Ezer pontokban mérhető lelkesítés Szabadkán

Ragyogó nap volt augusztus 3-a a vajdasági Biocom tagoknak Szabadkán! Ezzel a felkiáltással kezdődik Harmat Csaba képzési beszámolója. Mert természetesen egy különleges alkalom aranyozta be számukra a napot: azon a szép vasárnapon Ferenczy László tette tiszteletét egy szeminárium keretében. A Biocom ágvezetője (noha testvérághoz látogatott), most is szívesen, önzetlenül adott tudásából, melyre nagyjából százan voltak kíváncsiak! A létszám is jelzi, hogy nyitottak a Biocom üzenetére és jövőképére a Délvidéken élők, akik sok szempontból kaptak iránymutatást. Innentől átadjuk a szót, az egyre bővülő, és saját képzéseket is tartó csapat vezetőjének, Harmat Csabának, aki hálózatvezetőjével, Szeles Bélával öregbíti a cég hírnevét Szerbiában, a Molnár-ág részeként.

„Vendégünk, Ferenczy László előadásával beragyogta a napunkat. Közel száz munkatárs és Biocom szimpatizáns jött el a szabadkai Galléria Hotelbe, hogy meghallgassák Laci útmutatását. Értékes tanácsokat kaptunk az életmódról, termékekről és főleg arról, hogy a gondolkodásunk miként tudja befolyásolni az életünket. Rámutatott arra is, hogy itt, a Vajdaságban milyen anyagi biztonságot tud nyújtani ez a jól működő rendszer. Ezek után nagy lelkesedéssel indultunk neki az augusztusi hónapnak és ez a pontforgalmunkon is meglátszott. A csapatban megközelítőleg 4000 PÉ 2 napon belül!”

DSC07460 DSC07461 DSC07465 DSC07466 DSC07476

Ezeket olvastad már?