Akik akarnak – Kulcsember-képzés a Molnár ágon

Sok új munkatárs dolgozott azért az elmúlt hetekben, hogy részt vehessen az egyébként nem előzmény nélküli kulcsember találkozón szombaton, annak ellenére, hogy a naptárban munkanapként szerepelt. Ugyanis csak megfelelő teljesítménnyel lehetett belépőt szerezni erre a színvonalas üzleti képzésre! A „beugró”: saját 220 PÉ és legalább egy, minimum 50 pontos belépő. Már az előadók neve is sugallta (Kovács Zoltán, Vass Oszkár, Molnár Antal), hogy nem érdemes lemaradni erről a dinamikus képzésről. De nézzük, mi is történt Szegeden!

A másolódás ereje
A képzés egyik kiemelt meghívott vendége volt Kovács Zoltán hálózatalapító, aki a felépítés fontosságát hangsúlyozta és sok év gyakorlata lapján tanított a mélységépítésre, illetve a hálózat erejére, ami a másolódásban csúcsosodik ki. Vezetői gondolkodása, hozzáállása mindenkiben nagyon pozitív élményeket hagyott! Márpedig az a fő cél a kulcsember-képzéssel, hogy minél több vezető emelkedhessen ki és váljon szabaddá a Biocom üzlettel. Zoltán kiemelte: „Ne csak szponzora, hanem mentora legyél a munkatársadnak! Segíts neki, hogy azzá váljon, akivé szeretne!”


Jövőkép, tervezéssel

Elfogadta a csapat meghívását Vass Oszkár ágvezető is, akinek Magyarországon és Romániában (Erdélyben) egyaránt jelentős üzlete van. 14 éves gyakorlati tapasztalatából adott át bőséggel, amikor a személyes jövőkép megteremtésére tanított és kiemelten hangsúlyozta a célok és tervezés erejét a sikeres hálózatépítő életében. Oszkár kiemelt fontosságú gondolata: „Nem a nyavalygásért indultál el, hanem a győzelemért!”


Pénzgyártás a nappaliban

A harmadik téma a pénzgyártás volt, amely a legerősebben a családi marketingeken valósul meg, a nappalikban. Ez a téma a házigazdáé, vagyis Molnár Antal ágvezetőé volt, aki a mindennapi hálózatépítői munkából hozott nagyon gyakorlatias példákat. Mint fogalmazott: „Könnyű nekem erről beszélni, hiszen mindennap ezt csinálom!”

A beszámoló kedvéért pedig hozzátette: „Őszinte tisztelettel és szeretettel köszönjük Zoltán és Oszkár nagy értékű tanítását. Életük és sikereik mindenkinek óriási példa! Természetesen novemberben tovább folytatódik a Molnár-ágon a kulcsember képzés.”

A fentebbi beszámolóhoz alapvetően az ágvezetéstől kaptuk információkat, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogyan élték meg a meghívott vezető előadók ezt a különleges, de nem egyedinek szánt napot, a „külső” szemlélő nézőpontjából.


Kovács Zoltán: Valóban kulcsember-jelöltek voltak ott

„Örömteli, hogy munkanaphoz képest sokan voltak, s az is tetszett, hogy volt egy limitáltság, nem jöhetett akárki. Ezt visszaigazolta a képzés vége, amikor az elmúlt hónap végén minősültek elismerése zajlott. A jelenlévők jó részét megtapsolták, úgy tűnt, mintha szinte mindenki előrébb lépett volna. Ezt azt jelenti, hogy egy ilyen kulcsember-képzésen valóban azok vesznek részt, akik komolyan is gondolják az üzletet. Egyébként a program maga is nagyon rendben volt, Vass Oszkár és Molnár Antal tartalmas előadásaival. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom!”

Vass Oszkár: Jó az irány
„Nekem személyesen is sokat adott az egész program, mint hálózatépítőnek. Élvezettel hallgattam Kovács Zoltán és Molnár Antal előadását, melyekből rengeteget tanultam. Úgy látom, Antiéknál nagyon jó irányban haladnak a képzésekkel, mind a témákat, mind a felépítettséget illetően. Szerintem érdemes lenne ezt a vonalat erősíteni a jövőben.”

Ezeket olvastad már?