Jövőtervezés termékalapokkal a Nyíregyházi Tréning Centrumban, januárban

IMG_7056
Az ígérteknek megfelelően, január végén is megnyíltak a Biocom Nyíregyházi Tréning Centrumának kapui, a dr. Bress – dr. Orosz-ág szervezésében, a szabolcsi megyeszékhelyen. A Lugas Hotelben ezúttal is több ország képviseltette magát, miközben a debreceni testvérágról is érkeztek szép számmal érdeklődők. Mindez történt azon a napon, amikor Budapesten egymással párhuzamosan és Szegeden is ágképzések zajlottak. Ez is jelzi a Biocom erejét: egyre több helyen, egyre többen, akár egyszerre…

IMG_7058
Ferenczy László: tégy jót a világgal!

A Magyarné Lánczi Julianna jegyző asszony műsorvezetésével zajló nyíregyházi program kiemelt vendégelőadója Ferenczy László, ezüst fokozatú hálózatigazgató volt. Az életépítő trénerként és természetgyógyászként is jegyzett Biocom vezető előadásában egyszerre mutatott utat a jövő tervezéséhez és az egészséges életmódhoz, megelőzéshez, vagy a kialakult problémás állapotok sikeres kezeléséhez. Mint kiemelte: a Biocom az életet mintázza, ezért lehet fejlődésben, hiszen itt olyan emberek dolgozhatnak, akik úgy érzik jól magukat, hogy közben nem ártanak másoknak – s egyben jót tesznek a világgal is. Mint emlékeztetett: még soha nem voltak olyan gyorsak a változások a világban, mint most, s az intelligencia egyik fokmérője, hogy milyen gyorsan tudunk ezekhez alkalmazkodni, valamint gyors, adekvát válaszokat adni rájuk. Így az egyik legfontosabb a sikerre vágyó üzletépítő számára is az önismeret, és a hit-hidelemrendszer átgondolása, mert ez a saját valóságunk megteremtésének alapja.

Megelőzés, tisztítás
Az egészségről szólva hangsúlyozta: a megbetegedés alapjait a lélekben kell keresni. A környezet csak akkor tud megbetegíteni, ha erre táptalajt adunk. Az elkerüléshez pedig sokszor ismételgetett fizikai alapok is szükségesek: tíz testsúly kilogrammonkénti legalább négy deciliter tiszta víz fogyasztása naponta, rendszeres vitaminfogyasztás, mozgás, s persze biológiailag tiszta, nyers zöldségek fogyasztása, aminek enzimtartalma is van, a szénhidrátok visszafogásával. Mindehhez rendszeresen szükséges a lelki és testi nagytakarítás, utóbbiban nagyban tud segíteni a Biocom palettája. S még egy pár jó tanács tőle, anélkül, hogy részletesen elemeznénk az egyes betegségek kapcsán elhangzott terápiás javaslatokat: azzal foglalkozz, ami a Te dolgod, s lásd meg mindenben a jót úgy, hogy legyél érte hálás!

Dr. Paróczai Dezső: az algát nem csak esszük…
A nap másik kiemelt előadása dr. Paróczai Dezső nevéhez fűződik, aki az utóbbi időben a hálózatépítő verseny kapcsán csillogtatta meg üzleti erényeit. Ezúttal, mint az alga „nagykövete”, tapasztalataiból és természetgyógyászati tanulmányaiból adott át jókora tudást a jelenlévőknek. Újra emlékeztetett rá, hogy az alga az egyik legősibb életforma a Földön, a maga bő három és fél milliárd évével. S bár mi egészségvédelmi célból fogyasztjuk, utalt rá, hogy világszerte számos területen hasznosítják sikerrel, a szennyvíztisztítástól az élelmiszeriparon, kozmetikai szektoron át az űrhajózásig. Ne feledjük: az alga ugyanis ragyogó alternatív tápanyag, ráadásul nagyjából 4000 (!) bioaktív anyag van benne. Nem csoda, hogy a japánok átlagban évente 32 kilónyit fogyasztanak belőle. S az sem, hogy sokkal jobb az egészségi állapotuk, mint a miénk, s jóval tovább is élnek…

IMG_7057
Kezünkben a megoldás!

A Biocom megújult algakészítménye nemrégiben érkezett meg a lerakatokba, s már rendelhető. Az első visszajelzések szerint pedig kitűnő anyag van a kezünkben! Olyan, amelynek hatása egyszerre három, kiemelten fontos területen jelenik meg: sejttisztítás (méregtelenítés), sejttáplálás, sejtvédelem. Ne feledjük: az Immun Supreme készítményünk kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. Az algának hihetetlenül magas az ásványi anyag és nyomelem tartalma, s tulajdonképpen nem lehet túlenni magunkat belőle, nincs semmilyen káros mellékhatása. A további részletekért pedig érdemes újra elolvasni a témában már korábban megjelent, részletesebben elemző írást.

Hajtól a vízig
A képzés második felén négy prezentáció illetve hálózatépítő és szakember osztozott. Elsőként a debreceni Gazdag-ágon dolgozó Kunné Mazsi mesterfodrász, hajgyógyász előadását élvezhették a tagok és jelöltek, gyakorlati bemutatóval. Mint megtudtuk: a fejbőrt tisztítani, a hajat pedig ápolni kell. Mindkettőhöz kiváló készítményeket találunk a Biocom terméklistáján. Házi György hálózatvezető a szokott precizitásával vezette elő a marketingtervben rejlő előnyöket, melyek egy része az októberben bejelentett bővítésből fakad, s adott a szűkre szabott idő ellenére tanácsokat a tervezéshez. Dr. Sánta Béla professzor, egyetemi tanár és kutatómérnök a szakmai alapokra, részletekre kíváncsiak érdeklődését is kielégítette a vízről szóló előadásával, mely során értékének, tudásának, hatásainak megfelelően dicsérte a Biocomban már fél esztendeje megvásárolható Lourdes fantázianévre hallgató, hidrogénes vizet előállítani képes berendezést, mely kapcsán folyamatosan érkeznek a jó visszajelzések. A nap zárásaként pedig a szabolcsi ág vezetője, dr. Orosz József köszönte meg a munkát kiemelten is azoknak, akik üzleti szempontból jól teljesítettek az elmúlt időszakban.

Folytatás ezen a helyszínen: március 29-én, a hónap utolsó szombatján!

Ezeket olvastad már?