Kezdőoldal Ágak A Mikrobiom Pro nemzetközi sikere – aranyéremmel díjazták a magyar terméket Bukarestben

A Mikrobiom Pro nemzetközi sikere – aranyéremmel díjazták a magyar terméket Bukarestben

A hálózatépítés egyik alapszabálya: tégy olyant, amit eddig még nem tettél, járj olyan helyekre, ahol eddig nem jártál, beszélj olyan emberekkel, amilyenekkel eddig nem beszéltél és szponzorálj szinteden felül. Ennek szellemében célozta meg Bukarestet Kakucs Gizike és Sándor, akik a Biocom aktivitás mellett (vagy épp azt támogatva) alternatív gyógyászok és biorezonanciás terapeuták. Szerintük a román főváros a táplálék-kiegészítők „paradicsomának” bizonyult, a Biocomot viszont még szinte senki sem ismerte. A Péter-ág marosvásárhelyi ezüstjei azonban tettek nagy lépést előre, aranyat kaptak. Vagy aranybányát találtak? Következzék közös büszkeségünk, a magyar fejlesztésú Mikrobiom Pro nemzetközi sikerének leírása Kakucs Sándor hálózatépítő tollából.

Kiváló partnerekkel, szerte az országban

Bukarest barátságos város, én is itt végeztem a főiskolát. Kiváló partnereket találtunk, akik által Románia nagyobb városaiba is eljuttattuk a Biocom hírét. Partnereink megszerették a termékeket, kiváló minőségűnek bizonyult előttük is a teljes termékpaletta, Ferenczy Lászlónak a román nyelvű Egészségkönyve pedig többszáz tulajdonosra lelt.

A díjátvétel pillanata

A kép önmagárét beszél – a lényeg nyelvtudás nélkül is érzékelhető…


Erről mindnekinek tudnia kell!

Azt mondták, hogy mindez annyira jó, hogy minél több embernek kell megmutatni, ezért meghívtak bennünket az Alternatív és Komplementáris Gyógyászok Nemzetközi Találkozójára, hogy a Biocom termékeket ismertessük sokkal nagyobb közönséggel.

Egy év munka van mögötte

A tavalyi kongresszuson a Mikrobiom Pro-t a Biocom új termékeként mutattuk be. A Kakucs csapat hálózatépítői – orvosok, természetgyógyászok, terapeuták, trénerek – folyamatos munkájának eredményeképpen a Mikrobiom Pro nagy népszerűségre tett szert az elmúlt év alatt.

Az Év legjobb terméke

Az Alternatív és Komplementáris Gyógyászok 2019-es Nemzetközi Találkozóján (június 9-10), ahol közel 30 táplálék-kiegészítőt forgalmazó cég többezer termékkel volt jelen, a Mikrobiom Pro a legtöbb szavazatot kapta, Aranyérmet és az Év legjobb terméke díjat, amire nagyon büszkék vagyunk! Nagyon sok cég beszél a mikrobiomról, mi pedig a Biocomban már egy éve használjuk, kitűnő eredményekkel.

Mit tehetek én?

A legtöbb ember azt kérdezi, hogy mit tesz értem a Biocom? Számunkra a kérdés inkább így hangzik: mit tehetek én a Biocomért? Ha hiszel önmagadban, a termékekben, a Biocomban, akkor csodákra vagy képes! Ezért végtelen hálánkat szeretnénk kifejezni. Tisztelettel, Kakucs Gizike és Sándor, hálózatépítők és alternatív gyógyászok, biorezonanciás terapeuták Marosvásárhelyről.

A Kakucs-házaspár partnereinek egy része a kongresszuson

Ezeket olvastad már?