Kezdőoldal Ágak Megígérték, megcsinálták – Czikoráék újabb versenygyőzelme

Megígérték, megcsinálták – Czikoráék újabb versenygyőzelme

A felső vezetés ölelésében. Lőrincz János felső ágvezető, Györe Marika ágvezető, Czikora Erzsike és Szilágyi Amanda az elismerés alkalmával.

A Czikora házaspár (Erzsike és Misi) tavasszal ott volt a díjazottak között, a budapesti nemzetközi találkozón. Sőt, a képzeletbeli dobogóra is felállhattak az egyik legsikeresebb munkatársként. A Györe-ágon dolgozó házaspár, miután megcsinálta az április közepéig tartó hálózatépítő versenyt, elhatározta, hogy megnyeri a májusban indult következőt is. Az eredményt már tudjuk, Erzsike volt az egyik, akinek gratulálhatott a cégvezetés fantasztikus teljesítményéért. Emlékeztetőül a tények: az elmúlt három hónapban tízezer új pontot kellett „termelnie” az indulóknak úgy, hogy közben a már meglévő ne csökkenjen. Az újabb sikeréről kérdeztük a főszereplőt, de csak este, mert addig a munkán kívül is kötelező programja volt…

Erzsike, honnan is jössz most?
– A Dunáról. Ráckevén lakunk, közel van hozzánk és szép is a part, így amióta jobb az idő, szinte minden nap úszok egy jót. Most például nagyjából három kilométeren keresztül sikerült meditálnom a vízben. Hihetetlen erőt ad a természet!

Az elmúlt hónapok teljesítményét nézve, nem is sok időtök lehetett nyaralni…
– Pedig képzeld, júniusban, a verseny kellős közepén engedélyeztünk magunknak tíz napot, így is sikerült. De olyan szép helyen lakunk, hogy tulajdonképpen itthon is nyaralunk!

A győztes "székfoglaló" beszéde

Azért gondolom, nem bánkódsz azért, hogy hajóra kell majd szállnod az Adrián…
– Ellenkezőleg. Nagyon vágytam rá! Mikor megtudtam áprilisban, hogy ez az egyik választási lehetőség a nyerteseknek, azonnal döntöttem. Pedig első ránézésre az egész feltételrendszer teljesíthetetlennek tűnt. Törökországban és luxushajón már jártunk korábban, s mivel történelemtanár is vagyok eredetileg, vonz a csodás környezet mellett a horvát tengerpart számos látnivalója, emléke. A férjem, Misi, aki mindenben támogat, megértően bólogatott, és sokat dolgozott a háttérben az én sikeremért. Megbeszéltük, ha nyerek, őt is befizetjük. Aztán jött a meglepetés… A cégvezetés jóvoltából mindketten ott lehetünk az Adrián! Először nem is akarta elhinni, most már nagyon boldog. Tett is érte! Nagyon hálásak vagyunk érte a vezetésnek. Enélkül is azt mondom: mélységesen tisztelem a céget és a vezetőséget, s tudom, minden döntésük azért születik, hogy nekünk jobb legyen. Éppen ezért rögtön azonosulok is velük, mert hiszem, csak ezek visznek előre!

– Azért Te is kellettél hozzá. Nézzük a tényeket!
– Nagy lelkesedésünkben egyszerre két vonalon indítottuk el a versenyt, s májusban mindkettő eljutott nagyjából 1500 pontig. Ekkor láttuk azt, ha már az elején egyesítjük az erőket, előrébb tarthattunk volna. Mellesleg jegyzem meg: az egyik ág az áprilisi sikert elérő hálózati rész „továbbélése”, szerves folytatása. Nem volt hiábavaló az akkori munka… A június eleji pihenés után a pontérték felkúszott a most már favorizált másik lábon négyezerig. Júliusban pedig vettünk egy nagy levegőt. Volt már máskor is olyan, hogy egy hónap alatt megcsináltunk hatezer pontot, a feladat adott volt. Július 28-án adtuk le az utolsó adag rendelést, ekkor dőlhettünk hátra, tíz új belépővel, és 10.340 ponttal a hátunk mögött.

Megünnepeltétek?
– Elmentünk vacsorázni, de nem csak a versenyre koccintottunk, hanem az eltelt másfél évtizedre. Szinte napra pontosan, 1998. július 27-én írtuk alá a regisztrációt, s ma is ugyanolyan lelkesek vagyunk. Bárcsak minél többeknek adhatnék ebből az érzésből!

Ajándék: A méltán büszke ágvezető, Györe Marika gratulál

Megfigyelted, hogy folyamatosan többes számban fogalmazol?
– Mi valóban jó páros vagyunk a férjemmel az üzletben is. Nagyon sokat segít: biztosítja a körülményeket, nyugalmat ad, beszélget az emberekkel, a munkatársakkal. S finom, vegyszermentes gyümölcsöket, zöldségeket termel a kertünkben, friss ételeket, melyek nagyban hozzájárulnak a magas energiaszintünkhöz. Mi egyébként az üzletben is egy nagy család vagyunk. A húgom, Losonczi Kati egyben a szponzorom is, és a keresztlányom, Bogi is sokat tett hozzá a mi sikerünkhöz.

És ki még?
– Találtunk egy kiváló munkatársat, akiről remélhetőleg sokat hallunk még. A mi történetünk Szilágyi Amandával jó két évvel ezelőtt kezdődött, akkor súlyos egészségi problémákkal fordult hozzám. Ha jól emlékszem, főként a Teljes Test Tisztítás, az Olajfa és a Spirulina segítségével közel három hét alatt jobbra fordult az állapota, majd később „eltűnt” a rendszerből. Most regisztrált újra, nagy tervekkel. Egy hónapig itt lakott nálunk, mert most már Angliában él. 2000 pontig jutott, de szeretne majd a csatornán túl is üzletet építeni.

Ezek szerint most is sokaknak segítettél, az elmúlt három hónapban.
-Valóban. Nem titok, hogy mi állapotfelméréseket csinálunk, s a javaslataink, terápiáink által nagyon sokaknak javult az egészségi állapota. Óriási öröm látni, hogy a Biocom termékek segítségével komoly problémákból küzdik vissza magukat az emberek. Én azt mondom: sokféle módszer létezik az üzletépítésre, ez az egyik. S lám, ez is működik, így is lehet sikereket elérni. De ne felejtsük, ezzel mi komplett szemléletet adunk át életmódtanácsokkal együtt, s emellett ösztönözzük a kártyavásárlásra is a rendszeres felhasználókat, önálló rendelésre, munkára szoktatva őket. Így lesz némelyikükből a számok törvénye alapján üzletépítő. A tavaszi versenyben megtalált munkatársakkal is találkozunk havonta, akik közül többen szorgalmasan dolgoznak. S ott vannak a régebbi kedves barátaink, vezetőink Orosházáról: Sonkolyosné Éliás Tünde, Kajáriné Éva és a férje, Zoltán. Rájuk is nagyon büszkék vagyunk. Bízom benne, hogy mindezzel motiválunk másokat is.

Ez bizonnyal így van. Sok sikert ehhez a továbbiakban is!

Ezeket olvastad már?