Kezdőoldal Ágak Czentlaki-Start, vagyis az első lépések az úton – ha itt és így kezded, jó úton jársz

Czentlaki-Start, vagyis az első lépések az úton – ha itt és így kezded, jó úton jársz

Czentlaki-Start, vagyis az első lépések az úton – ha itt és így kezded, jó úton jársz

A Czentlaki-ág legutóbbi Startrendezvényének krónikása (ahogy ő fogalmaz: „íródeákja”), Pádárné Bagoly Anna felteszi a kérdést magának: vajon megoszthatja-e szuverén véleményét? Szerintünk ez „szinte” kötelező, hiszen a tényanyag tálalásán úgyis átsüt a résztvevő személyisége. Így a bevezetés igazi felépítéssé vált, amiért már eleve köszönet – a többi részletért pláne. – Imádom azt a közösséget, szellemet, kisugárzást, amit a Czentlaki-ág csapata jelent, azt az elkötelezettséget, amit a Czentlaki-ág képvisel, azt a stílust, ami maga a Czentlaki-csapat. Éppen ezért a kéthetenkénti képzések kihagyhatatlan részei lettek életemnek. Ezek közül is számomra a Start az élvezetesebb, mivel közvetlenebb a hangvétel – a jó hangulat pedig biztos kedvcsináló még a munkához is. Az előadók csapatunk tagjai közül kerülnek ki, akik közül ezzel a gyakorlással többen – szemünk láttára – már profikká nőtték ki magukat. Az előadások szakszerűek, mégis könnyen fogyaszthatók, sőt többségük kifejezetten élvezetes – így kezdi tehát beszámolóját Pádárné Bagoly Anna. A folytatás is emelkedett!

Most is volt bőven új érdeklődő a Startrendezvényen

Forgácsné Anett koordinátorként is profi
November 4-én ismét egy ilyen közösségi élményben volt részünk Budaörsön, a bázisszállodában (ahonnan hamarosan visszaköltözünk a Hotel Aquincumba). A nap háziasszonya ezúttal Forgácsné Anett Ezüst HV volt. Anett körül mindig sistereg a levegő, amikor megszólal – akár előadóként, akár a nap koordinátoraként –, rá érdemes és (temperamentuma, tudásbázisa miatt) muszáj is odafigyelni.

Forgácsné Anett moderátorként is megállta a helyét


Minden kezdet nehéz (?)
A bemutatkozás után levezényelte – rangsor szerint – a vezetők bemutatását, valamint az újak meginterjúvolását: mért jöttél, mit vársz, ki hívott meg stb., mely akció némelyek számára felér az „inkvizícióval”. Ők azok, akik azért jönnek, mert nem tudnak kitérni az invitálás elöl, vagy a „hagyd magad, előbb szabadulsz” elvet követik; tehát nem mindig tudatosan, saját elhatározásból vannak jelen. Ők azok, akik nem sejtik, hogy ez a szereplés az első önbizalom-erősítő lépés a határozatlanság bilincsének lerázása terén. Nem is sejtik, hogy ezzel már átlépnek egy korlátot, mely eddig megakadályozta őket abban, hogy döntéseket hozzanak.

Bizonyság a Start erejére
Ez olyan világosan bebizonyosodik a nap végén, mint a fényes nap, amikor Czentlaki Zoltán ágvezetőnk a következő kérdéseket teszi föl: hogy érezted magad, mit mondasz az ismerőseidnek, hol voltál, sikerült közelebb jutnod egy elhatározáshoz, stb. Magabiztosabbak, kivétel nélkül meg tudják fogalmazni, mi az a szelet, amit ki akarnak venni a tortából. Akik tudatosan jönnek, határozottak abban, hogy a saját egészségük rendbe hozása a cél, vagy a másokon való segítés, tudásgyarapítás, esetleg a „zsebfekély” gyógyítása. Ők azok, akik a rengeteg információtól elképzelésükben megerősödve, a levezető kérdésekre lelkesen válaszolnak, s látszik rajtuk, hogy alig várják, hogy munkához lássanak.

Krizsán László profi előadóvá is vált az Arany Hálózatvezetőség felé vezető úton

Krizsán László élvezetes előadása
Ezek után Anett felkonferálta az első előadót, egy fiatalembert, aki pár év alatt lett Arany Hálózatvezető, egy 500 főt számláló csapat vezetője és profi előadó, melyek alapja a szorgalom, a kitartás, az elkötelezettség, az anyagi lehetőségek felismerése. Tehát egy sikeres embert, aki mindezek következtében hatalmas önbizalomra is szert tett, óriási személyiségváltozáson ment keresztül. Ő Krizsán László. Laci előadásainak élvezetessége fiatalos lendületéből, öniróniájából (én is voltam mazsola…), szakmai tudásából táplálkozik. Ezek mind azt sugallják a hallgatóságnak, hogy senki sem úgy született, hogy kijelölt útja a hálózatépítés.

A döntéshez ismeretek kellenek
– Ez csakis egy döntésnek, az egyén döntésének, a TE döntésednek a következménye – mondja. A döntéshez ismeretekre van szükség: ismerni kell a céget/hálózatot, mellyel „szerződést akarunk kötni” – a mienk biztos alapokon áll 22 éves múltjával, korrekt vezetőivel, biztos anyagi bázissal és karrierlehetőséggel. Ismerni kell, hogy mik a feladatai: nem eladással foglalkozunk – az is egy szakma, de itt a termék egy eszköz. Ismerni kell a karrier lehetőségének feltételeit – itt senki nem a vallási hovatartozása, neme, politikai nézetei, szeme színe, stb. alapján jut előbbre, hanem a hozzáállása, szorgalma, elkötelezettsége viszi a lépcsőn egyre feljebb. Ismerni kell az anyagi lehetőségeket – nálunk a határ a csillagos ég. És az sem mellékes, hogy itt nem a főnökeid mondják meg, hogy „mit érdemelsz”, vagyis, hogy „mennyit érsz” – itt nincs is főnök! Nálunk vezetők vannak, akiket bátran követhetsz, mert tőle tanulhatod a szakmát, mert igen, nálunk a rangsorban előtted lévők is értenek ahhoz, amit csinálni kell és persze fontos ok, hogy közös az érdek. Tőled függ tehát, hogy hónapról hónapra mennyivel gyarapodik a családi kassza!

Kiváló segédeszközeink vannak
Mi nagy hangsúlyt helyezünk a tudás gyarapítására. Ezért vannak a kéthetenkénti képzések, mondhatnánk, fillérekért kaphatóak a kiválóbbnál kiválóbb előadók CD-i, brosúrák, „A” KÖNYV, amit Ferenczy László jegyez. A tudás mindig többé tesz. De ha az egészségedről van szó, akkor nincs miről lamentálni! Ha élni akarsz, akkor szerezd meg a tudást, hogy éljél! Rohanó világunkban kreált, szintetikus anyagokban „gazdag” élelmiszerekkel rongálódik az emberiség egészsége, amire az egyén is rátesz egy lapáttal, azzal, hogy kutyafuttában eszik, és nem iszik tiszta vizet. Ma még az emberek többsége nem foglalkozik azzal sem, hogy mit eszik és iszik. Szentgyörgyi Albert nem véletlenül kapott Nobel-díjat. Már 1939-ben ezt mondta: „Ha pontosan megértjük a vitaminok működését és megfelelően alkalmazzuk őket, akkor az emberi szenvedést olyan mértékben tudjuk csökkenteni, amit ma még a legnagyszerűbb elme sem képes elképzelni.”

Nincs új a nap alatt…?
S lassacskán elkezdenek az emberek gondolkozni: rájönnek, hogy ha élni akarnak, netán minőségi életet akarnak élni, azt csak öngondoskodással tudják elérni. Több, mint 7 milliárdan vagyunk a Földön, amit lehetett, már rég kiszipolyoztunk belőle. Szinte „nincs” már karotin a káposztában, B3-vitamin a tojásban, kalcium a paradicsomban. „A vitaminokkal és ásványi anyagokkal kapcsolatos kutatások mára egyértelművé tették, hogy ezekből hiányt szenvedünk. A következő évtizedekben egy felelős kormánynak a népegészségügyi politikája arra kell törekedjen, hogy pótolja az embereknél fellépő komoly hiányállapotot.” (Prof. Sós József: Magyar néptáplálkozástan, 1942.) Ez a tudományos irat pedig mikor született? Igen, bizony, a háború kellős közepén.

Vannak jó válaszaink…
Napjainkban honnan tudjuk hát biztosítani a vitaminokat, nyomelemeket, szénhidrátokat, fehérjéket szervezetünk számára? Honnan máshonnan, mint a napjainkban már könnyen beszerezhető étrend-kiegészítőkből. Most már csak az okozhat dilemmát, hogy melyiket válasszuk. Mi sem egyszerűbb: hasonlítsd össze a piacon lévő választék ár-érték arányát! A mi termékpalettánkon lévő több, mint 140 féle termék abszolút dobogós. Tehát, melyiket választod?

Testtisztelet…
Anett még hozzátette az elhangzottakhoz: az emberek elfelejtik tisztelni a testüket. A test a ti életetek temploma! – mondta.  Arra is felhívta a figyelmet, hogy senki ne féljen a nemektől, hisz az annak szól, aki mondja.

Mervó Katalin beszélt a TOP 10 termékünkről

Mervó Katalin az étrend-kiegészítők fontosságáról
A TOP 10 témát ez alkalommal Mervó Katalin természetgyógyász kapta, aki bemutatkozásában elmesélte, hogyan lett természetgyógyász. Mindig is érdekelte az egészsé téma, de szülei kérésére közgazdász lett, majd ezen a területen dolgozott. Az itt keresett pénzből kezdte tanulni az alternatív gyógyászatot, s ma Jámbor Gábor tanítványaként műveli ezt a hivatást. Mondandóját azzal a megrázó adattal kezdte, miszerint európai szinten a talaj 72 %-ban elvesztette termőképességét. Ezután a felvezetés után könnyű elhinni, hogy miért van szükség étrend-kiegészítőkre. A lista élén még mindig a Reg-Enor áll, bár nyugodtan vetekedhetne ezért a dicsőségért bármelyik termék, amit a Biocom forgalmaz.

Surányi Ági és a regenorozók, köztük a két új hatos, Witzing Zoltán és Bíró Zsolt


Surányi Ági: A Reg-Enor kúra egy gasztronómiai kaland
Az előadók sorában egy vérprofi következett: Surányi Ági, Arany hálózatvezető, aki mi másról tarthatott előadást, mint a TOP-lista élén díszelgő termékről, melyet már nem csak testméreteket, testarányokat megváltoztató hatásáért fogyasztanak egyre többen, hanem csodás élettani hatásai miatt is – mindezt persze a teljes életmódváltással járó kúra részeként. Ettől függetlenül az előadásban a fogyáson volt a hangsúly. Ági több olyan munkatársunkat mutatott be, akik a Reg-Enornak köszönhetik a leadott kilókkal egyenes arányban visszakapott önbizalmukat, mint például Paulik Erzsébet, Szilágyi Márta, Bíró Zsolt, Kondás Tímea, Witzing Zoltán. Ági a Reg-Enor hatásával kapcsolatban három dolgot emelt ki: a jojó-hatást, a narancsbőrt, melyek ebben a kúrában nem érzékelhetőek, valamint az étrendet. Ez utóbbiról azt mondta: a regenoros fogyókúra egy „gasztronómiai kaland”. Igaza van, vagy igaza van…?

“Cserélj boltot!” program, Krajcsó Erika vezetésével


A hitelesség alapja a termékhasználat
A következő téma a környezetbarát háztartás volt, melyet Krajcsó Erika hálózatvezető és egyik munkatársa, Hegedűs Kriszta vezettek elő. Erika mondandóját a következő aranyigazsággal kezdte: a hitelesség alapja a termékhasználat. Az előadók felhívták a figyelmet arra a tényre is, hogy amennyiben a mi cégünk termékeit használjuk, először is környezettudatosságunkról teszünk tanúbizonyságot, másodszor az egészségtudatosságunkról, harmadszor pedig anyagi tudatosságunkról, hisz néhány saját termék egy csomó és drága, a szokványos kereskedelemben lévő terméket vált ki.

Megfontolandó kérdések
Anett összefoglalásként két költői kérdéssel folytatta: Mekkora feladatunk van? Mekkora felelősségünk van?

Beczné Nagy Lídia kapta meg az aranyjelvényt. Mellette a szponzora, Surányi Ági és Czentlaki Zoltán ágvezető-hálózatigazgató

Beczné Nagy Lídia kitűzős HV lett
Amikor ágvezetőnk, Czentlaki Zoltán kilép a virtuális pódiumra, az azt jelenti, hamarosan vége a napnak. Összefoglalta az elhangzottakat, megköszönte az előadásokat, átadta az elismerésekkel járó kitűzőt, jelen esetben Beczné Nagy Lídiának és felsorolta az újonnan minősülteket.

A hónap legjobbjai

Az egyik új hatos, Bíró Zsolt mellett párja és szponzora, Szilágyi Márta

Két új Társult HV

Most két új hatos szintű munkatársat köszönthettünk:

  • Witzing Zoltán és
  • Bíró Zsolt személyében.

A legeredményesebbek

A hónap legeredményesebb hálózatvezetőjének járó serleget az októberi munkájukért:

  • Király János és
  • Szilágyi Márta hálózatvezetők

vehették át.

Király János és Andrassek Gyöngyi kiválóan teljesítettek az elmúlt időszakban

Érdemes volt
Végül kihívta az új, potenciális vevőket, törzsvásárlókat, munkatársakat, vezetőket. Feltette az ilyenkor szokásos kérdéseket: Hogy érezted magad? Mit mondasz az ismerőseidnek, hol voltál? Sikerült közelebb jutnod egy elhatározáshoz? A beszámoló fentebbi részében már a válaszokat is megadtuk rá…

Tóth Zsizsi és Jámbor Gábor együtt gratuláltak csapatuk legjobbjainak

Az eredményekben mindig benne vannak a szponzorok is…

Czentlaki Zoltán hálózatigazgató, aki párjával, Czentlaki Beatrixszal vezeti az ágat

 

Ezeket olvastad már?