésért járó serleg

A Zsóriné csapat bemutatkozik

Bözse büszkén nézhetett munkatársaira

Motiváció gyanánt verseny indul – jelentette be Szélpál Andrea ágvezető

Ezeket olvastad már?