Sok pénz, jó termékek – augusztusi képzés Budapesten

Hajni céges1

Lőrincz János hálózatigazgatóval, a céges verseny havi győztesének járó kupával.

Új hálózatvezetőnek és kétszeres versenygyőztesnek is tapsolt a több száz résztvevő augusztus elején, a több ág által közösen tartott Start képzésen, Budapesten. S annak is, hogy újra kiderült: csodálatos termékeink vannak. S annak is, hogy az üzletet kevéssé ismerők is rádöbbenhettek: ebben óriási lehetőség (és pénz…) van!

 Ebben ennyi pénz van?

Az ezúttal Vass Oszkár (és csapata) által szervezett találkozón a házigazda érdekes, nyíltszíni tesztet végzett vezetőtársai közreműködésével, mely a kételkedőkre is nagy hatással volt. Vallomásra bírt több hálózatvezetőt, akik szívesen és nyíltan beszéltek – a pénzről. Arról, hogy eredeti szakmájukban mennyit kerestek annak idején, s arról, hogy annak hányszorosa most a jövedelmük, Biocom vezetőként. Mint hallottuk, akár 8-10-szeres szorzó sem lehetetlen, ha a civil hivatást valaki a hálózat menedzselésére, építésére változtatja… A szokásos koreográfia szerint eztán megkérdezett új érdeklődők közt olyan is akadt, aki bevallotta: elképedt a tények hallatán. Nem is gondolta volna, hogy itt ekkora pénzeket lehet keresni! Tegyük hozzá: mindez nem hivalkodás, inkább korrekt tájékoztatás. Útmutatás, amit nyíltan felvállalhatnak, hiszen becsületesen, mások segítésével gazdagodnak – ők is.

Hajni ág

Eberhardt Hajni ezen a képen Vass Oszkárral, az ágon belüli serleg büszke tulajdonosaként, a legdinamikusabban fejlődő csapat vezetőjeként…

MLM előnyök, jó cégháttérrel

A Start képzés a megszokott rendben zajlott, melynek keretében ezúttal Vass Oszkár adott részletes tájékoztatást az MLM üzlet működéséről, kiemelve a lényeges különbségeket a „hagyományos” bizniszekhez képest. Most is hangsúlyozta: egy zárt gazdasági rendszer résztvevői vagyunk, melyben vásárlásainkat is megbecsülik, s az általunk közösen „elfogyasztott”, megtermelt javakból részesedünk, a bővülés sebességének megfelelően egyre nagyobb mértékben. Mindezt a hagyományos kereskedelmi lánc kiiktatásával, ahol sokak jövedelme van beépítve, amíg egy termék a vevőhöz ér… Oszkár hangsúlyozta: egy cég akkor lehet kiváló, ha jó a háttere is, aminek az alapja a termékskála. (S természetesen a lelkes, elhivatott munkatársak teszik naggyá!)  Ami a készítményeket illeti, elégedetten nyugtázhatjuk: a lehető legjobb helyen vagyunk. De erről a később többszörösen elismert – eredeti szakmája szerint dietetikus – Eberhardt Hajni tartott remek előadást!

Mézeskalácsos fogmosás

Feladata pedig csak látszólag volt egyszerű: a TOP 10 termékről, a leginkább népszerű készítményekről kellett prezentálnia. A következőkben, a szinte mindenki által ismert tények helyett inkább színes adalékokat, új szempontokat teszünk közzé. Például azt, hogy multifunkcionális jó pár termékünk, amiről nem is gondolnánk! A fogkrém persze a fogainkra való, de láttunk már olyat, hogy valaki pattanásra kente – sikerrel. E termékünk kapcsán lelkendezett egy éppen diétázó munkatársa: mikor nem ehetett cukortartalmú ételt, alig várta a napi fogmosásokat. Hogy miért? Néhány összetevője (fahéj, szegfűszeg, ánizs) gyermekkori mézeskalácsainak ízére emlékeztette, ami már elég volt „éhező” tudatának… S persze az alga (Immun Supreme) poros verziója sem „csak” ital-alap, hanem krémesíthetjük is spéci recepttel.

P1080602

Az új hálózatvezető, Hliva Ildikó (középen, Annamari mellett) a munkatársakkal és szponzorokkal

Grépfrút: tokától bokáig

A Grépfrútmag kivonat elemzéséhez kevés lenne pár oldal is. Ahogy Hajni fogalmazott: tokától-bokáig használható, sőt a felett is! Mert a visszajelzések alapján bizony működött már fejbőrön lévő tetvekre, kellemetlen szájszagra, fájós torokra, ekcémára. Hozott enyhülést túlevésnél, s megoldást bélrendszeri problémáknál, de használták intim mosakodásra, és lábgombára is. Is… A Reg-Enor már nem csak epetisztító, hanem önbizalom-növelő készítmény is, gondoljunk csak a látványos fogyásokra! A Folyékony szappanról pedig csak annyit, hogy kiváló szúnyogriasztó, ha előzetesen bekenjük vele a fedetlen bőrfelületet. Érdemes kipróbálni!

P1080597

Virág, mosoly és mikrofon: az új HV székfoglalója

A 200 pont továbbra is alapvető fontosságú

A rendszert azonban nem próbálni, hanem használni kell. Jól. Erről, és ennek részleteiről szólt a marketing terv elemzésével Sinka Gyula, miskolci ágvezető (aki pedig az alsóhálózata sikerének örülhetett a végén). A megtakarítás – pénzkereset – passzív jövedelem útját vázolva kiemelte a 200 saját pontérték fontosságát. Mint mondta: a könnyítések ellenére ez az alapja annak, hogy a számítógép programja felismerjen bennünket a hónap végén. Mint olyanokat, akik jelentkeznek a pénzért, amit közösen termelünk meg…

Figyelj a tagságodra, tartsd a kapcsolatot!

Lőrincz János pedig újabb fontos szempontokkal gazdagította a jelenlévők látásmódját, a júniusi, könnyített regisztrációs döntés után. Mint mondta, látható, hogy sokszorosára nőtt a belépő szám a döntés következtében, ám egyáltalán nem mindegy, hogy mit kezdünk a sok új csatlakozóval. Jelezte: a csupán vásárlónak ígérkező tagokkal is tartani kell rendszeresen a kapcsolatot, a tagfelvétel után pár nappal, majd egy héttel, hónappal, egyszóval rendszeresen újra telefonálva nekik. Az emberi szó, a törődés manapság nagy kincs! S akik bizalmat szavaztak a Biocomnak, azt kell érezniük, ami az igazság: fontosak nekünk, számítunk arájuk, s azért vagyunk, hogy jobb legyen az életük. Azt már ők döntik el, hogy milyen mértékben szeretnének ebből részesülni! S ne feledjük, sok nagy karrier indult már úgy, hogy eredetileg csak termékhasználónak érkezett valaki a hálózatba. Ezen felül pedig nagyon oda kell figyelnünk az indulni szándékozókra, s képeznünk őket, nem megvárva a központi eseményeket! (Látunk már erre is jó példát, a Czentlaki-team esetében.)

Új hálózatvezető: Hliva Ildikó!

A szeminárium végén két komoly sikernek is örülhettek a részt vevők. Az első nagy cél a kezdő hálózatépítő életében, hogy elérje a 7-es, vezetői szintet. Ez, a júliusi hónap zárásával a Dunaharasztiban lakó Hliva Ildikónak sikerült, Komporday Annamária munkatársának, aki szintén nemrég kvalifikált, s céges versenyt is nyert, részben Ildikónak és csapatának köszönhetően. A miskolci Sinka-ág (egyben, nagyobb halmazt tekintve a Kónya György által fémjelzett csapat) büszkeségei szintén nemrég indultak az üzletben, csakúgy, mint szponzoruk. (Részletes sikerelemzés később!)

Céges verseny: ötvennel többen (Eberhardt Hajni)

A céges versenyt pedig ebben a hónapban Eberhardt Hajni nyerte, teljesen megérdemelten. Hogy miért? Mert korábban volt már dobogós, hajszálnyival lemaradva a győzelemről. Ezúttal ez is sikerült neki. Is, mert természetesen a Vass-ágon belül ő lett 50 fős (!) teljesítményével, a legdinamikusabban fejlődő csoport vezetője is. Arról pedig, hogy hogyan segíti a következőkben a félszáz új csatlakozó további Biocom-életét egy részletesebb cikkben mesél majd.

A képzési mesének is vége, de nemsokára újabb fejezet nyílik. Egy a lényeg: ott kell lenni!

Ezeket olvastad már?