Emlékezetes nap volt Pálfi Katika és Kis Gergely számára 2024. november 6-a, mivel kaptak egy telefonhívást a hálózat központjából, hogy a munkatársuk, Katarína Daňová nyerte a céges Audit egy hónapra! Nagyon örültek a jó hírnek, de ami még nagyobb meglepetés volt számukra, hogy a vadiúj Mercedes Benz autó is a csapatukba került. Pontosabban hozzájuk, a szlovákiai ágat menedzselő igazgatókhoz. Gergőék természetesen nagyon izgatottak lettek a jó hírtől, ujjongtak Katikával, és gyorsan hívták is Katka Daňovát, hogy megosszák vele is ezt a csodálatos meglepetést. A következőkben pedig ezúttal a páros férfitagja, Gergely osztja meg Katika nevében is a Mercis tapasztalatait, érzéseit és mond köszönetet. Messze nem előzmény nélküli, hogy a legjobbaknak járó felmatricázott autók az országuk útjain gurulnak, és az is évtizedes megalapozottságú volt, hogy nemrégiben bált rendeztek a fiatal vezetőpáros tiszteletére.
A tiéd is lehet!
Szlovákiában gurult novemberben mindkét céges autó, ami fantasztikus lehetőség volt a cég népszerűsítésére! Személy szerint igyekeztem sok helyre eljutni vele, ügyfelekhez, munkatársakhoz. Nagyon feltűnő volt, az emberek felfigyelnek rá az utcán, és meg is kérdezik: „Tényleg én is megnyerhetem?” Ilyenkor természetesen elmondom, hogy már a hálózatvezetői szint elegendő lehet hozzá, a következő feltétel pedig, hogy lendületes munkával, fejlesztéssel egy adott hónapban legyen az egyik legjobb a hálózatban.
Sikeres esztendő megkoronázása
Sikeres 2024-es év van mögöttünk, hiszen ebben az évben szinte duplázódott a hálózatvezetők száma az águnkban, mondhatjuk, hogy minden hónapban avattunk új vezetőket, ezenkívül ezüst és arany vezetőkkel is bővült a csapat. Méltó lezárása ennek az üzleti évnek, köszönjük a cégvezetés részéről ezt a csodálatos elismerést.
Példával mutatjuk az utat
A saját példánkon keresztül tudjuk a legjobb utat mutatni azoknak az embereknek. Mindazoknak, akik ebben az évben, vagy akár már 5-10 éve igent mondtak az üzleti ajánlatunkra, követnek minket nemcsak a sikerekben, de a nehéz időkben is!
Célok, tervezés, munka
A megfelelő tervezés, az erős célok mindennek az alapjai. Csak úgy érhetünk el sikereket, ha szorgalmasak vagyunk, napi szinten tesszük a helyes lépéseket. Ha keresünk, akkor találunk! Ha nem találtunk, akkor nem a megfelelő helyen vagy mennyiségben kerestünk.
Céltudatosság és lélek
A társam, Katika nagyon céltudatos ember, ahogy én is, ketten együtt pedig sokkal többet tudunk elérni, mint egyedül. Óriási példa számomra az, amilyen szépen bánik az emberekkel, ahogy meg tudja érinteni a lelküket. Veleszületett megértő képessége miatt nem csak üzleti, de személyes ügyekben is kikérik tanácsát, véleményét.
Mit hiszel?
Már 10 éve, hogy elindítottuk a vállalkozásunkat a Biocom hálózat partnereként, nekem azóta a legerősebb vezérlő mondatom Henry Fordtól származik (az első sorozatgyártású autó, a T-modell megalkotója), amely így hangzik. „Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz!”