Kezdőoldal Ágak 6000 kilométert hasított a céges nyereményautóval – Szabó Norbert Ezüst HV vezette 2 hónapig az Audit a Hermann-ágon

6000 kilométert hasított a céges nyereményautóval – Szabó Norbert Ezüst HV vezette 2 hónapig az Audit a Hermann-ágon

Az elhozás édes pillanata, a szintén a dicsőséget jelző, legjobbaknak járó serleggel…

2020 júniusában, mikor a Biocom elnyerte a sárospataki Szabó Norbert tetszését, kedves szponzora, Hermann Juci említette neki, hogy van 2 céges (nyeremény)autó, ami egyből felkeltette az érdeklődését. Bár akkor még nem sejtette, mennyi áldozatot kell érte meghoznia, de úgy érzi, mostanra lett kész rá, hogy megnyerhesse. Két év 3 hónap kellett hozzá, hogy megérezhette, milyen megnyerni egymás után kétszer a céges autót! S hogy mit kellett tennie érte az Ezüst Hálózatvezetőnek? Egyrészt követni az ágvezető, Arany Hálózatigazgató házaspár, Hermann Judit és Zatykó Róbert tanácsait, és rákapcsolni. És hinni benne! A részleteket ragyogó képekkel tálalja.

Tudatos munka, többletenergia
Tudatosan dolgoztam és tettem bele a többletenergiát az augusztusi hónapban, és úgy álltam hozzá, hogy most vagy soha. Majd szeptember elején izgatottan vártam, hogy vajon sikerült-e. Egyszer csak a szponzoraim (Hermann Juci és Zatykó Róbert) felhívtak mobilon, hogy gratuláljanak, és kérdezték, hogy mikor tudok menni Dabasra elhozni ezt a csodát. Természetesen a legkorábbi időpontot adtam, hogy mielőbb elhozzam!

Audis bevonulás a Startra: fényképezők kereszttüzében
Amikor megkaptam, kaptunk is az alkalmon, rögtön útba vettük Nagyváradot, ahol egy Startképzés volt, és jött velem egy munkatársam, és a kedves férje, akikkel a Startképzés előtti napon Nagyváradon is aludtunk. Így másnap nem kellett hajnalban indulnunk, kényelmesen megreggeliztünk és „bevonultunk” a Startképzés helyszínére, ahol egy közeli helyet is sikerült találnunk, hogy mások is megcsodálhassák. Mondanom sem kell, hogy sorra jöttek fényképezkedni hol az autóval, hol pedig velem. Igazán jó érzés töltött el.

Szabó Norbert a büszke szponzorokkal, Hermann Jucival és Zatykó Róberttel

Bálba is elvitt a csodajárgány
Majd ezután a legközelebbi nagyváradi esemény október 7-én volt, amikor Juci és Róbert igazgatói bálja volt. Ismét egyet ott aludtunk, hogy az egész bál ideje alatt lehetősége legyen másoknak is megtekinteni az autót.

6000 kilométer tettünk bele
Ezt követően különböző helyeket jártam be az autóval, s a 2 hónap alatt így valamivel több, mint 6.000 km-t tettem meg.

A nemzetközin is megbámulták
A Kónya-ág Nemzetközi Találkozójára is természetesen a matricás autóval mentem, ahol sikerült a közelben parkolóhelyet is találnom. Így azon munkatársaim, akik eddig nem láthatták, ők is meg tudták érezni ennek az autónak a varázsát. Mindenki bele akart ülni és képeket készíteni…

A csapattal a nemzetközi találkozón, október 22-én

A Kónya-ág nagyrendezvénye után, ahol az autó alig látszik…

Az autó, ami összekovácsol
A nemzetközi találkozó után ismét Romániát vettük célba, ahol egyenesen a Dragán-völgybe vezetett utunk hálózatvezető társaimmal, és a közös utazás során jobban össze is tudtunk kovácsolódni. Románia gyönyörű hely, mindenki csak ámult a szebbnél szebb települések és gyönyörű hegyek láttán.

Ahogy megérkeztek, az elmaradhatatlan autós szelfi is megvolt

HV képző a Dragán-völgyben, Romániában

Kilátás a menő autóval

Ez akár marketinges fotó is lehetne…

A példamutatás is része volt a nyereménynek
A családommal (szüleimmel és bátyámmal) is tettünk távokat, és mindenkit büszkeséggel töltött el, hogy én érdemeltem meg az Audit. Számtalan olyan élményt köszönhetek ennek a két hónapnak, amit talán, ha nincs nálam az autó, meg sem próbáltam volna egyhamar. A szponzorommal ugyanis kötöttem egy fogadást, hogy ha megnyerem az autót, első utam lesz a szeptember eleji Startképzés Nagyváradon. Tartottam a szavam, és ezután már többször is mentem vele nagyobb távokat, melyet ennek köszönhetek. Hálás vagyok és büszke, hogy példát tudtam mutatni a csapatom, szponzoraim és magam számára.

Munkatársaim visszajelzései az élményekről:

Szabó Gabriella: Fantasztikus érzés volt
Nagy örömmel és büszkeséggel töltött el, hogy szponzorom, Szabó Norbert hozta el szeptemberben és októberben is a céges autót. Az október végén, a Dragán-völgyében megrendezett HV-képzőnkre nem volt kérdés, hogy mivel utazunk. Volt szerencsém hosszabb távon is az Audiban ülni, és nagyon kényelmes volt. Fantasztikus érzés volt, hogy egy olyan cég autójában ülhettem, ami megváltoztattam az egész életemet, mikor csatlakoztam 2021. februárjában ehhez a rendszerhez. Milliónyi örömteli érzés járta át szívemet-lelkemet, mert még hitelesebben képviselhetem a Biocom céget, s tudom, hogy emögött mennyi, de mennyi megélt életöröm, élmény, tanulás, fejlődés, siker, igaz barátságok, kapcsolatok és egy csodás világ áll, ahova a legjobb tartozni. S nem kérdés, hogy az égető vágyaim között szerepel az, hogy én is tulajdonosa lehessek ennek a csodának egy kis ideig.

Ficsórné-Weisz Evelin: Öröm és megtiszteltetés
Nagyon megörültem, hogy az én szponzoromnak sikerült elhoznia az autót! Megmutatta nekünk, hogy igenis, meg lehet csinálni, csak akarat kérdése! Nagyon örülök, hogy a csapatod tagja lehetek! Az külön boldogsággal töltött el, hogy életem első nagyváradi Startképzésére veled, és ezzel a csodával mehettem el! Megtisztelő volt!

Németh Gabriella: Büszkeség és elérhető luxus
Eddig számomra egy ilyen autó az elérhetetlen luxust testesítette meg. Most, hogy láthattam, és ülhettem benne, mérhetetlen büszkeség töltött el a szponzorom iránt, és rádöbbentett, hogy ez az elérhető valóság.

Balogh Józsefné Elvira: Meglepetés és élmény
Kedves szponzorom, eljött hozzánk. Nagy meglepetés volt, mikor láttam a Biocomos autót, nagyon örültem, hogy ő kapta meg! Olyan büszke voltam rá, nagyon megérdemelte! És nagy meglepetésemre beleülhettem, ülhettünk, nagyon kényelmes. Megmutattam neki kis községünk, persze kocsival. Szuper volt, kényelmes, gyors és olyan hangtalanul ment a szép Biocomos autó… Szuper nap volt, köszönöm szépen!

Zatykó Róbert, ágvezető: Ilyen hozzáállással nagyon messzire lehet jutni
Nagyon büszke vagyok Norbira, amiért ilyen teljesítményt tett le az asztalra. Tudom, hogy a fő célja mindvégig az volt, hogy a saját csapatát is inspirálja ezzel. Az alatt a két hónap alatt nagyon sok munkát tett bele és nem csak arra koncentrált, hogy minél több ember csatlakozzon a csapatába, hanem arra is figyelt, hogy ezek az emberek elégedett tagok is maradjanak hosszú távon. Ilyen hozzáállással nagyon messzire lehet jutni és biztos vagyok benne, hogy nagy sikereket fog elérni. Örülök, hogy a mi csapatunkhoz tartozol, Norbi.

Hermann Judit, Arany Hálózatigazgató: Nincsen számára „nehéz hónap”
Norbi egy igazán különleges ember számunkra. Fiatalon, egyedülálló fiatalemberként, szűk ismerősi körből érkezett a csapatunkba, viszont ez számára nem volt akadály. Megtalálta és folyamatosan megtalálja annak a módját, hogyan haladjon előre. Olyannyira céltudatosan tud dolgozni, hogy mi is rengeteget tudunk tőle tanulni! Ez a kocsi is ennek a céltudatosságnak jele volt, egy olyan hónapban minősült rá, mely sokak számára „nehéz hónap”-ként jelenik meg az üzletépítésben. Viszont ő pont azt akarta bizonyítani, hogy nincs „nehéz hónap”. Minden csak a hozzáállásunkon múlik, ha csak a célt tartjuk szem előtt, a körülmények meghajolnak előttünk. Mélységesen büszkék vagyunk rá és tudjuk, hogy még nagyon sokat fogunk róla hallani Biocomos berkekben!

Kocsordon Elviránál, és újdonsült munkatársunkkal

Egyéb képek kirándulásokról:

 

Ezeket olvastad már?