Kezdőoldal Ágak A legdinamikusabb, legösszetettebb kétnapos tréning volt a Ferenczy- és Vass-ág kulcsember-képzése az egyik résztvevő szerint

A legdinamikusabb, legösszetettebb kétnapos tréning volt a Ferenczy- és Vass-ág kulcsember-képzése az egyik résztvevő szerint

Az egész csapatnak sokat adott a vecsési kulcsember-képzés

Hogy mi volt a legjobb éppen ebben a Vass-ágon május első két napjában tartott vecsési kulcsember-képzésben? Mindenkinek más, pedig a rendezvény ugyanaz volt… Volt, aki új gondolatokat kapott, mások (sokan…) friss erőt, dinamizmust, életet változtató szemléletet. Rengetegen izgalmas tanításokat, mindenki kitűnő társaságot, élményeket. És persze motivációt, pozitív hozzáállást – és még sorolhatnánk. De nem tesszük, mert a résztvevők egy része megosztotta visszaemlékezéseit, amit röviden az ágvezetők nyitnak, majd a másodikból a teljes program is kibomlik, melynek során döntően igazgatók adták egymásnak a mikrofont. A Ferenczy- és Vass-ág vezetői pedig most is tökéletes elégedettséggel távozhattak, olyannyira, hogy volt, aki haza sem akart menni…

Az ügyes házigazda (Vörös-Kovács Katalin) és a büszke szponzor, Vass Oszkár

A szervezők: Ferenczy László, Szász Laura, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár


Vass Oszkár és Zsuzsa: Köszönet a 20 évért Nusinak
A remek hangulatú kétnapos képzésen lelkes, változtatni akaró közönség előtt köszönthettük Szegner Ferencné Nusit, aki április 29-én lett 20 éves Biocom-tag! Gratulálunk szeretettel, jó egészséget, boldogságot kívánunk Nusi életébe, Biocomos vállalkozásához pedig dinamizmust és megújulást!

A több mint 20 éve hálózati tag Surin Ildikó és a most jubiláló Nusi

Surin Ildikó méltatja 20 éve hálózati tag munkatársát, Nusit

Klátyik Ildikó: Jobbá tudjuk tenni az életünket az itt elhangzó gondolatokkal
Megint izgatottan vártuk, hogy Vecsésen részt vegyünk a képzésen. Ferenczy László tanításait újra és újra hallgatva mindig találunk új információkat, gondolatokat, amit a mindennapi életünk folyamán fel tudunk használni és jobbá tudjuk tenni vele az életünket. Előadásának 4 fő témája: egészség, idő (énidő), emberi kapcsolatok, pénz. Maradandó gondolata számora: „Ne teljen úgy el nap, hogy nem tettél valamit a legfőbb célodért.” Ezt követően Péter Csaba és Ági tartott nekünk előadást. Rám óriási hatással volt Ági előadása, ahogyan az érzelmekre tud hatni, amilyen vidáman, egyszerűen elmondta, hogy az álmainkat a Biocom segítségével meg tudjuk valósítani. Nagyon fontos a gondolkodásmódunkat változtatni, a szemléletváltás és új szokások felvétele. Majd este következett a wellness és jó beszélgetések egymással. A tapasztalatcsere is megtörtént és a bevált munkamódszerek megosztása. Majd kis csoportokban, egyénileg megterveztük a jövőnket 1, majd 3 évre. Miután mindenki tervezett, megosztottuk egymással, és a bátrabbak az egész ott lévő csapattal is megoszthatták. Igazi élmény volt elsőnek kiállni és mindenkivel megosztani a terveim, ami között szerepelt az is, hogy én is olyan előadást szeretnék tartan, mint Péter Ági, én is úgy akarok másokat tanítani, mint ő. Második nap Beta Kolos kezdte a délelőtti előadást. Valami fantasztikus volt, ahogy elkezdte, relax zenével ráhangolt bennünket, majd bemutatta, hogyan tudunk hatékonyan dolgozni a social media felületeken. Majd Beta Tündétől megtanultuk, hogyan mutassunk jövőképet másoknak, hogyan dolgozzunk Facebookon és Messenger csoportokban. A nap fénypontja Kónya György kemény előadása volt. Kulcsmondatom tőle: Egy boltba járunk vásárolni és miattam, általam bárki, bármit vásárol, mindenki minden vásárlásából potyog a számlámra a pénz.” Fontos megvizsgálni: hogyan tudnám jobban? Ha megvan a válasz, akkor értéket teremtünk. Ha megváltoztatjuk a szemléletmódunkat, megváltozik a világ. Önvizsgálatra sarkallt, hogy én valójában hol tartok ebben a rendszerben. Szuper két nap volt, már alig várjuk a következő lehetőséget a képzésre!

Beta Tünde Ezüst Hálózatigazgató is tanított

A Csehely csapat és az eddig csak CD-ről ismert tanító, Kónya György társtulajdonos-igazgató-ágvezető

Damó Zsolt: Friss erőt és lendületet adott
Nagyon hálás vagyok, hogy újra részt vehettem ezen a vecsési, színvonalas rendezvényen. Nagyon sokat tanultam, friss erőt és lendületet adott a Péter házaspár előadása. A hatalmas információmennyiség, gyakorlati tanács mellett megerősödtem abban a hitben, hogy nagyon jó helyen vagyok és egy olyan rendszer tagja, ahol mindenki érdeke, hogy biztonságban érezzem magma, és segítenek álmaim, terveim megvalósításában.

A Habran család a HV oklevéllel

Habran Éva: Jó volt látni a fiatalokat
Fantasztikus élmény volt Vecsés! Mindig feltöltődöm és most, hogy a lányom is ott lehetett, még jobb volt (Dudog Vanda, 16 éves). Nagyon jó volt látni, hogy sok fiatal vett részt a rendezvényen, méghozzá figyeltek és buzgón jegyzeteltek. Remek előadókkal leptek meg vezetőink. Hálásan köszönöm!

Dudog Vanda: Láttam, hová lehet eljutni
Ez a két nap csodálatos volt. A társaságtól egy ideig féltem, viszont egy idő után feloldódtam, és ezt a családias hangulatnak köszönhetem. Sokkal többet tudtam meg a Biocomról, és több motivációt kaptam, hiszen láttam azt, hogy onnan, ahol most én vagyok, hova is lehet jutni. Igazi élmény volt, köszönöm azt a sok gondolatot, amit átvehettem és tovább adhatok!

Habran Zoltánné köszöntése

Habran Zoltánné: Köszönöm a tanítást!
Mindig szuper rendezvény Vecsés. Ez a mostani nekem a szombatról szólt. Először Ferenczy Lászlóval egy fantasztikus tréningen vettünk részt, ami mindig sokat segít önmagam fejlesztésében, és ezáltal az emberekkel való kommunikációban is. Majd a Péter házaspártól, ott is Ágitól hallottunk egy fergeteges, csupaszív előadást. Hálásan köszönöm a tanítást!

Habran Zoltánné új HV elismerése

A Habran család az ágvezetéssel

Ferenczy Laci és Vörös-Kovács Kati

Vörös Kovács Kati és csapata

Vörös-Kovács Kati a mikrofonnal


Vörös-Kovács Katalin: Az élmény mellett megtiszteltetés is volt ott lenni a tréning háziasszonyaként
Vecsésen a sok hasznos információ és tudásanyag egyáltalán nem meglepő, sőt megszokott, viszont szerintem az elmúlt években talán ez volt a legdinamikusabb, legösszetettebb 2 nap. A programot az előttem felszólalók már elmondták, így inkább egy igazán személyes tapasztalatot osztanék meg. Vezetőim, Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár másodszorra is felkért, hogy legyek ennek a kétnapos, neves eseménynek a háziasszonya. Végtelenül megtisztelő ez számomra. 3 évvel ezelőtt a Biocom rendszerbe csatalkozás után elsők közt olvastam el Tarczy Gyula: Ha mikrofon kerül a kezedbe… c. könyvét, melyet ajándékba kaptam személyesen Gyulától, ráadásul dedikálva. Azt mondják, véletlenek nincsenek. Talán ennek a könyvnek köszönhetően, de úgy érzem, sikeresen oldottam meg a feladatot, ráadásul a résztvevők véleménye szerint kellő humorral fűszerezve, és sok saját élménnyel tarkítva, nem csak magamról, de az előadokkal közösen átéltekről is mesélve, igazán élvezetes, színes felkonfokat sikerült eszközölni. Míg az első alkalommal annyira izgultam, hogy néha a hangom is elcsuklott, a mostani előadáson csak a tulajdonos és egyik legmagasabb igazgatónk, Kónya György előadása előtt volt a hangom (és én magam is…) izgatott. Ritka pillanat egy Ezüst Hálózatvezető életében, hogy a másik ág vezetőjét élőben hallhassa előadni. Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy részt vehettem és engem ért a megtiszteltetés, hogy mindenkit én üdvözölhettem. Amiatt is hálás vagyok, mert ahogy olvashattátok, a hálózatvezetőim (Habran Évi Klátyik Ildikó) családi pozíciókkal van jelen a csapatomban és a rendezvényeken is. Hiszen egy család közösen mindenre is képes! Imádom az életem, mert imádom a munkámat!

A Klátyik család és példaképeik, a Péter házaspár


Klátyik Anna: Meglepetésekkel teli, izgalmas, informatív
Imádom a vecsési képzéseket. Nemcsak a hangulat, a társaság, hanem mert mindig jön egy meglepetéselőadó, aki változtat az esemény színein. Mindig izgalmas, és rengeteget lehet tanulni a különböző előadók különböző életszemléleteiből.

Csabi 26 évesen óriási célokkal, segítő szándékkal minden képzés után egyre eredményesebb a munkájában


Kovács Csaba: Pozitív gondolkodású közösség
Ez volt számomra az első ilyen offline képzés, de biztos hogy nem az utolsó. Hatalmas élmény volt, szó szerint leírhatatlan! Nagyon jó előadásokkal, társasággal. Jó volt végre egy olyan közösségben lenni, ahol mindenki pozitív gondolkodású és nem azt nézik, kit hogyan lehetne lehúzni! Rengeteg energiát és motivációt kaptam ebben a két napban. Már most nagyon várom a következőt!

Novák Eszter és Benji a 6. szint küszöbén

Novák Eszter: Teljes csapattal érkeztünk
Nekem ez most hatalmas élmény volt, mindig az, de hogy az összes munkatársam itt legyen velem, akik ráadásul mind idén regisztráltak, és fejben már ugye mind megnyerték a versenyt… hát odáig vagyok, meg vissza!  És ami a legjobb az egészben, hogy mindenkinek alap, hogy ott lesz a következőn képzésen. Alig várom!

Mindenki 30 év alatti!

Csehely Zsuzsa és Anikó elégedetten dőlt hátra a wellness és a svédasztalos vacsora után

Csehely Zsuzsa: Óriási fejlődés vette kezdetét nálunk
Legalább egy évig csak egyedül jártam a képzésekre, aztán újabb egy év, hogy a lányaimmal és egy-egy új munkatárssal mentünk. Ma pedig büszkén néztem végig a teremben a 10 fős, lelkes munkatársaimból álló csapaton! Óriási fejlődés vette kezdetét ezzel a két nappal, amihez a lendületet a most induló verseny adja meg. Minden előadó sziporkázott, mi pedig lelkesen szívtuk magunkba a tudást! Köszönöm szépen ezt a kiváló szervezést és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen dinamikusan fejlődő, jobb életre vágyó és érte tenni akaró csapattal lehettem ott!

Wittmann Szilvi: Nem egymás ellen, hanem egymásért
Szuper volt a hétvége! Annyira jó, hogy ezzel a szuper csapattal vagyok! A legjobban az tetszett, hogy nagyon sok szuper embert hallottam, akik nagy példaképek lettek nekem, illetve szuper, hogy ennyi mindenkivel közösek a terveink. Nem egymás ellen, hanem egymásért vagyunk ebben az üzletben! Ezen a hétvégén rengeteg pozitív energia volt, mindenki a jövőre koncentrált, jó volt kiszabadulni a negatív hétköznapokból, jó társaság volt!

Gulyás Fruzsi: Szeretetteljes elismerés
Nekem mint előzőleg is, a legnagyobb töltődést az adta, ahogy a saját szponzorom és a felettünk levő igazgatók is elismertek. Olyan szeretettel, kedvességgel és legfőképpen érdeklődéssel beszéltek velünk, magáról az életünkről és a munkánkról egyaránt. Hihetetlen csapat van itt, és örülök, hogy része lehetek!

Balázs Anikó: Együtt elérjük a céljainkat
Nekem a képzés csúcspontja Kónya Gyuri előadása volt! Nagyon hálás vagyok, hogy megismertem a csapat tagjait, és tudom, hogy együtt eléjük a céljainkat! Már várom a következő képzést.

Dobi Benjamin: Csodálatos emberek, fantasztikus élmények
Nagyon szuper vecsési életépítő képzésen vettünk részt párommal, Eszterrel. Végre találkoztunk személyesen az új munkatársakkal, és hol máshol tettük meg ezt, mint egy 4*-os wellness hotelben, kell ennél jobb? Csodálatos emberekkel voltunk együtt, fantasztikus élményeket hallottunk, és mindneki pozitívan állt mindenkihez! Minden Vecsés egyre jobb és jobb, mindig van mit tanulni, és van hova fejlődni! Szóval, gyertek Ti is, hogy érezzétek ezt!

Nagy Alexa és párja, Korcsek Dani: Haza se akartunk menni
Be kell, hogy valljak valamit. Amikor Danival, a párommal indultunk Pestre az első közös talákozásunkra a csapattal, én azt mondtam neki: “Nem akarok menni, meggondoltam magam, ez nem is az én világom.” Dani megfogta a kezem és azt mondta, ha te nem lennél, mi most nem vágnánk ebbe bele. Először izgultam, mi lesz, mert nagyon felénk és izgulos vagyok (amit szerintem mindenki észrevett). Egész hazaúton a napunkról beszéltem, mire Dani: “Na tessék… te meg nem jöttél volna el.” Olyan löketett adtok nekem napról napra mindannyian!

Vecsés kicsit fárasztó volt, de mégis olyan motivációt és energiát adott mindkettőnknek az elindulásban és fejlődésben, hogy haza se akartunk jönni. Még azt is megkaptam, hogy mennyivel bátrabb vagyok, ami hihetetlen jólesett. Ezek után még jobban ráfekszünk a dolgokra és most mondom, ha törik, ha szakad, mi ott leszünk minden képzésen! Ha nem így lenne, azt nem szabad hagynotok!

Novák Evelin nagyon büszke a fiatal munkatársára, Fruzsira, aki zene helyett Brian Tracy-t hallgat mostanában – meg is látszik!

Novák Evelin: Betalált a tréning, lesz eredménye
Ezen a Vecsésen megkaptam azt a fejmosást, amire szükségem volt. Sok minden “fájt”, mert betalált, de annál nagyobb eredménye lesz. Minden előadó hatalmas meglepetés volt, nekem Kónya Gyuri hanganyaga volt az üzleti elindulásom egyik meghatározója, így mikor megláttam, majdnem elsírtam magam szó szerint. Wow, ő lesz az előadó? És imádtam, ahogy Péter Ágit és Beta Tündét is, akiket meg is könnyeztem. Júniusban találkozunk!

Egy vezető és egy jelölt: Novák Evelin és Fruzsina

Deák Szabolcs (17 éves): Én is ilyen sikeressé szeretnék válni
Nagyon jó élmény volt, mert jó volt látni olyan emberek előadását, akik teljesen máshogy állnak hozzá az élethez, mint egy átlagember. Ez a hozzáállás sokkal sikeresebbé teszi őket és ez nagyon megragadta a figyelmemet. Én is teljes erőmmel azon vagyok, hogy ilyen sikeres emberré váljak. Megyünk a következőre is és társakat is viszek magammal.

Gergely Erika a szponzoraival


Gergely Erika: Légy hű önmagadhoz!
Ezt is Vecsésen tanultam, és még sok minden mást. Először vettem részt a kulcsember-képzésen és nem bántam meg. A fenti idézet volt az egyike azon gondolatoknak, amely legjobban megragadott, cselekvésre késztet és arra ösztönöz, hogy meg tudok csinálni bármit, amit megálmodok és tudatosan megtervezek. “Én vagyok a felelős az életemért!” Céljaim vannak és azokat elérem: ebben az évben hálózatvezető vagyok. Köszönöm a bátorítást!

Borbély Bernadett csapatával és szponzoraival

Dolgoznak…

Esti jövőtervezés 1.

Esti jövőtervezés 2.

Esti jövőtervezés 3.

Fruzsina a példaképeivel

Igazgatónők határon innen és túlról: Zsuzsanna, Tünde és Ágnes

Klátyik Anna és Kónya Gyuri

A Klátyik család

Novák Eszter és Dobi Benjamin élvezik a gyönyörű környezetet

Novák Eszter és Dobi Benjamin élvezik a gyönyörű környezetet

Novák Eszter leendő vezetőivel

Péter Csaba erdélyi ágvezető, Arany Hálózatigazgató

Remek előadást tartott a Péter házaspár Erdélyből, szponzoraik, barátaik, a Vass házaspár köszönti őket

Ünnepel a váci csapat

Vörös-Kovács Katalin és Kónya György

 

Ezeket olvastad már?