Kezdőoldal Ágak Az első szerbiai vezetőképzés a Molnár-ágon, amivel egy nagy nemzetközi üzlet kapui nyíltak meg

Az első szerbiai vezetőképzés a Molnár-ágon, amivel egy nagy nemzetközi üzlet kapui nyíltak meg


Eljött az ideje a változásoknak: október 8-9. E két nap újabb fordulópontot jelentett a Molnár-ág történetében. Megtartották ugyanis az első szerbiai vezetőképzést a szépséges Ezüst-tó partján, méghozzá szerb nyelven! A résztvevők között voltak olyan munkatársak is, akik egyébként Ausztriában élnek, sokan jöttek a Vajdaságból is. Az ágvezető Szélpál Andrea, és a délvidéki csapat vezetője, Dankó János szavait kellett magyarról tolmácsolni, de ők is szinte „értették” fordítás nélkül a szerb előadásokat. Legalábbis érezték azok magas rezgésszintjét, lelkesítő hangulatát, ami a visszajelzésekből is kitűnik… Kozma Szilvia alábbi jegyzetében a tények részletezése mellett a tanításokból is ad útravalót.

Életmódprogram az elégedettséghez
A jelenlevőket Olivera Petranjeskovic köszöntötte. Bemutatta azokat a hálózatvezetőket, akiknek köszönhető e képzés létrejötte. Az első felvonásban Aleksandra Bogdanovic arról beszélt, hogy mi szükséges az elégedett, teljes élet megéléséhez, majd megoldásként Marija Cakarevic bemutatta a Biocom Életmódprogramot.


Egyszerű, de nem könnyű üzlet
Ezek után Dankó János Arany Hálózatvezető mesélt arról, hogyan indult az ő nemzetközi üzlete azzal, hogy Vajdaságot szemelte ki célpontnak. Hónapokig tartó keresés, kutatás előzte meg azt a pillanatot, amikor rátalált Harmat Csabára, a vajdasági ág ragyogó Arany Hálózatvezetőjére, aki immár több mint 20 éve vezeti kitartóan és kiválóan a határon túli csapatot. „Ez az üzlet nagyon egyszerű, de nem könnyű” – mondta.


A szünetekben mindenki megkóstolhatta a kedvenc italporainkból készült üdítőket.

Elhatározás, motiváció, célok
Délután Király Meziou Klára mesélte el szívszorító történetét arról, hogyan kapott új életet a termékek segítségével a 4 napos kómája után. Majd az üzleti részre kanyarodva megtanította a jelenlevőknek a legalapvetőbb tudnivalókat a meghívásról és a névlistáról. Biztosított mindenkit arról, hogy itt semmi újat nem kell kitalálni, csak alkalmazni a mentor által ajánlott módszereket. „A sikerhez elhatározásra, motivációra és célokra van szükség” – mondta.

Higgy abban, amit csinálsz!
A jeles előadók sorát Vituska Albin folytatta. Tőle megtudhattuk, melyek a legjellemzőbb kifogások, amikkel elutasítják az emberek a lehetőséget. Hogyan tudod ezeket kezelni? Csakis úgy, ha te magad 100%-ig hiszel abban, amit csinálsz! Nem feladatunk mindenkit meggyőzni, de fontos, hogy a nem-ek után is jó kapcsolatot ápoljunk az emberekkel.

Kezdjük saját magunkkal a változtatásokat
Ebéd előtt Olivera Petranjeskovic beszélgetésre buzdította a hallgatóságot. Kíváncsi volt, kiben milyen érzések keltek életre az első napon. Hozzáfűzte: ha változásokat akarunk, akkor változtatnunk kell. És a változtatásokat saját magunkkal kell kezdenünk. A beszélgetés az ebédlőben folytatódott tovább, ínycsiklandó svédasztalos teríték mellett.


Sok sikert a szerbiai nyitáshoz!
A délután hátralevő felében Szélpál Andrea igazgató, mindannyiunk üzleti anyukája elevenítette fel, milyen volt, amikor anno ő és néhai férje találkoztak a lehetőséggel és döntést hoztak. Fontosak a döntések, fontosak a kezdések. Sok sikert kívánt a szerbiai nyitáshoz, egyben bíztatta a jelenlevőket, hogy szárnyaljanak és töltsék meg a termet a következő alkalommal is.

Ne csak mondjuk, tegyük is!
Majd részletesen mesélt a célkitűzés, vizualizálás fontosságáról. – Feszegetni kell a saját határaidat. Senkinek nem szabad megengedni, hogy eltérítsenek az utunkról – mondta. Majd saját mentorát, Kovács Zoltán cégvezetőt idézte: „A szó szivárvány, a tett márvány!” Ezért ne csak mondjuk, hogy változtatni akarunk, hanem tegyünk is érte. Vigyük magunkkal az akaraterő bőröndjét!

Versennyel léptek az ötösre
Ezután Vituska Albin köszöntötte munkatársait
Forró Hajnalkát és Zoltánt, akik teljesítették a nyereményjáték 1. hónapját, és ezzel az 5. karrierszintre léptek.


Pihenős délután
Ezzel lezárult az első nap hivatalos része és átadtuk magunkat az élvezeteknek a hotel wellness részlegében. Volt, aki a friss levegőn sétálva csodálta a környék szépségeit, és lehetőség volt egészségügyi mérésekre is.


Segítő beszélgetések
Este baráti hangulatú beszélgetés zajlott arról, hogy kinek milyen problémái adódtak az üzletben. Vezetőink természetesen igyekeztek megoldásokat nyújtani ezekre.


Kétségek helyett beszélgetés és tervezés
A második napot Szeles Béla Arany Hálózatvezető előadása nyitotta. Arról mesélt nekünk, hogyan tudjuk helyre tenni a kétségeinket. Rámutatott arra, hogy az önbizalomhiány igazából csak kétségek tömkelege. Aztán arról is mesélt, hogy ennek az üzletnek ugyanaz az előnye, ami a hátránya is. Nevezetesen az, hogy nincs főnök. Maga a munka pedig 2 részből áll: beszélgetés és szervezés.

Főnök nélkül is sikeresen
A következő előadáson Harmat Csaba Arany Hálózatvezető interpretálásában tanulhattuk meg, hogyan kell jó és pontos célokat kitűzni ahhoz, hogy főnök nélkül is sikeresen tudjunk dolgozni. Sok-sok hasznos tanáccsal látott el bennünket.

A munka a regisztráció után kezdődik
Ezután újra Olivera Petranjeskovic vette át a szót. Elmondta, hogy a regisztráció után kezdődik az igazi munka a jelentkezőkkel. Folyamatosan kell őket kísérnünk az úton, miközben tanítjuk, fejlesztjük és önállóságra neveljük őket. Felvázolta a jó vezetők tulajdonságait. – A vízesés ereje a vízcseppekben van – mondta.


Könyvajánlók
A képzés során elhangzott könyvajánló:

  • Brian Tracy: Maximális teljesítmény,
  • Brian Tracy: Célok,
  • Keith Ellis: Csodalámpa,
  • Radisa Dobrodolac: Vodic kroz mrezni marketing.

Reflexiók
Végül pedig arra kérte a jelenlevőket, hogy mondják el 1-2 mondatban mi hatott rájuk leginkább e két nap alatt, mi az, amit útravalóul haza visznek magukkal. Néhány ilyen gondolat:

Marija Cakarevic: Sok hasznos tanácsot kaptam
Ez a képzés számomra nagyon széleskörű és nevelő hatású volt. Nagyon jó volt a szervezés. Sok hasznos tanácsot kaptam, amit szeretnék majd alkalmazni. Mihamarabb szeretnék hálózatvezető lenni, mert tudom, hogy ettől sokkal többre vagyok képes. Túl régóta vagyok már 5. szinten, ideje tovább lépni.

Aleksandra Bogdanovic: Már látom magam vezetőként
Köszönöm Oliverának a szervezést. Nagyon sok ragyogó embert ismerhettem meg. Alkalmam volt személyes beszélgetésre néhány vezetővel, melyek megerősítettek abban, hogy bármire képes vagyok, és ennek köszönhetően már látom magam vezetőként.

Nagy Szilvia: Új élmény volt szerbül hallani
Nagyon örülök, hogy szerb nyelven is elindultak a képzések. Az itt elhangzott dolgokat többször hallottam már, de ugyanezt hallani most szerbül egy új élmény volt számomra. Remélem, hogy lesz folytatása.

Lékó Piroska: Sokat kaptam a vezetőktől
Mindig újat tanulunk. Sokat kaptam a vezetőktől. Andrea mondatát viszem magammal: „A célod az okod!”

Torok Júlia: Örülök, hogy itt lehettem
Sok mindent hallottam, amit már eddig is, de most egészen másképp hatottak rám. Örülök, hogy itt lehettem.

Vituska Nyeres Novák Beatrix: A munkatársainknak is tetszett
Ugyanazokat az embereket hallottam beszélni, akiket a mórahalmi képzéseken, mégis mintha egész más lett volna. Talán az egyszerű mondatok hatottak rám másképp. A legboldogabb attól vagyok, hogy a munkatársaink is pozitív élményekről számoltak be.

Forró Zoltán: Jó csapat vagyunk!
Jó csapat vagyunk! Sok pozitív benyomást kaptam. Rájöttem, hogy fontossági sorrendet kell felállítanom a teendőim között ahhoz, hogy hatékonyabb legyek. És belső változásokra is szükségem van.

Forró Hajnalka: Megyünk!
János szavai maradtak meg bennem leginkább: Megyünk tovább! Megyünk! Megyünk!

Király Meziou Klára: Mintha a családom lenne
Megfogadtam, hogy nem fogok sírni, de nehéz. Amikor idejövök, olyan, mintha a családomhoz jönnék. Mindaz, amit tanultam, azt alkalmazni tudom ebben a rendszerben. Ettől boldog vagyok.

Vituska Albin: Óriási nemzetközi üzlet kapujában vagyunk
Az az érzésem, hogy beledobtunk egy követ a vízbe! Tudjátok, mi történik ilyenkor? Amikor a kő érintkezik a vízzel, akkor hullámok keletkeznek és ennek az energiának köszönhetően a hullámok egyre csak növekednek, és egyre távolabb jutnak el. Borsózik a hátam, amikor erre gondolok. Egy óriási nemzetközi üzlet kapujában vagyunk.

Szélpál Andrea: Rengeteg vezetőt látok!
Csodálatos helyen, remek emberekkel, fantasztikus szervezésben rengeteg boldog pillanatot éltem meg. Kicsit furcsa volt a szerb-magyar párhuzam, tegnap még zúgott a fejem, de mára már megszoktam, és nagyon élvezem. Boldog a szívem, hogy elmondtátok, min fogtok változtatni a saját fejlődésetek érdekében. Ha szétnézek, rengeteg vezetőt, Ezüst és Arany HV-t látok. Sok sikert kívánok! Mindannyian érjétek el a céljaitokat! Hajrá Szerbia!

Faragó Ferenc: Közelebb hozott ez a képzés bennünket
Nagyon örülök, hogy itt lehetek az első szerb képzésen. Ez a pár nap közelebb hozott bennünket. Nagyon sok olyat éltünk meg, amivel építkezni tudunk a továbbiakban, nem csak a Biocomban, hanem a mindennapi életünkben is. Mindenkinek volt valami a fejében, amikor megérkezett ide. A képzés végére mindenki jobban tudott azonosulni a saját céljaival. Kívánom, hogy ez hatoljon szívünkig és teljesüljön!

Dankó János: Bennetek van az angyal
Amikor Michelangelót megkérdezték, hogyan tudta kifaragni Dávidot, mint angyalt, így felelt: „Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam.” A ti életetekben is sok minden be volt kövülve. Remélem, most ki tudtunk benneteket szabadítani. Ti meg majd eldöntitek, hogy angyalok vagytok-e?

Szeles Béla: Mindig segítünk
Emlékezzetek arra, amit itt kaptatok, amikor jönnek majd a szürke hétköznapok. Mi akkor is itt leszünk, hogy segítsünk nektek. Gratulálok, hogy itt voltatok és fejlődtetek.

Harmat Csaba: Várunk mindenkit a fedélzetre!
A felszólalók sorát Harmat Csaba zárta, aki könnyekkel küzdve adott hálát azért, hogy soha nem adta fel, és most egy ekkora csapat élén állhat itt előttünk, majd köszönetet mondott minden munkatársának és felső vezetőjének. „Amikor érkezik a dagály, a hajók elindulnak! Várunk mindenkit a fedélzetre! Kívánom, hogy egyszer mindenki érezze majd meg azt, amit most én érzek!” – mondta.

 

Ezeket olvastad már?