Kezdőoldal Ágak Tudás és példák a hithez, cselekvéshez – Ferenczy képzés

Tudás és példák a hithez, cselekvéshez – Ferenczy képzés


A címhez azonnal hozzá lehet tenni: és Vass-, valamint Kónya-képzés, hiszen Ferenczy László legnagyobb ága, a Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa által fémjelzett csapat, valamint a társ-hálózati ág, a Kónya György-féle csapat is ezen ágtalálkozók aktív résztvevője. Mindemellett a debreceni Gazdag-ág tagjai is ezen a programon vesznek részt rendszeresen a cívis városban szervezett Bio Klubjaik mellett. A népes társaságból ezúttal Szabó Szilvia hálózatvezető osztotta meg velünk élményeit a legutóbbi alkalom kapcsán. S ha valakinek felkeltette az érdeklődését, alul közzétesszük a következő esemény, a februári Start képzés részletes tervezetét.

Reg-Enor: a fogyás „csodája”
A hóakadályok ellenére szép számmal gyűltünk össze szombaton a Ramadában tartott szakmai napon. Szabó Szigfrid a Reg-Enor feltalálója és gyártója előadásában orvosi könyvekből idézve tárta fel előttünk hitvallását a megfelelő emésztés és a zsírfogyasztás összefüggéséről. Részletesen beszélt azokról a betegségekről, amelyekre jótékonyan használható a terméke. Számos példát mutatott be a praxisából, mely között szerepelt az a hölgy, aki 60 kg-ot fogyott és az egyik tv csatorna reggeli műsorában is szerepelt. A teremben lévők közül többen bátran vallottak jó tapasztalataikról. Megérte ott lenni és szemtől szemben megismerni őket. (Részletes terméktapasztalatok olvashatók a témában a Biocom honlapján, a „Karcsúsodjon velünk!” rovatban, ITT – a szerk.)

A víz és mi
Ezután következett Ferenczy László, ezüst hálózatigazgató nagysikerű előadása a víz fontosságáról, és hogy mit jelent a tisztított víz a szervezetünknek. Bemutatta a háttérinformációkat és a vízszűrőt. Akikben még maradt kérdés, azok lehetőséget kaptak a téma végén, hogy feltegyék.

Vass Oszkár házigazdaként felkérte néhány munkatársát, hogy ismertessenek példákat a saját értékesítő munkájukból a vízszűrők eladásával és használatával kapcsolatban. Köszönjük, az elhangzottakból sokat tanulhattunk!
Indulás!
Ágvezetőnk (Ferenczy László) záró előadásában MLM üzletünk bővítéséhez adott rendkívül jól alkalmazható gondolatokat és az elinduláshoz konkrét tervet. Zárógondolatát idézem: „A képzésen tudást és elérhető példákat kaphatsz, hogy legyen hited cselekedni”.

Ezeket olvastad már?