Kezdőoldal Ágak „Felejthetetlen csúcshétvége”, három nap összetartás feltöltődéssel és nevetéssel a Tóth-Wolford Team nyári hétvégéjén

„Felejthetetlen csúcshétvége”, három nap összetartás feltöltődéssel és nevetéssel a Tóth-Wolford Team nyári hétvégéjén

Amikor Simonné Kása Angéla meghallotta, hogy a Tóth-Wolford Team vezetői, Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali egy különleges céges hétvégére invitálják a csapatot, izgatottan várta, mi sül ki belőle. Egy számukra is új, de meseszép helyszínt választottak: Öttömöst, Erika szülőhelyét. A TWT hálózatvezetője akkor még nem is sejtette, hogy az a három nap lesz az idei nyara csúcspontja… A Nyári Kihívás, amely májusban, júniusban és júliusban hatalmas hajrát követelt tőlük, éppen ekkorra ért véget. A csapatból huszonegyen csinálták végig a versenyt, szívvel-lélekkel. Ez a hétvége egyfajta jutalom volt: lelassulás, feltöltődés, kapcsolódás. Péntektől vasárnapig tartott augusztus elején ez a nem mindennapi élmény, amelyről most Simonné Kása Angéla hálózatvezető mesél nemcsak a saját benyomásait, hanem a csapattagok visszajelzéseit is összegyűjtve.

Készülődés csapatmunkában
Már a készülődés is egy igazi csapatmunka volt: a messenger csoportban hetek óta egyeztettünk, ki mit hoz, mire lesz szükség, hogyan osszuk meg a feladatokat. A pénteki érkezés után mindenki „építkezésbe” kezdett, sátrakat állítottunk, közben a lányok már serényen pucolták a hagymát és szeletelték a rengeteg paprikát. Szabó Máté pedig megfőzte belőle a legendás üstös lecsót.

Üstös lecsó után marhapörkölt
Szombaton jött a kulináris csúcspont: Tóth-Wolford Erika és édesapja 25 kg marhahúsból főzték meg az isteni alföldi marhapörköltet egy óriási bográcsban. Búzás Ildi 8 kg padlizsánkrémmel érkezett, de sokan készültek házi sós és édes finomságokkal is. Az INBA Zrt. jóvoltából korlátlanul ehettünk csemegekukoricát, és 30 kg friss paprikát is kaptunk tőlük, köszönet érte, az alföldi emberek valóban ilyenek: segítenek, akár kérés nélkül is.

Micsoda étlap…
Szombaton 250 palacsinta sült a csajok keze alatt, és Baján Robi jóvoltából dinnye is került bőven az asztalra. Az időjárás is kegyes volt, még a vasárnap éjszakai eső sem szegte senki kedvét. A zárónapon bundás kenyér és rántotta volt a reggeli. A szorgos kezek meglepték a csapatot.

Játékok, kapcsolódások
A helyszín tökéletes volt: zene szólt, senkit nem zavartunk az erdő közepén. Volt pingpong, tollaslabda, labdázás és mély, tartalmas beszélgetések. Jó volt látni, ahogy új barátságok, kapcsolódások születnek. Erika és Tóth Lali vezényletével két csapat mérkőzött meg egy izgalmas stratégiai játékban, svédsakkban, szuper élmény volt!

Meglepetések hétvégéje
És ha ez még nem lett volna elég: szombaton, a marhapörkölt után, egy hatalmas születésnapi tortával is megleptek bennünket. Volt meglepetés, örömkönnyek, ünneplés. Megtisztelt bennünket részvételével Újvári Zsuzsu és Norbi is mint felső szponzor. És még ráadásként Kocsis Tibó és párja is eljöttek, hogy velünk tölthessék a hétvége nagy részét. A hab a tortán: a Director Teams tagjai egy fergeteges show-val koronázták meg az estét. Nevettünk, tapsoltunk, szívből örültünk.

Közösségi szellem és összetartás
Úgy gondolom, pontosan ez a közösségi szellem, ez az összetartás és hangulat, ami minket megkülönböztet és összeköt immáron lassan 10 éve. Voltam a nyáron több helyen is a családommal, és még sok program előttünk áll, de számomra ez a három nap volt az idei nyár fénypontja. Most pedig átadom a szót néhány munkatársamnak, hogy ők is elmondják: hogyan élték meg ezt a felejthetetlen hétvégét…

Résztvevői visszajelzések a TWT Team öttömösi hétvégéjéről:
Laczkó Zsóka: Tudjátok, nekünk nincs más, csak a szűk családunk, így aztán nekünk nagyon jó veletek együtt lenni, mindig, mindenkor. Most volt alkalom olyanokkal is beszélgetni, akikkel eddig nem… Mindenkinek vannak igazi kedvencei is. Na szóval, jó volt veletek. Sajnálom, hogy nem csináltam mindenkivel is fotót… kellett volna. Hála a szorgos csajoknak is, akik a konyhában tüsténkedtek, a szakácsoknak, Erika apukájának – akit örülök, hogy megismertem. Szóval így volt kerek egész minden. Jöhet a következő, akár egy kirándulás, mint két éve. Ölelés nektek!

Eszti: Nagyon jól éreztem magam veletek. Kicsit a gyermekkorom idéződött fel, amikor a nagyszüleimnél összejött a nagy család, és csak főztünk, ettünk, ittunk, beszélgettünk, megosztottuk egymással életünk eseményeit. Hála érte, hogy ezt váltottátok ki belőlem! Köszönöm a bizalmat, az őszinteséget, amit sokaktól megkaptam. Szeretem a mély beszélgetéseket, melyeket átéltem veletek. Egyszóval: felemelő volt. Köszönöm!

Éva: Hú, ez így igaz! Ez csúcs hétvége volt! A szeretet, az alázat egymás iránt! Imádlak benneteket!

Angi: Többek közt ez a közösség és hangulat különböztet meg minket a többi MLM cégtől! Hol van még egy ilyen 3 napos brutál hétvége? A nyáron voltunk már több helyen, és még megyünk is, de szerintem ez a 3 nap volt az idei nyaram fénypontja! Köszönöm!

Éva: Szia Mindenkinek! Én is hazaértem 15:15-kor. Köszönöm a fuvart @Hoffman Ani és Palinak. Nagyon jól éreztem magam veletek, szuper hétvége volt. Szeretlek benneteket!

Ági: Köszönjük szépen ezt a felejthetetlen két napot. Csodás volt együtt lenni megint. Elnézve a képeket, mindenki jól érezte magát.

Melinda: Csodásan éreztem magam, köszönjük szépen a szervezést! Ölelés mindenkinek!

Timi: Fantasztikus volt veletek, hálásan köszönjük mindenki társaságát. Felejthetetlen volt!

Ildikó: Hazaértünk mi is, hála és köszönet mindenért!

Ildikó: Imádtam! Köszönöm, hogy együtt lehettünk.

Melinda: Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt együtt lenni és lazulni! Köszönjük a szuper szervezést és a lehetőséget.

Niki: Nagyon jó volt veletek. Köszönöm nektek a szervezést, igazi Biocomos család – ez az érzés van bennem.

Magdi: Nagyon jól éreztük magunkat! Mindent köszönünk!

Timi: Köszönjük! Jó volt veletek lenni! Nagyon jól éreztük magunkat!

Ezeket olvastad már?