Kezdőoldal Ágak A Grépfrút szponzorálta be Tóbiás Erikát – bővülő csapatú hálózatvezető a Komporday-ágról, Máramarosból

A Grépfrút szponzorálta be Tóbiás Erikát – bővülő csapatú hálózatvezető a Komporday-ágról, Máramarosból

Tóbiás Erika, Kónya György ágvezető-igazgató, Schwarczkopf Enikő (Erika szponzora) a 2016 szeptemberi Nemzetközi Találkozón, Budapesten

Tóbiás Erika, Kónya György ágvezető-igazgató, Schwarczkopf Enikő (Erika szponzora) a 2016 szeptemberi Nemzetközi Találkozón, Budapesten

Manapság különleges módon, nem a Reg-Enor, hanem a Grapefruitmag-kivonat hozta be a hálózatba Tóbiás Erikát. A Sinka-, azon belül is a Komporday-ágon dolgozó új hálózatvezető nem a kifogásokat kereste a jó terméktapasztalatok megszerzése után, pedig tehetné. Máramaros megyében él, egy viszonylag kis településen, Szamosardón, Romániában – ez sokaknak már elég, hogy széttárják a kezüket. Ő viszont ellenkezőleg: nyújtotta a kezét a lehetőségért, amellyel egyre magasabb szinten él! Mondhatnánk most már, részben visszatekintve, hogy „könnyű neki”, mert ragyogó a szponzori vonala: a nagyos sikeres nagyváradi Arany Hálózatvezető, Hermann Judit csapatában van, Schwarczkopf Enikő vonalán, s „felettük” még ott a 2016-os Év Hálózatépítője, Ujvári Zsuzsi is. Igen, ők is kellettek a sikerhez, de leginkább Erika, aki saját bevallása szerint is sokat fejlődött, változott az elmúlt hónapokban. Élvezet olvasni sorait, mely motiváló lehet bárki számára, aki még nem HV. S megerősítés azoknak, akik már igen…

4 (1)

Tóbiás Erika (jobbról) Kovács Andreával, Társult Hálózatvezetőjével

Csatlakozás, 2014. október
7 éve, hogy a máramarosi Szamosardóban élek férjemmel és két gyermekünkkel. Otthonülő, gyereknevelő édesanyaként „kereső-üzemmódban” voltam, ugyanis kislányunknak, aki akkor 3 éves volt, megoldást, kiutat, alternatívát kerestünk az állandó felső légúti problémájára. Egy olyan természetes étrend-kiegészítőt kerestem, ami segíthet a már kialakult helyzetben, illetve megelőzést nyújthat a jövendőre nézve is. A Grapefruitmag-kivonat és annak számtalan jótékony hatása keltette fel figyelmemet. Ujvári Zsuzsannának köszönhetem, hogy rátaláltam a termékre, akinek köszönöm, hogy továbbajánlotta az általa már ismert termékeket és a rendszer által kínált lehetőséget.

Csoda a csomagban
Gyermeki lelkesedéssel vártam, hogy megérkezzen a rendelés, mintha valamilyen csodára vártam volna. Amit így utólag nyugodt szívvel elmondhatok, hogy valóban az is volt… Csodálatos dolgok vették kezdetét, olyan termékcsaládot ismerhettem meg, amelyek több szinten segítséget, megoldást eredményeztek szűkebb és tágabb értelemben vett családomnak, és mindazoknak, akik az eltelt két év alatt általam megismerték.

Erika sikeres felső vonalával, Ujvári Zsuzsannával (balról)

Erika sikeres felső vonalával, Ujvári Zsuzsannával (balról)

A termék mellé szponzorok is érkeztek
A termék mellé kaptam egy csodálatos terméktanácsadót, Ujvári Zsuzsannát, akire mindenkor, minden időben számíthattam, szakmai téren pedig rengeteg segítséget kaptam és kapok ma is. Továbbá a termékkel együtt kaptam egy csodálatos szponzort, Schwarczkopf Enikőt, és egy mentort, Hermann Juditot, akiktől nagyon sokat tanulhattam, állandó támogatást, biztatást, útmutatást, szakmai segítséget kaptam. A távolság ellenére csodálatos barátságok vették kezdetét. Napi szinten beszélgettünk a világhálón, majd személyes találkozásokra is sort kerítettünk.

Ismerkedés, termékhasználat
Az első hónapokban egyszerű termékhasználó voltam, a termékek megismerésére fektettem a hangsúlyt, minden hónapban egy-két új termékkel bővítettem a házi patikát. Közben lassan, de biztosan ismerkedtem és barátkoztam a rendszer által nyújtott lehetőségekkel.

Tóbiás Erika, Hermann Judit, Gáspár Hajnalka és Schwarczkopf Enikő a 2016 szeptemberi Nemzetközi Találkozón, Budapesten

Tóbiás Erika, Hermann Judit, Gáspár Hajnalka és Schwarczkopf Enikő a 2016 szeptemberi Nemzetközi Találkozón, Budapesten

Tóbiás Erika, Hermann Judit, Kónya György, Schwarczkopf Enikő, Gáspár Hajnalka a 2016 szeptemberi Nemzetközi Találkozón, Budapesten

Kulcspont: segíteni, továbbadni, megmutatni másoknak

Kezdetben áltáthatatlannak tűnt a rendszer, hiszen hasonló területen nem volt még tapasztalatom, viszont hamar megértettem és megtaláltam a kulcspontot: segíteni, továbbadni, megmutatni másoknak is a kapott lehetőséget. Így kezdtem el továbbajánlani a termékeket családom és ismerőseim körében. Egyre több pozitív visszajelzést kaptam a termékről, amely megerősített abban, hogy ez a munka nem céltalan, sőt csodálatos, hihetetlen energiával tölt fel!

Lassan, de biztosan egy alakuló csapattal
A csapatépítés egy ismertető csoport létrehozásával, valamint Kovács Andrea és Balázs Annamária önzetlen, kitartó, céltudatos munkájával kezdődött. Az első év lassú ütemben, de annál több tapasztalatszerzéssel, termékismerkedéssel, néhány előadáson való részvétellel telt.

Kúravezetés, fáradhatatlanul
Fordulópontot jelentet számomra az első regenorozóm, hiszen őérte hoztam létre a kúrázók számára támogató csoportot. Számomra nem volt kérdés az, hogy a Reg-Enor kúra nemcsak abból áll, hogy én eladom a terméket, hiszen a lényeg igazán utána kezdődik. A kúra sikerességét a helyes tájékoztatásban, maximális támogatásban láttam, így mindennap kúrával kapcsolatos recepteket, tanácsokat, ötleteket osztottam meg. A sok befektetett munka meghozta a gyümölcsét, ugyanis 2016 januárjában nagyütemű „Regenor-láz” vette kezdetét, egyre többen kezdték el a kúrát, egyre többen csatlakoztak a csoporthoz, egyre többen kerestek meg önszántukból azért, hogy segítsek nekik. Tulajdonképpen a kúravezetésben találtam meg igazán a helyemet. Leírhatatlan érzés végigkísérni a folyamatot, a külső és belső átalakulást, amit egy 4-6-8 hónapos kúra eredményez! Minden sikeres kúrát saját sikeremként éltem, élek meg, s ez az, amibe nem lehet belefáradni, ez az a motiváció, amiből mindig erőt lehet meríteni!

Fantasztikus EMBEREKET találtam!
A Reg-Enornak köszönhetően találtam rá a következő csodálatos emberekre:

  • Farkas Melinda Júliára,
  • Szakács Anikóra,
  • Barabás Lillára,
  • Nagy Jenei Erikára,
  • Joó Erzsébetre,

akik mindannyian egytől egyig kiváló munkatársaim, édesanyák, főállásuk mellett kiváló munkát végezve alapembereim is, akik szintén csapatot építenek.

  • Kovács Andrea első regisztráltamnak, áldozatos munkájának, és csapatom minden tagjának köszönhetően 2016 augusztusban hálózatvezetőnek minősültem!

HV lettem, HV-kat nevelek
A pontszámok növekedésével, a szintlépések is növekedtek, ugyanis év végére Kovács Andrea társult hálózatvezetői szintre került, ugyanakkor Szakács Anikó, Barabás Lilla, Illyés Réka, Joó Erzsébet 5 szintre kerültek. Mindannyian egytől egyig kiváló munkát végeznek, hiszem és tudom, hogy kitűzött céljaikat el fogják érni!

Kimozdulás a komfortzónánkból: képzések, előadások
Kerestem a lehetőségeket, a személyes találkozásokra, képzésekre, így valahányszor csak tehettem, elmentem Szatmárnémetibe, Nagyváradra, Szilágysomlyóra megszervezett biocomos előadásokra. Nagyon sokat köszönhetek Melegné Liszkai Katalin természetgyógyásznak, fitoterapeutának, pluszmentorunknak, nagyon sok megerősítést, támogatást, biztatást kaptam tőle, hogy jó helyen vagyok, és amit teszek, jól teszem.

Egy nagy élmény
Szeptemberben sikerült részt venni Budapesten a Nemzetközi Találkozón, ahol találkozhattam felsőbb vezetőimmel is. Hatalmas lendülettel, megerősítéssel tértem haza és még több lelkesedéssel folytattam csapatommal a már elkezdett munkát.

Merj álmodni!
2016-os évem mottója volt: „Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot. Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket. Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát. Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát. Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban… mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.” (Ron Cristian)

Bármi lehetséges!
Most már tudom, nem nagy merészség az, ha valaki tud álmodni, és az álmairól tud is beszélni, tehát nem csak megálmodja és megtartja magának, hanem továbbmondja másoknak, akik belőle szintén álmokat mernek szőni és építkezni. Ugyanakkor bármi lehetséges, ha egy szerető, támogató család áll mellettünk, akikre tudjuk, hogy bármikor számíthatunk.

4 (5)

Illyés Réka, Kincses Ildikó, Kovács Andrea, Tóbiás Erika és Orbán Erzsébet Szilágysomlyón, azaz a Szilágy megyei csapat

Szamosardói, családi pillanatkép: Erika, a kisfiuk, Istvánka (két éves), István, a férje, s a kislányuk, Eszter (öt éves)

Szamosardói, családi pillanatkép: Erika, a kisfiuk, Istvánka (két éves), István, a férje, s a kislányuk, Eszter (öt éves)

Az ágvezetője, Kónya György, valamint a Gyémánt Hálózatigazgató, Lőrincz János társaságában Tóbiás Erika, a Nemzetközi Találkozón, Budapesten, a hálózatvezető oklevél átvételén, 2016 szeptemberében

Az ágvezetője, Kónya György, valamint a Gyémánt Hálózatigazgató, Lőrincz János társaságában Tóbiás Erika, a Nemzetközi Találkozón, Budapesten, a hálózatvezető oklevél átvételén, 2016 szeptemberében

Tóbiás Erika és Melegné Liszkai Katalin (jobbról) természetgyógyász, "pluszmentor" Szilágysomlyón

Tóbiás Erika és Melegné Liszkai Katalin (jobbról) természetgyógyász, „pluszmentor” Szilágysomlyón

Ezeket olvastad már?