Bővítési alap – valóban a fejlesztésért


2015. februárjától a vezetés egyhangú döntése nyomán részben változik a Bővítési alap feltételrendszere, azért, hogy eredeti céljának megfelelően a valódi fejlesztést díjazza. Így még érdemesebb igazi hálózatépítő munkát végezni!

Cél a valódi bővítés
Minden döntést érdemes időszakonként felülvizsgálni, s az élethez igazítani, hogy a lényeg ne vesszen el. Ez történik most a népszerű Bővítési alappal, amely természetesen megmarad, de az elképzelések szerint valóban azok (és még inkább!) részesülnek belőle, akik a hálózatépítést, az ezzel járó létszámbővülést, s az ebből következő mélységépítést, tanítást, másolódást helyezik előtérbe.

Öten, ötszázzal
2015. februárjától kereteket kapott ez a lehetőség, eszerint fejenként (regisztrációs számonként) havonta legfeljebb öt főig lehet belőle részesülni, és fejenként maximum ötszáz pontig. Azaz: az adott hónapban az első öt, közvetlenül csatlakozott tag pontjai jelentik a számítás alapját. S ezeknél az új beiratkozónál is maximum ötszáz pontot vesz figyelembe a rendszer ennél a jutalékformánál, akkor is, ha akár 1000 pontos a kezdővásárlás. Nincsenek „átvitt” kvóták, így, ha az öt tagból az első száz ponttal regisztrál, a harmadik pedig például hétszázzal, akkor az összesen nem nyolcszáz, hanem: 100 + 500, ennél a számítási tételnél. (Így elméletileg úgy lehet kihasználni a maximumot, ha az első öt ember közül mindenki legalább ötszáz ponttal csatlakozik. Jó cél lehet!)

Előnyben a hálózati gondolkodás
A változtatás azoknak, a jóval nagyobb számban lévő igazi hálózatépítőknek kedvez, akik ténylegesen hosszú távon gondolkodnak, s a csatlakozásokkal valóban fejlesztik, tudatosan bővítik csoportjukat, mélységépítéssel, tanítással. Szemben azzal a kisebbséggel, akik inkább direkt marketinget folytatnak, érdemi hálózati következmények nélkül, kihasználva ezt, az alapvetően más szándékkal megalkotott lehetőséget. Természetesen számukra is adott továbbra is minden eddigi lehetőség: a maximális differencia és vezetői bónuszok, s a Bővítési alap is öt szélességig, ahogy mindenkinek. Az pedig az ő döntésük, hogy valóban bővítenek, vagy pedig inkább csak szélesítenek, a későbbi, hosszabb távú passzív jövedelemről lemondva.

03
Nőhetnek a szorzók

Plusz előny az aktív hálózatépítőknek, hogy a Bővítési alap egy pontra eső szorzója is növekedhet, ezért ismét több pénz jár majd várhatóan az újonnan adott keretek között csatlakozók után is.

04
Bőven lehet több is, a Bővítésin kívül

Ami pedig a mostantól szabott kereteket illeti: minden hálózatvezető boldogan tapsolna valószínűleg, ha az összes aktív embere szélességben legalább öt új taggal bővítené havonta a hálózatát… Fontos tudni, hogy továbbra sem „tilos” többel, hiszen az e feletti létszám után ugyanúgy járnak a hosszú évek óta érvényben lévő szabályok szerinti juttatások.

A további munka is fontos az újakkal
Ám azt se feledjük, hogy, ha klasszikus hálózati munkát végzünk, az új embereket tanítani is kell, foglalkozni kell velük, akkor is, ha „csak” rendszeres fogyasztók lesznek. Talán nem véletlen, hogy az ágankénti havi, kisebb versenyek, kihívások is ötfősek… Ez a létszám ugyanis maximálisan igénybe veszi a hálózatépítőket a tapasztalatok szerint, s így alakulhatnak ki nagy vonalak hosszú távra, valódi mélységépítéssel, duplikálható módszerekkel.

Visszatérés a fontos alapokhoz
Bízunk abban, hogy ez a változtatás is azt a munkát serkenti, amiért annak idején a Bővítési alap megszületett. A sikeres hálózatépítést, tanítást, csapatmunkát, másolódást, mely az egyre nagyobb, a Biocomban elérhető passzív jövedelem felé vezet. Kívánunk ehhez sok sikert!

Ezeket olvastad már?