Feldebrő Sződligeten – életépítő képzés


Hogyan kerül egymás mellé a földrajzilag távol eső két település neve? Sződligetre költözött ugyanis a Ferenczy László által tartott kétnapos képzés. Az ágvezető-hálózatigazgató üzleti, valójában életépítő tréningje hiába váltott helyszínt, a szellemiség megmaradt. Ezért a korábban éveken át nagy sikerrel a Mátraalján zajló képzés helyszíne egyfajta fogalommá vált.

Feldebrő a hálózatban annyi, mint részt venni egy személyiségfejlesztő, ugyanakkor nagyon üzleties kurzuson, mely a találkozásoktól, beszélgetésektől lesz teljesen kerek. Nem véletlen, hogy a régebbi munkatársak most is így hívták egymást: jössz-e Feldebrőre? Sőt, a végén is hallani lehetett olyan véleményeket, hogy „ez a Feldebrő is nagyon jól feltöltött” – miközben valaki épp elhagyta a Szentendrei-sziget környékét február második hétvégéjén…

Miről is szól ez a két nap valójában?

1. Menj oda, s megtudod – ez a „lerázós”, egyszerűsített válasz.
2. Rólad, Magadról – ez a „tömör” válasz, ami, annak, aki még nem volt ilyen tréningen, nem sokat mond, vagy nagyon általános.
3. Az üzleti sikeredről – ez is közel jár a valósághoz. Ám az előző válaszban adott fogalmak nélkül – azaz Nélküled – értelmezhetetlen.
4. A fejlődésről – vagy mondjuk inkább úgy, a nyitásról. Ha befogadásra készen hallgatod az előadót, számos ponton van esélyed előrelépni.
5. A barátságról – ezzel a tréning személyes voltát kívánom hangsúlyozni, közös étkezésekkel, filmnézéssel. Találkozás emberekkel más városokból, sőt más ágakból is. Laci ugyanis kinyitotta a kaput, így nem csak a saját csapatából, hanem más, társ-ágakból is érkeztek bőven.
6. A terveidről – az életben, az üzletben. Azokról a számodra elvileg fontos álmoknak, céloknak a konkrét megfogalmazásáról, amit otthon úgysem csinálsz meg… tisztelet a kivételnek. Itt pedig „muszáj”…
7. Az önbecsülésedről – amivel az egész kezdődik. Ha úgy érzed, van mit javulnod, keresd a következő alkalmat. Ha úgy érzed, „tökéletes” vagy, nagy a baj…
8. Hiába írnám, hogy szól még a boldogságról, az élet és a check-listájáról”, a személyiséged stabilitásának fontosságáról, a vonzásról, a hitről, az érzelmekkel megtámogatott vágyakról, a kvantumfizikáról, vagy jó könyvekről, pénzről, egészségről, társas kapcsolatokról, magánéletről, munkamódszerekről – ezek most csak üres fogalmaknak tűnnek távolról.

9. Tehát: rengeteg dologról, aminek egy része Neked is fontos lenne, MOST. Mindenkinek más. De ettől varázslatos az a két nap, hogy mindenki megkapja azt, amire éppen szüksége van, s megerősödve, talán egy kicsit más életszemlélettel térhet haza.

10. Nehéz lenne összefoglalni a két nap teljes esszenciáját pár mondatban, amihez ráadásul a nagyjából hatvan résztvevőt: vezetőt, és most indulót egyaránt mind meg kellene kérdezni. És mindenki mást mondana… Ezért arra kértük a résztvevőket, osszák meg velünk azt az egy (két) gondolatot, ami számukra a legtöbb útravalót adta OTT és AKKOR. S talán Neked is segít majd, ITT és MOST – mert ez a lényeg.

FIGYELEM! Az alábbi gondolatok a nyugalom megzavarására nagyon alkalmasak… Sokszor szövegkörnyezetből kiemelve nehezen értelmezhetők, de értékesek. Ezeket „nagyjából” Ferenczy László mondta. Miért írom így? Mert először átment az ő szűrőjén egy gondolat, kimondta, valaki meghallotta, átment az ő szűrőjén is, eltelt két nap, majd leírta. Így is csodálatosak, használjátok sikerrel!

„Saját hit-és hiedelemrendszerem teremti a valóságomat.” Belláné Báthori Erzsébet

„Egy egyszeri és megismételhetetlen csoda vagyok.” Pintér Pámer Krisztina

„Az igazi szeretet megadja a szabadságot.” Nagy Józsefné

„Semmi sem az enyém.”
„Testünknek csak számadói, őrizői vagyunk.” Vinnai Vendelné

„A társadalmi hasznosságom nyilvánul meg a  munkámért kapott pénzben. Megmutatva, megtanítva embertársaimnak a hálózatban rejlő lehetőségeket. Ne a pénzért dolgozz, hanem az általa megvalósítható életminőségért!” Smid Ágnes

„Mindig a cél felé vezető út a fontos. A boldogsághoz/célhoz vezető úton vedd észre magát az utat itt és most.” Ferenczné Nagy-Horváth Marianna

„Megtaláltam a MIÉRT-emet és tudom a HOGYAN-t is.” Juhai Tünde

„Felelősségvállalás = szabadság.” Kunné Mazsi

„Minden, amire vágysz, már megvan, csak elő kell hívni a láthatatlanból a láthatóba a gondolataink fókuszálásával.” Gulyás Sára

„Mennyi a társadalmi értéke annak, ha én elérem a kitűzött célomat?” Szilágyi Zsuzsi

„A legnagyobb csoda, ha az életemet elkezdem végre üzemeltetni.” Kratofil Zita

„Higgyük, vágyjuk, tegyük a csodát!” Pej István

„Emberi kapcsolatokban nem a kor számít, hanem az, hogy emberileg együtt tudtok gondolkodni, érezni.” Lőrincz Ágnes

„Az embereket félelemben tartják. Elhitetik velünk, hogy annyit érek, amennyi pénzt keresek!” Horváth György

„A jókedvű adakozót megáldja az Isten.” Eberhardt Hajnal

„Valóságot teremtesz mindenki számára, hogy Hittel és Szeretettel megváltozik az ember, az egyén és ezáltal az egész világ!” Nagy Gábor

„Tegyél bele 1-2-3- évet 100%-ig, amennyit csak tudsz, fékek nélkül, vehemensen! Utána rendben van az életed és kisebb energiával is fenntartható és fejleszthető a folyamat!” Veres István

„Ha meg akarod magad ismerni, nincs más dolgod, mint kérdéseket feltenni, s őszintén válaszolni.” Nákics Olívia

„MA van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél.” Szárai Bertalanné,
Mocsári Mihályné

„A valószínűség a gyenge ember fegyvere.”
„A célod a legfontosabb energiaforrásod.” Balogh Lajosné

„A világunk rombol – én építkezem!” Nagyné Szögi Judt

„Tanuld meg szeretni és értékelni Önmagad, mert amilyen a belső világod, olyan a kivetülése a külvilágodban.” Hartyányi Réka

„Törődj a benned élő gyermekkel.” Szabó Judit

„A pénz következmény, csinálni kell és majd jön. Nem erőből kell dolgozni, hanem ésszel.” Ecsedi Andrásné Nóri

„Én nem tudlak jobban szeretni Téged, mint amennyire Te szereted magad!” Haász Tamás

„A másik emberrel akkor teszem a legjobbat, ha a saját életemet élem, és magamat összeszedem, még akkor is, ha az a másik ember a párom.” Untener Orsolya

„Álmok nélkül élni lehet, de nem érdemes.” Soós István

„Annyi a fizetésed, pénzed, amennyi a társadalmi haszna a munkádnak.” Erdődiné Marika

„Álmok nélkül élni nem lehet.” Nagyné Bezzeg Erzsébet

„Mindenem megvan, képes vagyok lehívni a látható világba.” V. Marcsy

„Amikor ráébredsz, hogy egyedül is tökéletesen életképes vagy, szertefoszlanak a társadalommal kapcsolatos megfelelési félelmeid.” Reich Károly

„Ne akarj megfelelni senkinek! Merj felelősséget vállalni!” Gara Márti

„A szeretet az egyetlen törvény, amely előbbre viszi a világot!” Gaál Ildikó

„Az az MLM, amely a Te fejedben van, az engem sem érdekel…” Esztergályos Éva

„A jellem az élet viharában fejlődik.” Moharas Edina

„Nem az a kérdés, hogy jól, vagy rosszul csinálom, hanem hogy ÉN csinálom.” Kissné Krakkai Judit

„A boldogsághoz az önismereten keresztül vezet az út!” Késmárki Enikő

„Amire fogalmunk van, az már létezik, csak rajtunk múlik, hogy mikor hívjuk elő a látható világba.” Tarczy Gyula

„Amire vágyom, az a komfortzónámon kívül van! Tehát le kell győznöm a komfortzónámat, hogy a vágyamhoz-célomhoz elérjek.” Olgi

„Nekem kell eldönteni, hogy boldog vagyok! Az élet olyan egyszerű, a boldogság az én döntésem.” Horváth Mária

„Bármit is akarsz az életedben, az a Tiéd lehet, mert megérdemled.” Pintér István

„Minél nagyobb változást tudok elindítani magamban és másokban, minél jobban kibillenek a komfortzónámból és tudom ezt másokkal is elérni, annál többet használok magamnak, embertársaimnak, Földnek, víznek, a Mindenségnek! A mai gazdasági szervezettségben erre a hálózat a legépítőbb és leghatékonyabb eszköz.” Kiss Sándor

Végül egy megerősítés a trénernek:

„Két nap alatt bölcsebb lettem, az agyam bevésődött pozitív gondolatokkal. Hálásan köszönöm!” Ábrahámné Irénke

A zárszó pedig Fekete Ágnesé, aki nem csak Ezüst Hálózatvezető, hanem kiváló tréner is. Sőt! A tervek szerint 2012. április 13-án és 14-én ő tartja Laci támogatásával a következő „Feldebrőt” Sződligeten, melynek a Sas-képzés nevet adta.

Ferenczy László életépítő tréningje „csak” annyira fontos egy vállalkozását éppen most indító ember számára, mint házépítésnél az alapozás…

Képgaléria
[nggallery id=15]

Ezeket olvastad már?