Kezdőoldal Ágak Haskó Harmat Anita beleszületett az üzletbe, s a biztonságot jelentő ’B’ tervből felső polcra került a Biocom a Vajdaságban, a Molnár-ágon

Haskó Harmat Anita beleszületett az üzletbe, s a biztonságot jelentő ’B’ tervből felső polcra került a Biocom a Vajdaságban, a Molnár-ágon

2020. augusztusában, a Molnár-ág Startképzésén a most már HV Haskó Harmat Anita

Haskó Harmat Anita története az akkori Ökonettel, immáron Biocommal 9 éves korában kezdődött. Mégpedig 2001-ben, amikor az azóta Arany HV édesapja úgy döntött, hogy élni szeretne ezzel a lehetőséggel és egy jobb életet biztosítani a családjának. Anita így tulajdonképpen ebben a rendszerben nőtt fel, ahol a példa Harmat Csaba, a Molnár-ág vajdasági csapatának vezetője volt előtte. Aztán ugrunk egy nagyot az időben, mert a Molnár-ág új HV-jának története is fordulatot vett felnőtt korára. Azaz, még szorosabb lett a kapcsolata a Biocommal…

Azon a bizonyos, “átkattintós” mórahalmi vezetőképzésen, júliusban

Korlátok, vállalkozóként

Ahogy felnőttem, 20 éves koromban vállalkozó lettem és egy szépségszalont üzemeltetek. Majd eljött az az időszak, mikor éreztem, hogy elértem egy szintet és onnan nincs tovább. Kihoztam a maximumot a vállalkozásomból, ahonnan éreztem, nincs tovább, mert egyszerűen fizikai képtelenség lett volna, hogy még többet tudjak dolgozni, hisz nekem is egy nap csak 24 órából állt. Egyszerűen nem volt több időm, hogy több vendéget tudjak fogadni, és ezáltal, hogy elértem a kapacitásom végét, így az anyagi bevételem is elért egy szintet, melyet már nem tudtam volna tovább növelni. Egyszóval jól kerestem, viszont a fontos dolgokra nem volt időm, csak a munkára.

Egy egerszalóki évzárón, még 2010-ben, nem üzletépítőként, hanem a vezető édesapa gyermekeként…

Vigyáztam az egészségemre

Elgondolkodtam azon is, hogy mi van, ha én egyszer beteg leszek, mert egy vállalkozó nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy lebetegedjen. Igaz, erre kevés esélyt láttam, mert 8 éve –mióta vezetem a vállalkozásom – egyszer sem voltam beteg. Ezt pedig ezeknek a csodálatos termékeknek is köszönhetem, amik itt megtalálhatók, hisz mindig odafigyeltem az egészségemre. Arra, hogy védjem az immunrendszerem, mert egy megőrzött egészség sokkal többet ér, mint egy legyőzött betegség!

Egy lajosmizsei családi napon, édesapjával. Szintén tíz éves a felvétel!

Lajosmizsén, 2009-ben, ugyancsak élményekkel gazdagodva

Ez a fotó még 2005-ben (!) készült, Lajosmizsén. Ő már akkor is a hálózat nagy családjának tagja volt…

Luxus a nyaralás, forog a mókuskerék

Aztán ott volt az is, ha el szeretnék menni pihenni pár napra vagy nyaralni, akkor az szintén az időmbe kerül. Abba az időmbe, amit nem tudok dolgozni, és ha nem tudok dolgozni, nincs bevételem. Szóval, míg én vígan nyaraltam, a tartalékbevételem éltem fel, aztán hazaérve pedig ismét a munka, munka és a munka. Egyszóval belekerültem egy végtelen mókuskerékbe.

Először csak tagság

A Biocom mint ’B’ terv mindig ott volt az életemben. Úgy voltam vele, hogy ezt bármikor elkezdhetem, így számomra mindig volt egy biztonságérzet. Amikor 18 éves elmúltam, nekem is megcsináltuk a tagságot a Biocomhoz, viszont az akkor annyiban maradt.

A szeptemberi, mórahalmi vezetőképzésen édesapjával, Harmat Csabával

Posztolgatni kezdtem

Aztán telt múlt az idő és kezdett elegem lenni abból, hogy milyen kevés időm is van a szeretteimre, férjemre, a barátaimra. S azt éreztem, ezt a mókuskereket tényleg nem csinálhatom életem végéig, még akkor sem, ha szeretem azt, amit csinálok. Eljött a pillanat, amikor még nem tudatosan, de elkezdtem az interneten posztolni azokat a termékeket, amiket én is használok nap mint nap, és egyre többen érdeklődtek iránta, hogy mi is ez. Talán azért mert hiteles voltam a szemükben, és ennél a cégnél ez a legfontosabb szerintem, hogy hiteles legyél!

Az ágverseny győzteseként, októberben

Kellett az átkattanás

Mikor apukám látta, hogy valami elindult, azt mondta, hogy mi lenne, ha elmennék Mórahalomra egy kétnapos vezetőképzésre. Belementem, miért is ne? Persze nem ez volt az első képzésem, rengeteg Startnapon ott voltam már a 19 év alatt, évzárokon, biocomos családi napokon. Szóval tudtam teljes mértékben, hogy miről szól ez a lehetőség, s azt is tudtam, hogy mit adhat nekem, de kellett valami, ami átkattan bennem, és kellett az, hogy valami újba kezdjek a régi mellett.

Haskó Harmat Anita hozzáállását tökéletesen példázza a fénykép: mosoly, öröm, Biocom

Egy verseny is motivált

Az a képzés pont júniusban volt, akkor ki is lett írva egy ágverseny is, melynek lényege, hogy az előző hónap pontforgalmához képest 1000 pontot fejlődjünk 3 hónapon keresztül. Ennek a nyereménye egy wellness hétvége volt és 60.000 Ft, készpénzben. Ez egy nagyon jó motiváció volt ahhoz, hogy még komolyabban elkezdjek az üzlettel foglalkozni, ezért leültünk és tudatosan megterveztük a szponzorommal, azaz apukámmal a 3 hónapos tervet és hogy a végére elérjem a 6-os szintet.

Ez a pillanatkép 2014-ben született, Dunavarsányban, szintén egy családi napon

A világ legjobb szponzorával

Azt még hozzátenném, hogy szerintem nekem van a világ legjobb szponzora! Hisz ki mondhatja el magáról, hogy 16 éven át együtt élt a szponzorával, mert hát 3 éve külön élek, de így is naponta többször hívom, beszélünk, találkozunk.

Egyik kedvenc terméke a sok közül: a fogkrém

A vezetés: folyamat

Az ágversenyt így sikeresen meg is nyertem, majd jött a további tervezés, hogy a 6-os szintet még két egymás utáni hónapban megvédjem, ezáltal elérjem a hálózatvezetői pozíciót. Fontosnak tartom elmondani, hogy a vezetés folyamat, nem pedig pozíció.

Kiskorom óta életem része az életmódprogram

A hónapok alatt egyre több visszajelzést kaptam, hogy a termékek mennyire jól működnek. Egyik tapasztalat után jött a másik és ez volt a szép benne, hogy tudtam nagyon sok mindenkinek segíteni azáltal, hogy fel mertem vállalni azt, hogy nekem ez az életmódprogram kiskorom óta az életem része. Én mindig is tudtam, hogy jók a termékek és most másoknak is meg tudtam mutatni ezt, akik elfogadták a segítségem és azt, amit képviselek.

A 2011-es, szegedi évzáró Startképzésen

Célok

A következő rövid távú cél, hogy megszerezzem a kitűzőt. A jövő évi célom pedig, hogy találjak egy olyan emberkét a csapatomba, aki hasonló gondolkodású, mint én, hajlandó változtatni és kitartó. A hosszú távú célom pedig, hogy ezzel az üzlettel egy passzív jövedelmet tudjak teremteni magunknak és egy szabadabb életet. Ugyanúgy szeretném majd felnevelni a gyermekeimet, mint a szüleim, hogy legyen időm rájuk, és meg tudjak adni nekik mindent, amire vágynak.

Ez az üzlet mindent megad

Tudom, hogy ezzel az üzlettel ezt el fogom érni, hisz mindent megad nekünk, amit szeretnénk: egészséget, pénzt és időt, ha elég komolyan vesszük és nap mint nap teszünk érte. És én teszem és csinálom minden egyes nap! „Értenünk kell ahhoz, hogy életünkből álmot és álmainkból valóságot csináljunk” – szoktam hallani Ferenczy Lászlótól és igyekszem e szerint élni az életem…

Ezeket olvastad már?