Kezdőoldal Ágak Újabb remek hangulatú Startdélelőtt Kaposváron

Újabb remek hangulatú Startdélelőtt Kaposváron

Vidd közel a tudást az emberekhez! Ez lett a jelszó néhány évvel ezelőtt a Biocomban, hiszen olyan mértékben bővül a létszám, hogy az érdeklődés kielégítésére érdemes regionális találkozókat is szervezni a már meglévő, például budapesti ágtalálkozók mellé. Jó példa erre a Kónya-ág kaposvári csapata, ahol immár 4. alkalommal rendeztek mini Startdélelőttöt. A korábbiakhoz hasonlóan most is sokan voltak kíváncsiak a Biocom Életmódprogramjára és termékeire, szám szerint 55-en. Mindenki nagyon jól érezte magát, a rendezvény a korábbiakhoz hasonlóan remek hangulatban, humorral fűszerezve adta át a szakmai tudást és a Biocom életérzést a résztvevőknek, Futó Linda beszámolója szerint.


Kolozsváriné Müller Szilvia négy hónapnyi türelme megtérült
A rendezvény házigazdája Kolozsváriné Müller Szilvia volt, aki sugárzó jókedvvel és humorral vezényelte le a napot. Kitartása példaértékű: megtudtuk róla, hogy 4 hónap kellett ahhoz, hogy a fogyása beinduljon, de ez nem tántorította el a céljától, melyet el is ért. A hálózatépítésben is ilyen tudatossággal halad a kitűzött cél felé.

Igali Györgyné Nikoletta él a lehetőséggel
A köszöntés és rövid bevezető után a Biocom Életmódprogramját hallgattuk meg Igali Györgyné Nikolettától. Niki az összes cég adta lehetőséggel él, segíti az embereket a fogyásban és az állapotváltozásban. Jelenleg a legnehezebb feladattal küzd: kúráztatja élete párját.

Futó Linda a Reg-Enor Kúráról
Ezután következett, amire már nagyon sokan vártak: a Reg-Enor kúra bemutatása. A folyamat lényegét, menetét és a kiegészítő termékeket Futó Linda hálózatvezető mutatta be saját tapasztalatain keresztül.

Bátor megosztások
Legnagyobb örömünkre a meghívottak saját terméktapasztalatait tartalmazó résznél sokan legyőzték a szerepléstől való félelmüket és megosztották velünk, hogy miért szeretik a Biocom termékeit és hogy milyen mértékben változott az életük, mióta innen vásárolnak.

Szabóné Gyarmati Tímea elismerte munkatársait
A szünet után Szabóné Gyarmati Tímea Ezüst Hálózatvezető kért szót, a kaposvári csapat kimagasló eredményeket elért tagjainak adott át jelképes kitűzőket. Igali Györgyné és Kolozsváriné Müller Szilvia a munkatársak mozgósításában végeztek kiemelkedő munkát.


Kolozsvári Tamás, a vitaminos apuka
A rendezvény újabb terméktapasztalatokkal folytatódott tovább. Kolozsvári Tamástól, házigazdánk férjétől a gyermekeknél jól bevált vitaminokról hallhattunk. Három gyermeket nevelnek, így pozitív tapasztalat van bőven. A gyerkőcök kevesebbet betegeskednek, mióta szüleik megismerték a céget és belevágtak az életmódprogramba.

Futó Dóra: Sport a Biocommal
Futó Dóra hálózatvezető arról beszélt, milyen termékeket érdemes használnunk sportoláskor, fokozott igénybevételnél. Beszámolója szerint a korábban kipróbált készítményekkel ellentétben a Biocom vitaminjai és étrend-kiegészítői segítettek számára visszanyerni a fájdalommentes életet és sportot.

Szabóné Gyarmati Tímea: Javaslatok felnőtteknek
Szabóné Gyarmati Tímea a felnőttkorban hasznos étrend-kiegészítőket mutatta be. Külön kitért arra, hogy anyukaként mennyire hálás az energizáló hatású készítményeknek, így a két virgonc kislánya mellett is bírja a gyűrődést.

Ezután Pécsről érkezett vendégeink kaptak elismerést a szintlépésért Eperjes Klárától.

Két sikersztori

A nap vége felé közeledve két igen érdekes ember sikereit és történetét hallgathattuk meg.

  • Samu Katalin hálózatvezető Siófokról érkezett. Számára az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy jövőjét a Biocom fogja meghatározni, így Kati már akkor felmondott a munkahelyén, mikor jutaléka csak 20.000 forint volt. Ám döntését nem bánta meg, azóta eljutott hálózatvezetői szintre és dinamikusan halad a hálózatépítésben.

  • Ha valaki azt kérdezi magától, hogy mi a hálózatépítésben a jövőkép, érdemes meghallgatnia Kozma Éva hálózatvezetőt. Éva 54 évesen vágott bele az üzletbe, ennek már 20 éve. Mára boldogan éli Biocomos nyugdíjas éveit. Imád utazni, szinte már nem tud olyan országot mondani, amit nem látogatott meg még a családjával és hálás a cégnek, hogy ezt lehetővé teszi számára.


Biztatás az Tóth-Wolford Arany HV házaspártól
A rendezvény zárásaként Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali gyémánt fokozatú hálózatvezetőktől hallottunk néhány nagyon szép gondolatot. Hangsúlyozták, mennyire fontos a hálózatépítésben, hogy higgyünk magunkban, ragadjuk meg a lehetőséget, illetve mennyire fontos az, amit egymástól kapunk a munkánk során; a szeretet, a személyiségfejlődés, a barátság, a segítség, a törődés.

Sokat kaptunk Kaposvárott
Ismét egy remek délelőttöt töltöttünk együtt, ahol mindenki hallhatott új, számára érdekes információkat és megismerhetett új embereket. Feltöltődve térhettünk haza. Köszönjük mindenkinek a fantasztikus élményt!

Ezeket olvastad már?