Nyári stratégiák – Lőrincz Jánossal

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Az utolsó júniusi képzés egyik fő témája is ez volt – méltán. Lőrincz János hálózatigazgató, a Biocom legnagyobb ágának vezetője átfogó előadásokkal igyekezett segíteni a több ág részvételével, közösen megrendezett budapesti képzés hallgatóságát. Ne feledjük: a megújulási folyamat egy újabb mérföldkövéhez érkezett 2014. júniusában, amikor gyakorlatilag ingyenessé vált a csatlakozás, amelynek az eredményei már rövid idő alatt látszanak. Mint az ágvezető fogalmaz: most könnyebb dolgozni, mint valaha, gondolva a bő és minőségi termékskálára, a kifizetési rendszerre, a bővítési alapra és a leegyszerűsített regisztrációra. Már csak egyvalamit kell: valóban dolgozni… Tervezetten, nyáron is! A pihenés mellett. Ugyanis mindkettőre szükség van.

Ha a hónap első harmada után kedvező jelekről írunk („Jó úton járunk”), akkor ez még inkább érvényes a második harmad után. János arról számolt be, hogy óvatos számítások szerint is megnégyszereződött (!) az új csatlakozók száma! Így gyakorlatilag ezres nagyságrenddel bővült a hálózat egyetlen (ráadásul nyári!) hónap alatt, bár a végleges számokért érdemes megvárni a június végét. De várni nem érdemes! Ez az egyik fő üzenete az ágvezető előadásainak.

01Képezd a munkatársaidat!
A könnyített regisztráció következtében ugyanis valóban sok az új hálózati tag, ám egyáltalán nem mindegy, mi történik velük, különösen az első időszakban. A feladat egyértelmű: foglalkozni kell velük! S ez alapvetően a hálózatvezetők felelőssége, amit fel kell vállalni a következő időszakban, a saját érdekünkben. Egyébként semmi különösre nincs szükség, „csak” a tudás szervezett és mielőbbi átadására. Magyarán: nem célszerű megvárni a kéthetente zajló, központi kérdéseket, hiszen látható: ettől jóval nagyobb sebességgel érkeznek az emberek a hálózatba. A tanításuk folyamatos kell, hogy legyen! Ezért felértékelődött a regionális, helyi képzések szerepe. Egy hálózatvezető, aki hónapok (akár évek) óta résztvevője a tréningeknek, s felépített egy bármilyen nagyságú hálózatot, minden tapasztalattal rendelkezik arra, hogy profi, elindító mini-képzéseket csináljon, akár szűk vagy tágabb körben. Mindez persze nem helyettesíti a személyes elindítást, de több emberrel hatékonyan, gyorsan, motiváltan és időt kímélve lehet az alapokat lefektetni. Magyarán: ne várjunk, ne fogjuk vissza az új jelentkezőket csak azért, mert a következő Start képzés időpontja még nem érkezett el! (A dolgot pedig még nehezíthetik a szabadságolások, tervezett nyaralások is.) Érdemes összeállni akár heti rendszerességgel kisebb-nagyobb területeken, ágszinten, s a friss csatlakozóknak megmutatni az alapokat, s azt: mit kell tenniük másnaptól a sikerért.

f1
Eszközök és célok: elindítás

Ebben óriási segítséget jelenthet a rendelkezésre álló eszköztár. A Profi MLM által kiadott, korábban sokszor bemutatott füzetek továbbra is rendelkezésre állnak! Ha egyet kell kiválasztani, az mindenképpen az „Elindítás munkafüzet”. Röviden, velősen, közérthetően tartalmazza az alaplépéseket, melyek ismeretére az új, indulni vágyó regisztrálnak feltétlenül szüksége van! S persze ne feledkezzünk el a sorozat további darabjairól sem (Céltervező-, Vevőnyilvántartó-, Kontaktfüzet), de nyitni mindenképpen az „Elindítással” érdemes. S ha már a céloknál tartunk: elengedhetetlen, hogy kitűzzük az újakkal együtt a havi, negyedéves, féléves, éves és öt éves célokat, mindezt a napi és heti tervezés alapján. Ennek is óriási a súlya, különösen az üzleti folyamat kezdetén!

022Sok új ember, egyre több pont
Érdemes szólni még röviden János szerint a könnyített regisztráció másik következményéről is. Mivel a 100 pontos „kötelezettség” is a múlté, többen tartottak attól, hogy kevesebb ponttal regisztrálnak majd az újak. Lőrincz János rámutatott: ha csökkenne is az egy főre jutó pontok száma, a sokszorosára emelkedő regisztráció bőségesen kompenzálhatja azt, így az októberben bevezetett bővítési alap szorzói is eléggé ösztönzőek maradnak az első analízis szerint. S azt se felejtsük el, hogy négyszer annyi jelöltből már csak a statisztika valószínűséget nézve is hamarabb választódnak ki a jövő nagy vezetői! Jöhet újra a sokszor emlegetett kártyapaklis példa: negyven lapban több az esélye az ásznak, mint tízben… S összehasonlításul egy kis érdekesség a múltból – itt, a cikkben valóban nevek nélkül. A jelen egyik meghatározó vezetője annak idején két Olajfa kapszulával lett a rendszer tagja (mai számítással: kb. 50 pont), másikuk pár darab Ökomaggal (ez még kevesebb…), s van olyan is a mostani elismert, bőven százezer pont felett teljesítő ágvezetők között, akinek belépésekor a havi jövedelme oly szerény volt, hogy alig engedhette meg magának a regisztrációt. Nem ettől függ a jövendő sikere!

Itt az esély az előrelépésre!
Hanem attól, hogy kit kezdünk azokkal, akiket sikeresen megszólítunk. Mert kezdeményező vezetők vannak bőven: csak a múltkori képzésen is kiszólított János párat közülük, ág-hovatartozástól függetlenül. Nem kevesen vannak tíz, tizenöt regisztráció felett, izgalmas lesz a havi HV verseny „befutója” is… A fő üzenet ugyanis így hangzik: ne várj másra, az őszre, a nagyobb képzésekre, hanem csináld magad is, azonnal, többekkel, MOST! S így már még inkább bizakodva tekinthetünk a forró nyári hónapok elé. Ha ugyanis így haladunk: a korábbi, borítékolható csendesség helyett ritkán tapasztalható fellendülés következhet. S ebből bárki kiveheti a részét!

sliderKöszönjük!
Hát még, ha hozzátesszük, hogy hamarosan érkeznek az új kozmetikumok is a rendszerbe… S hogy ebből kiindulva némi visszatekintést is adjunk a június második felében tartott képzésről, megjegyezzük, nem véletlen, hogy Hirmann Anita látványos (értsd: „kencézős”), professzionális előadást tartott a következő időszakban a raktárakba érkező, különleges kozmetikumokról. Szabó Szigfrid, a Reg-Enor megalkotója újabb érdekességekkel érkezett. S érdemes olvashatóvá tenni a köszönetet is, mely Ferenczy László felé elhangzott, aki önzetlenül, más ágak tagjai számára is szívesen adott magából az elmúlt hetekben-hónapokban, termékismeretekkel is fűszerezett, életépítő tréningeket tartva.

Szólítsd meg az embereket!
Végül még egy jó tanács Lőrincz Jánostól: adjuk kézbe a nyáron még nagyobb érdeklődést vonzó termékek munkaeszközeit: például a vízről, és a Reg-Enorról szóló dvd filmeket, megszólító anyagként. Csak ne felejtsük el visszakérni 24-48 órán belül… Ez is meggyorsíthatja a már szárnyaló beléptetési folyamatot!

Sikeres, feltöltődős nyarat kívánunk!

Ezeket olvastad már?