Kezdőoldal Ágak Egy nagyrendezvény margójára – a szovátai, márciusi hálózatépítő találkozó cselekvésre késztető, hitet adó program volt

Egy nagyrendezvény margójára – a szovátai, márciusi hálózatépítő találkozó cselekvésre késztető, hitet adó program volt

    
Mint beszámoltunk róla, óriási sikerrel, jelentős közönség előtt zajlott a Biocom romániai partnercége által szervezett Hálózatépítők Nemzetközi Találkozója március 4-én. A szovátai rendezvényen kiderült, hogy újabb pontrekordok születtek, de ami talán ettől is fontosabb a jövőt illetően: élmények. Azok körében is, akik sokadjára vesznek részt egy ilyen ünnepen (bátran használjuk a szót, mert a jelzésekből is ez derül ki), és azok között is, akik most először élhették át az együttlét erejét, csodáját. Néhány visszapillantó sor segítségével szeretnénk újra megerősítni a szervezőket az októberi folytatásra. És mindenkit, az azonnalira. Mert bár ilyen jellegű nagyrendezvény Romániában a tervek szerint legközelebb ősszel lesz, de a hálózatépítés minden másodpercben zajlik Erdélyben (is). Ilyen hittel teli módon, amiről a következő sorok árulkodnak!

Szőlősi-Pénzes Csilla: JÓ gondolatot kaptam
Hogy is tudnám röviden összefoglalni mindazt, ami március 4-én, a szovátai Biocom Hálózatépítők Nemzetközi Találkozóján órákon keresztül épített? Valahogy így: kaptam egy gondolatot, illetve egy JÓ gondolatot. A  gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés. Egy  gondolat megtanít látni és a látás művészete – az élet művészete. Őszinte, igazlelkű beszéd, szeretetteljes szív, képzelet, hit, cselekedet, megvalósulás… Röviden a  gondolat az, amiben ez mind benne van.

Szívből köszönöm, hogy ott lehettem, és hogy a JÓ gondolatot magammal vihettem és hálásan köszönöm, hogy segítettetek jobb emberré lennem.

Kovács Erzsébet: Távlatot nyitott, hitet erősített
Hálás szívvel köszönöm, cégünk vezetőségének, hogy együtt tölthettünk egy csodálatos, tanításokban gazdag napot, azt, hogy a tudást, a tapasztalatot személyesen adják át nekünk, szebbé és gazdagabbá téve mindannyiunk munkáját, életét. Köszönöm, hogy az életem részévé válhatott a Biocom, vezetőink áldozatkész, kitartó munkája van emögött. A családom, a barátaim, környezetem boldog és egészséges élete tükrözi a pozitív változást az élet minden területén. Büszke vagyok, hogy olyan képzéseken vehetek részt, ahol útmutatást kapunk, hogyan tehetjük élhetőbbé, egészségesebbé, boldogabbá mindennapjainkat. Minden alkalom távlatot nyit, ahogyan továbbra, és eredményesebbé teszi az előttem álló időszakot. Önbizalmam, meggyőződésem erősödik, bizonyossá válik, hogy hasznos munkát végzek, amit még ráadásul szeretek is végezni. „Az a boldogság titka, ha azt tesszük, amit szeretünk és megtanuljuk szeretni azt, amit meg kell tennünk, hogy ezt elérjük” (Dexter Jager)

Nekem mindig nagy élmény egy ilyen rendezvény, mert sokat tanulok olyan emberektől, akik jó példával járnak előttünk, és már nagy tapasztalattal rendelkeznek. Itt mindig új erőre kapunk a csapattal együtt és újból rájövünk, hogy képesek vagyunk rá mi is, csak tennünk kell érte. Itt erősödik a hitünk, hogy mi is élhetjük álmaink életét, csak kell fejlesszük személyiségünket, mert olyan embereket tudunk bevonzani, mint amilyenek vagyunk.

Ezenkívül nagy öröm hallani Ferenczy Lászlót és a rengeteg jó tanácsait, Tarczy Gyula műsorvezetőt, kommunikációs igazgatót, Kónya György egyszerű és nagyszerű előadását és még sorolhatnám. Nagyon jó volt hallani, hogy a mi csapatunk, illetve a Turóczi-ág meghaladta a 100.000 pontértéket és megünnepelhetjük Turóczi Melinda ágvezetőt egy csodás bálon. Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen szuper vezető csapatába tartozhatunk!

Günther Edit: Igazi ünnep volt, minőséggel
Csodálatos napot tölthettünk együtt március 4-én. Hatalmas köszönet, amiért ilyen minőséget varázsoltatok elénk. Nagyon jó visszajelzések jöttek a csapattársak részéről is. A virágköltemények, amelyek a színpadot díszítették, kiemelkedően szép voltak. Az előadók különlegesek, a témák változatosak voltak. Úgy gondolom, hogy aki ekkor jött el először, annak még lesz ismétlés. Nagyon tetszett az, hogy két nyelven, magyarul és románul volt hallható, ez nagy fejlődés. Köszönöm, hogy Veletek ünnepelhettünk, hiszen ahol ennyi ember egy célért megjelenik, azt már ünnepnek nevezhetjük. Kitartást, további sok sikert kívánok Nektek és azt, hogy még sokáig ilyen minőségben együtt dolgozhassunk.

Ezeket olvastad már?