Kezdőoldal Ágak Sikerült a vizsga: a „tanítványok” nagyszerű ágtalálkozót rendeztek a Lőrincz- és Kosiba-ágon – a csapat halad

Sikerült a vizsga: a „tanítványok” nagyszerű ágtalálkozót rendeztek a Lőrincz- és Kosiba-ágon – a csapat halad

A Biocom életében ritka pillanat az, amikor az ágvezető, vezetők nincsenek jelen a képzéseken (közel 23 éve). Október 20-án is megtörtént a „csoda”, a Lőrincz- és Kosiba-ág Üzlet- és Életvitel-fejlesztő tréningjén. Sem Lőrincz János Gyémánt Hálózatigazgató és kedves felesége, Marika nem volt jelen, éppúgy, mint Kosiba József Hálózatigazgató és kedvese, Hajnika. (Igazolt a távollétük: egy korábban lefoglalt időpontban vettek részt közösen, építő jellegű nyaraláson…). A képzésről szóló beszámolót Bistucz Józsefnek köszönhetjük. Mottója: „Amikor a nagy vezetők nincsenek jelen, a szekér akkor is gördülékenyen halad.” És az MLM-ben ez kulcsfontosságú kérdés…

Sikerült
Mind két Igazgató bizalmat szavazott a tanítványainak, a csapatnak, s egyben vizsgázási lehetőséget is biztosítottak az új generáció számára, hogy a tanult tudással képesek önállóan is a feladatok elvégzésére. Minden tanító vágya, hogy tanítványa jobb legyen, mint a tanítója. Ez most igazolódik vissza, amikor is az üzletünk duplikáción alapszik. A vizsga jól sikerült.

Vezetők bemutatkozása
Ezen a napon debütált műsorvezetőként Dobrocsi Edit HV, és Kosiba Zsombor, a hatos (Társult HV) szint várományosa. Gratulálunk nekik!

Ez is kell az üzletépítéshez
Az ágtalálkozó legalább olyan fontos, mint a Startképzés a jó és sikeres üzletépítéshez. Ezen a napon nem az üzleti részén van a hangsúly, hanem a termékismereten, és a személyes tapasztalatokon, amit önzetlenül mindenki megoszt másokkal. Így történt ez most is. A hosszú hétvége ellenére sok embernek fontos a saját és családja egészsége, és eljött a képzésre.

Dobrocsi-debütálás

Dobrocsi Edit hálózatvezető nyitó gondolatai után a Czentlaki-ágról (az egyik testvérvonalról), Békéscsabáról érkező Jámbor Gábor Ezüst HV, természetgyógyász előadása adta meg az alaphangot. Előadásának címe: Felkészülés a télre, a rizikófaktorok kizárása.

Jámbor Gábor nem járműveket, hanem embereket készített fel a télre…

Jámbor Gábor: A prevencióra fókuszáljunk!
Gábor előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Biocom termékekkel ne a gyógyításra fókuszáljunk, hanem a prevencióra (megelőzésre). Hozzuk a szervezetünket a legjobb formába, mire ideér a tél, immunrendszerünket erősítsük meg jól, többek között oly módon, hogy az emésztőrendszerünket rendbe rakjuk.


A jól működő emésztőrendszer az alap
Kiváló termékek állnak ehhez a rendelkezésünkre. Ugyanakkor hangsúlyozta, minden egyén egyedi, és ezért személyre szabva, szakember segítségével állítson mindenki össze egészsége megőrzése érdekében egy csomagot. Az emésztőrendszer az alfája és az omegája az egészségi állapotnak, de ugyanakkor a lelki okok is nagyban meghatározzák, hogy hogyan érezzük magunkat. Értékes előadását interaktív, kérdezz-válaszolok blokkal zárta. Gábort és tanító szavait is öröm hallgatni, épp úgy, mint kedvesét, Tóth Zsizsi Gyémánt Hálózatvezetőt.


Tóth Zsizsi: Mi kell a teljes élethez?
Azt mondják, mindenkinek van egy története. Zsizsike is a saját sztorijával érzékeltette, életútján keresztül mutatta be mi is az, amit megváltoztatott a Biocom az életében. Mint oly sokan, otthonról hozott és mások által kapott minták alapján élték az életüket. A négy vállalkozás is kevésnek bizonyult a sárga csekkekkel és a mindennapi kiadásokkal szemben, hogy könnyebb, kiszámíthatóbb jövőt és boldogabb életet élhessenek. Jött a Biocom, ami rendbe hozta az egészségüket, pénzügyi helyzetüket. Személyiségfejlődésüknek köszönhetően megváltoztak a dolgokhoz való viszonyaik. Feltette a kérdést önmagának (amit mindenki megtehet): mi kell a teljes élethez? Szerinte:

  • Egészség,
  • Pénz,
  • Szabadság,
  • Személyiségfejlődés.

Tóth Zsizsi szerint a lelkesedés és a fejlődés töretlen, mint a hit.

Egy megosztott gondolat…

Élményszerű tanulás
Élmény olyantól tanulni, aki úgy tanít, hogy észre sem veszed. Köszönet a Zsizsikének az értékes percekért!

A tradíció folytatódik, az Ökosiba pincészet „egyik utolsó” palackozott bora az előadók ajándéka. Örökség, ami apáról fiúra száll…. (A képen jobbra Kosiba Zsombor moderátorként).

Forró Zoltán: A Turbo Booster mindig hasznos
A télre nem csak az egészségi állapotunkat kell felkészíteni, hanem a pénztárcánkat is. Hogy hogyan? Erre Forró Zoltán adott ésszerű választ a Turbó Booster segítségével demonstrált előadásában.

Forró Zoltán praktikus előadást tartott

Micsoda előnyök!
Bemutatójából kiderült, hogy a gázkazánok, bojlerek hatásfokát miként tudja javítani a Turbo Booster. Előnyei: Tökéletes égés, A készülék hosszabb élettartama, és kevesebb gázfogyasztás.

Kosiba István két alaptermékről
Kosiba István hálózatvezető mottója: „A környezettudatos élet otthonunkban kezdődik el”.  A töretlen népszerűségnek örvendő Ökomag bemutatása volt a témája.

Kosiba István és az Ökomag

Csak előnyök
Ecsetelte az Ökomag lágy-mágnesgolyó tulajdonságait:

  • megakadályozza a vízkő-lerakódásait,
  • mérsékli a felhasznált mosó- és vízlágyítószerek mennyiségét,
  • védi a környezetet,
  • használata egyszerű,
  • élettartama korlátlan.

Szappan: egyszerű és nagyszerű
Terméktapasztalatát a folyékony szappanról folytatta. „Tisztaság fél egészség”. A folyékony szappan számos területen jelen van a tisztaság terén. Kézmosás, fürdés, mosogatás, autómosás, ablaktisztítás, rovarcsípés, napégés és még sok egyéb területen használhatjuk ezt a vegyszermentes terméket.

Kosiba Ilike: Mit adott nekem?
Kosiba Ilike hálózatvezető előadása: Mit adott az Ökonet és a Biocom az életemhez? Visszatekintve a kezdetekre. Életet mentett. Ez meghatározta a jövőt. Mit adott az Ökonet és a Biocom?

  • Egészséget magamnak és a családomnak.
  • Jó anyagi körülményeket (fix fizetés helyett, tervezhető jövedelmeket).
  • A választás szabadságát.
  • Nyugodt, biztos életet. Sok – sok új barátot, csodálatos élményeket!
  • Mindezekért hálás vagyok!

Persze mindez egy hosszú út megtételének eredménye.

Kosiba Ilike nagyon hálás a hálózatnak

Ilike zárszava: „Egy kérés… Ha innen ma hazamész, ülj le magaddal pár percre és gondold végig, mi van a kezedben?”

Vegyük kezünkbe a Reg-Enort!
Dr. Szabó Veronika belgyógyász, reumatológus, kutató és sportfőorvos előadásával (A tiszta víz és a Reg-Enor jótékony hatása az emberi szervezetre,) és tapasztalatok megosztásával folytatódott a szakmai nap.

Dr. Szabó Veronika orvosként is ajánlja a készítményt

Méregtelenítés
Rávilágított a külső és belső méregtelenítésre. A belső méregtelenítés a sejtközi állományokban lerakódott salakanyagok eltávolítása. Ennek nagy mestere a teljes életmódváltással párosuló kúra részeként Reg-Enor. Ahogyan a mosáshoz is tiszta vízre van szükség, úgy a szerveztünk tisztításához is elengedhetetlen a tiszta, jó minőségű víz, melyet az RO víztisztító készülék biztosít számunkra.

Kihangsúlyozta, napjainkban egyre nehezebb tiszta élelmiszert fogyasztanunk, ezért szükségszerű a méregtelenítés, egyszerű, magyar étrend mellet a Reg-Enorral „gyerekjáték”.

Dr. Szabó Veronika orvosként is ajánlja a készítményt


A Lourdes vízről
S hogy mennyi minden belefér egy pörgős napba, mi sem bizonyítja jobban Dobrocsi Edit hálózatvezető előadása, melynek címe: Napi szinten használt, kedvenc Biocom termékeim hasznos tapasztalatai (Lourdes-víz).

Edit a saját, korábbi problémáján keresztül mutatta be a termékeket, melyet az orvosi kezelések mellett használt. Az eredménye kérdéses, látszik rajta…A nap háziasszonyként a lendület, a jókedv, az energiaszintje nem emlékezteti a korábbi gondokra…


Ötletbörze az ünnepekre
A napot az ötletbörze zárta. Közeleg az év vége jeles névnapokkal és az ajándékozás ünnepével. Már idejében készüljünk fel, kinek mit adhatunk ajándékba. Ennek a blokknak adhatjuk azt a nevet: „Ajándékozzunk egészséget szeretteinknek, barátainknak”

Íme, egy ajándékcsomag-lehetőség a sok közül

Otthon folytatható…
Kosiba Ilike gondolataival és a kész csomagjaival irányította a figyelmünket az ajándékozás örömére, melyet megtehetünk a Biocom termékeivel. Forgószínpadszerűen több munkatárs is „előhúzta” a saját ötletcsomagját. Aki ma nem lehetett jelen az ágtalálkozón, ő is ötletelhet, saját maga vagy szponzora segítségével.

A csapat halad!
Annak ellenére, hogy Kosiba József hálózatigazgató nem volt jelen, szellemisége Lőrincz Jánoséval egész nap velünk volt. Tartalmas, értékes napot tudhatunk magunk mögött. Akiknek fontosak a részletek, mindig a tiszta forrásból merítsenek, első kézből, képzésből. Vezetőink nyugodtan hajókázhatnak. Megérdemelt a pihenésük. Üzenet a távolból feléjük: a csapat halad.

 

 

Ezeket olvastad már?