Kezdőoldal Ágak Nagyot lendített az „audis érzés” Imre Rékán, aki a cégesből egy sajátba ülne

Nagyot lendített az „audis érzés” Imre Rékán, aki a cégesből egy sajátba ülne

Imre Réka a matricás, céges Audi mellett. A kép csalóka: nem stoppol, hanem lestoppolta egy hónapra a teljesítményével a reklámhordozó járművet…

Nem számított rá Imre Réka, hogy beülhet a céges autóba, abba, ami az adott hónap legjobban teljesítő hálózatvezetőjének jár. A Lőrincz-ág (azon belül is a Janák Péter-Veres István-féle csapat) Ezüst Hálózatvezetője azt mondja, csak tette a dolgát, így igazi meglepetés volt számára, amikor a cégvezetés döntése következtében a kezébe került az Audi slusszkulcsa. S hogy mit tett ezért? Máris kiderül!

Itt nemcsak a kocsi a lényeg, hanem a helyszín és a szereplők is. Imre Réka az egy hónapig nála lévő, menő, matricás verdával vitte el néhány munkatársát legfelsőbb ágvezetőjéhez, a Gyémánt Hálózatigazgató Lőrincz Jánoshoz. Nem kérdés: így dupla adag szabadság-bőség-életérzést kaptak…

Már a verseny előtt versenyeztek

A Nógrád megyében élő Réka négy vonalon indított versenyt a direkt csoportjaiban a tavasszal meghirdetett céges, „hajózós” versenytől függetlenül. – A céges verseny májusban indult, viszont mi már április hónapban nekikezdtünk és 4 új 1000 pontos csoport jött létre, sőt, volt, ahol 2000. Ők már márciusban elindultak – mondta az Ezüst Hálózatvezető, utalva ara, hogy nem kell megvárni egy központi plusz lehetőséget. A versenyzés keretrendszere és munkamódszere adott. Csak csinálni kell…

Imre Réka megérezte, milyen is egy menő kocsival száguldani. Már gondolatban fogja a sajátja kilincsét is…

Egy kulcsmondat, versenytől függetlenül

Ezért is fogalmaz így, nagyon tudatosan: – Emberekben gondolkodunk, lendületes létszámfejlesztésben, s úgy érzem, hogy ez kihat a csapatomra is!

 

Erdélyben is tetszést aratott

Az autós élmények pedig érthetően meghatározóak voltak számára. – Nagy érdeklődést váltott ki az emberekből, hogy miért is van nálam egy szép biocomos autó…  Ezzel jártam infózni, munkatársizni, sőt, még Erdélybe is kimentünk legfrissebb csapatom néhány tagjával, drága szponzorom, Veres Istu szülőhazájába. És úgy néz ki, hogy ott is elindul egy új vonalam!

Az idei év színe az arany

Imre Réka egészen biztos benne, hogy hamarosan megjutalmazza magát egy minőségi autóval, hiszen nagyot lendített rajta az „audis érzés”. S hogy ehhez (is) mik a pontos üzleti tervei? – Az idei évben az arany szintem elérése, megerősítése a cél, illetve a Gyémánt HV-ság alapjainak lerakása… Egyre jobban élvezem a folyamatot. J

A díszlet tökéletes a leendő Arany (és majd Gyémánt) HV, Imre Réka mellett: a céges, matricás Audival pózol Lőrincz Jánosék udvarán…

Köszönet és jókívánság

– Köszönöm a cégnek a lehetőséget, a csoportomnak a jó hozzáállást! Sok sikert és eredményes nyarat kívánok minden Biocomosnak! Ezek Réka szavai voltak, mi csak annyit tennénk hozzá, hogy neki pedig azt, hogy váljanak valóra a céljai. S ehhez sokat számított egy hónapig a céges Audi, de sokkal fontosabb, aki benne ül…

Így alakul ki az “audis érzés”…

Ezeket olvastad már?