Hogy mi a célja egy ilyen 2 napos találkozónak? Éppen az, amit az egyik „kezdő” munkatárs szavakba öntött. Hogy számára megérte-e, és hogy Bőke Zsuzsi, mint vezető elérte-e célját a tápiószecsői tréninggel, annak eldöntése a kedves olvasóra van bízva. Segítségképpen, a szeptember 21-22-én tartott vezetőképzőről szóló, Sabján Judit által papírra vetett, néhány soros vallomást tökéletesen kiegészítik a beszédes fotók. A találkozó mottója az ágvezető szerint: Biocom nélkül élni lehet, de nem érdemes!
A Bőke-ág két napja, ahogy én megéltem új tagként
Két napot töltöttem együtt egy olyan segítőkész és inspiráló közegben, ahol észrevétlenül, de folyamatosan tanultam, így pallérozva az elmémet. Tanultam játékos formában, tanultam előadásokat hallgatva és diákat nézve. Tanultam az előadóktól és tanultunk egymástól.
A szabadidős programok is fejlesztenek
A szabadidős programok tökéletesek, egyben szükségesek egymás megismerésében. Erre az első este fergeteges hangulata kiváló volt. Azon kaptam magam, hogy saját határaimat átlépve igyekeztem rész venni a játékban, miközben folyamatosan oldódtam, ám felfedeztem saját hiányosságaimat is. (Ezt leginkább csoportos játékok során éreztem).
Új kapuk nyíltak meg tudásban és a közösségben is
Megtanultam, mit jelent a törzsasztal, hogy mennyire fontos az utánkövetés, és hogy mekkora szerepem van az ismereteim átadásában. Egyszóval a jelenlévők, illetve ez a közösség új kapukat nyitott meg számomra, ahová szeretnék és jó tartozni. Hálásan köszönöm mindenkinek!