Kezdőoldal Ágak Amikor a tudás mellett a siker is másolódik! – Startképzés volt a Kónya-ágon

Amikor a tudás mellett a siker is másolódik! – Startképzés volt a Kónya-ágon

A szervező Csordás-csapat


Ismét egy felejthetetlen és nagyon tanulságos, „vidám” vasárnapon vehettünk részt Budapesten, az ELTE Gólyavárban 2019. augusztus 11-én a Csordás-csapat szervezésében, a Kónya-ág Startképzésén egy remek Ezüst Hálózatvezető, Nagy Zsuzsanna volt a házigazda Csordás Anikó Arany Hálózatvezető csapatából – ezek már mind a rajkai Zsigmond Gábor sorai. A csapat 5. szintű munkatársának köszönet a képes beszámolóért, melyből az is kiderül: kik lettek az új vezetők.

A versenygyőztes Geiszbühlné Böbe a szponzorával, Tóthné Molnár Ibolyával

Csordás Anikó Arany Hálózatvezető

A Csordás-kupa aktuális győztesei: Tóth István és Tótnhé Molnár Ibolya

A Csordás-csapatCsaládi üdvözlet

Természetesen már reggel kilenckor, amikor odaérkeztünk, úgy üdvözöltük egymást, mint a családtagok. Ugyanis mondhatjuk, ezeken a képzéseken egy nagy család vagyunk mindannyian.

Teljes értékű felvezetés

A napot Nagy Zsuzsanna nyitotta meg 10 perces köszöntőjével, ahol bemutatta a vezetőket, szponzorokat és vázolta a napi programot. Már ebben a pillanatban nagyon izgatottak voltunk, ugyanis Csordás Anikó Arany Hálózatvezetőnk csapata szervezte a napot, illetve tartotta az előadásokat. A megnyitó után Nagy Zsuzsanna felkonferálta az első előadót Tóth István hálózatvezetőt, hogy tartsa meg a Biocom Életmód Programról szóló előadását.

Életmódprogram Tóth Istvántól

Természetesen ilyenkor sokan azt gondolhatnánk, hogy már nagyon sokszor hallottuk, meg már „kívülről fújjuk az egészet”, de akkor hányszor hallhatta ezt a hálózat egyik alapítója, águnk vezetője, Kónya György Ezüst Hálózatigazgató?! Valószínűleg „kismilliószor”, betűről betűre tudja – és mégis ott van minden egyes alkalommal! Plusz szerintem nem tudja senki sem kétszer ugyanúgy előadni egyik előadást sem. Természeten mindenki feszülten, majdnem hogy tátott szájjal itta István szavait.

Dr. Pollák Éva most is kitűnő előadást tartott


Mit szabad és mit nem?

István után következett dr. Pollák Éva gyermekgyógyász saját témájával, ami a „Biocom termékek a gyermekgyógyász szemével” címet kapta. Mondanom sem kell, a figyelem olyan mértékű volt, hogy szinte senki sem akart kimenni az előadás utáni szünetre… Dr. Pollák Éva természetgyógyász a legnagyobb kedvenc előadók egyike a Biocom, a Kónya-ág és a csapatunk történetében. A témája a mai fiatalság étkezési szokásait és az ebből fakadó problémát vetítette elénk. Aki ott volt, most már tudja, hogy mit érdemes és mit nem szabad adni a gyerekeknek, s hogy melyik termék milyen későbbi problémákat hozhat a gyermek életében.

Hol lakik a pénz?

Szünet után Csordás Anikó Arany Hálózatvezetőnk beszélt arról, hogy mi is a Biocom alaprendszere, hogyan lehet belőle pénzt keresni. Előadásának címe ez volt: „Ahol a pénz lakik”. Anikó érthetően és pontosan vázolta a Biocom rendszerét, hogy mindenki minél jobban átlássa – egyben a pénz érkezésének útját is.

Gratuláció a szintlépőknek

Utána következtem a saját blokkommal, ami a szintlépések bemutatása volt – ez tartalmas és fontos része a Biocom rendszerének. Mondanom sem kell, erre a megtiszteltetésre régóta vágytam és itt a Startképzés keretein belül meg is kaptam. Nagyon jó érzés volt a nagyszínpadon állni! Minden egyes előző havi szintlépőt megkértem, hogy álljon fel és gratuláltunk nekik.

Hasznos tapasztalatok

Utánam az egyéni terméktapasztalatokat Győri-Éles Veronika 4. szintű munkatárs vezényelte le. Ezt a témát – mivel nem száraz és kötött – Veronnika nagyon szórakoztatóan vezette le. Nagyon érdekes és tanulságos tapasztalatokat hallottunk!

Sikeres versenyzők

Veronika után a nyári versenyről és a győztesekről volt szó. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat ebben a tekintetben is, mert csapatunk oszlopos tagja, Geiszbühl Endréné Böbe 5. szintű munkatárs megnyerte a versenyt, úgyhogy együtt ünnepelhettük sikerét! Jó pár munkatárs megcsinálta a versenyt a Kónya-ágon, akikre nagyon büszkék vagyunk!

Szintlépők, új vezetők, győztesek

Egy rövid szünet után Tóthné Molnár Ibolya hálózatvezetőnk tartotta meg a vezetői szintlépésekről előadását és gratulált is azoknak, akik az előző hónapban minősültek és megkapták jutalmukat a színpadon. Hálózatvezető, Ezüst HV is született júliusban is a Kónya-ágon, s az ágversenyek kupáit is kiosztottuk a hónap legdinamikusabban fejlődő hálózatvezetői között.

Taps a dinamikáért

Ibolya után ismét Csordás Anikó arany hálózatvezetőé volt a szó, aki bemutatta a legaktívabb életutakat csapatában. Itt ismét szót kaptam, mint kis csapatom vezetője. Természetesen ez még nagyobb megtiszteltetés volt, mert ebben a beszédben nem csak saját életutamat mondtam el, hanem megköszönhettem a saját csapatomnak is hogy mennyire aktívan és ügyesen dolgoznak. S azok, akik kulcsemberek a csoportban, mind ott voltak velem. Megkértem őket, hogy egy pillanatra álljanak fel és meg is kapták a nekik járó tapsvihart.

Kónyás lendület a végére

A nap utolsó előadását ki más tarthatta volna, mint a mi Ezüst Hálózatigazgatónk, Kónya György. Előadásának címe „Biocom, az Életre szóló lehetőség”. Természetesen a tőle várt lazasággal és lehengerlő stílussal adta elő a témát, amivel egy újabb lendületet adott mindenkinek.

Akár kezdődhetne a következő…

Ezt a csodás vasárnapot Nagy Zsuzsanna Ezüst Hálózatvezető zárta le. Eztán szerintem sokunknak olyan érzése volt, hogy bárcsak kezdődne már holnap a következő Startképzés! Szuper nap volt, mindenki nagyon jól érezte magát, és remélem a következőn még többen leszünk! Köszönet, hogy ott lehettünk!

Bezeczky István hálózatvezető lett, a képen Gizussal látható

Új Ezüst HV: Radányi Marcsi (középen) a Hliva-Kerekes csapatból

Kónya György ágvezető, Ezüst Hálózatigazgató

Nagy Zsuzsa Ezüst HV, a nap háziasszonya

Győri-Éles Veronika vezette le a terméktapasztalatok blokkját

A Nyári, “hajózós” verseny győztesei az ágon belül

Szilágyi Szabolcs elismerte Csordás Anikót az Arany HV szintért

Tóth István

Tóthné Molnár Ibolya

A Tóth-Wolford kupa átadása

Bezeczky Gizus lett a versenygyőztes

Zsigmond Gábor (a beszámoló készítője…) mutatta be a szintlépőket

Ezeket olvastad már?