Kezdőoldal Ágak Ünnepi évzáró a Vass-ágon

Ünnepi évzáró a Vass-ágon

A Vass-ág felvidéki és magyarországi vezetői 2015-ben

A Vass-ág felvidéki és magyarországi vezetői 2015-ben

December 13-án egy nagy létszámú rendezvényen ünnepelte meg a sikerekben gazdag 2015-ös évet a Vass-ág. Örömmel, szeretettel és hálával gratulál minden munkatársának, vezetőjének ebben az esztendőben végzett elkötelezett munkájához az ágvezető házaspár, akik a következőképpen foglalták össze az évet, az utolsó rendezvény kapcsán. (Előtte egy fontos megjegyzés: az alábbi visszatekintő java része a budapesti rendezvény kapcsán született, a szlovákiai és magyarországi ágak teljesítményéről. A szintén a Vass-ág részét képező, romániai Péter-ág évzárójáról már közzétettük a visszatekintőt.)

Beta Kádár Tünde: új ágvezető a Vass-ágon
A 2015-ös év Beta Kádár Tünde számára elhozta az ágvezetői státuszt, hiszen csapatával a forgalmuk meghaladta a 72.000 pontos havi teljesítményt. Gratulálunk!

Pálfi csapat: közel 18 ezer pont egy év alatt!
Dátumra pontosan egy évvel ezelőtt Pálfi Katalin, párjával, Kis Gergellyel együtt a hátsó sorból 507 pontnyi havi teljesítménnyel nézte a tavalyi évzárót, most meg a Vass-ág Ezüst Hálózatvezetőjeként, a legkiemelkedőbb teljesítményéért járó serleggel térhetett haza. Szuperek vagytok, Kati és Geri!

Pálfi Katalin és Kis Gergely egy éves hálózati növekedésének diagrammja:
0147 (1)

Serleges duplikálódók
A hálózatépítésben legfontosabb a duplikáció, azaz az új hálózatvezetők kinevelése. Ebben sikeresek voltak és serleggel lettek elismerve:

– Beta Kádár Tünde,
– Pintér Pámer Krisztina,
– Eberhardt Hajnal,
– Barna Gizella,
– Gyevát Sarolta,
– Pálfi Katalin.

Kiváló hálózatvezetői kar
Jó érzéssel tölt el, hogy minden hálózatvezetőnkre a megértés, a rugalmasság, az elfogadás, a kreativitás és a folyamatos szakmai fejlődés jellemző. Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettük idei sikereinket, eredményeinket a Trófea étteremben is. (Ld. a képeken.)

Elismerés Erdélynek
Külön gratulálunk Péter Ágnesnek és Csabának – az erdélyi águnk vezetőinek- a hálózatfejlesztői eredményeikhez és a kiváló ágvezetői munkájukhoz. Csodálatos emberek és fantasztikus, példaértékű Vezetők vagytok!

2016-os jókívánság
Áldott Karácsonyi Ünnepet, pontforgalomban, új munkatársakban, új vezetőkben és sikerekben gazdag 2016-os évet kívánunk szeretettel:
Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa

0147 (7)

Bárány Erzsébet – havi versenynyertes a Vass-ágon

0147 (8)

Beta Kádár Tünde (mikrofonnal a kezében) jogosult lett pontforgalma alapján az ágvezető címre

0147 (11)

Beta Kádár Tünde, aki külön büszke egyik legújabb hálózatvezetőjére. A férjére, Beta Kolosra…

0147 (12)

Akik a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágakon 2015-ös munkájuk elismeréseképpen céges elismerést kaptak serleg formájában

0147 (13)

Kovács Zoltán hálózatalapítónak gratulálnak, megköszönve negyedszázados munkáját, a jelenlévő nagyobb ágak vezetői

0147 (14)

A Vass-ág hálózatvezetőinek egy része a Trófea teremben

0147 (15)

Pálfi Katalin és Kis Gergely – sikerpáros a Felvidékről

0147 (16)

Noha együtt dolgoznak, most már Kis Gergely is hivatalosan hálózatvezető. A képen éppen a párja, Pálfi Katalin tűzi fel neki a HV-jelvényt.

0147 (1)

Köszönet a Vass-ág részéről az ágvezetőknek, Lőrincz Marikának és Jánosnak, valamint Ferenczy Lászlónak

0147 (2)

A Vass-ág köszönete a szponzornak, Ferenczy Lászlónak. A képen, balról: Vass Oszkár, Vass Szombatfalvi Zsuzsa, Szász Laura, Ferenczy László.

0147 (3)

Pálfi Katalin (mikrofonnal) lett az év legkiemelkedőbb teljesítményt elérő hálózatvezetője a Vass-ágon

0147 (5)

Sárközi Judit, a Vass-ág tagja, aki éppen operettekkel szórakoztatja az évzáró közönségét

0147 (9)

Beta Kádár Tünde, mint új ágvezető ünneplése

0147 (10)

Jár az ünneplés és a köszöntés: 70 ezer pont felett tart csapatával Beta Kádár Tünde. A Trófea teremben látványos volt az öröm…

0147 (4)

Akik szorosan, barátként is együttműködnek az üzletben, a távolság ellenére: a Vass-ág és az erdélyi Péter-ág vezetői. A kép két szélén a szponzorok: Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár, középen Péter Ágnes és Csaba.

Ezeket olvastad már?