Kezdőoldal Ágak Tréning a sikeredért: rendszeressé vált a vezetőképzés Miskolcon

Tréning a sikeredért: rendszeressé vált a vezetőképzés Miskolcon

A szereplők csapata

A szereplők csapata

Január közepén második alkalommal rendezték a “Tréning a sikeredért – Vezetőképzés” programot Miskolctapolcán, a Calimbra Hotel konferenciatermében. Az előző népszerűségét jelezte, hogy ismét nagy számban vettek részt azok, akik komolyan gondolják a Biocom Életmódprogramot és ezzel szeretnének foglalkozni. A szervezők, a Sinka- és Komporday-ág munkatársai nagyon izgatottan készültek, hiszen az akkori, hatalmas mennyiségű hóra (emlékszünk még rá…?) senki nem számított. Szerencsére ez a 40-50 cm friss égi áldás csupán a környék szépségét növelte, az odautazás a messziről érkezőknek sem okozott akadályt. Mert bizony akadtak jó páran, akik a határokon túlról is érkeztek vagy éppen az ország másik feléből (Erdély, Felvidék, Győr és környéke, Budapest és környéke, Jászberény és környéke, Gyöngyös és környéke). A további részleteket Tövisné Venczel Erika hálózatvezető meséli el, kiegészítve majd a résztvevők reagálásaival. Hozzátéve, hogy valóban hagyományról van szó, hiszen március 13-án már a következőt rendezik …

A Tasnádi család indított

A háziasszony, Tasnádiné Szabó Mónika Arany Fokozatú Hálózatvezető rendkívül profi módon köszöntötte a vendégeket és ismertette a napi programot. Majd következett párja, Tasnádi Zsolt, aki arról beszélt: hogyan legyél kulcsember? Zsolti rendkívül érthetően és lényegretörően szólt némi humorral is fűszerezve e témáról: mit kell ahhoz tenni, hogy sikeres legyen valaki?

Juhászné Papp Mónika: tagadásból szervezés

Ezután következett Juhászné Papp Mónika, aki Tóthné Boncsér Ancsa hálózatvezetője, vagy, ahogyan Ancsa mondaná, “gyöngyszeme” egy lendületes és dinamikus előadással:  hogyan lehet hatékonyan rendezvényt szervezni? Elmondta, hogy annak idején hallani sem akart arról, hogy ő rendezvényekre járjon, most pedig már ő szervezi a nagy létszámú eseményeket és bizony nagyon élvezi azt… Nagyon sok hasznos dolgot hallottunk tőle, ami közelebb visz a sikeres találkozók megszervezéséhez.

Tóth Lajos, aki otthagyta a munkahelyét…

Majd Ujvári Zsuzsi Arany Fokozatú Hálózatvezető munkatársa, Tóth Lali arról beszélt, ők hogyan dolgoznak és mi a sikerük titka. Laliról azt kell tudni, hogy jól fizető vezetői állását hagyta ott, hogy több időt tudjon a családjával tölteni, és mert meglátta a lehetőséget a Biocom üzletben is. Párjával, Erikával, aki az egészet elkezdte, most már együtt dolgoznak és hatalmas fejlődés látható a csapatukban. Jelenleg Ezüst Hálózatvezető szinten vannak.

Ujvári Zsuzsi a mélységépítésről

Lali előadása után következett a már említett szponzor, Ujvári Zsuzsi, a 2016-os Év Hálózatépítője, aki a mélységépítés titkaiba avatott be minket rendkívül szemléletes módon. Aki esetleg még nem értette, hogy is működik ez, az most már biztosan tisztábban látj,a hogy mennyire egyszerű ez az egész!

Komporday Annamária a célokról

Ezután hallhattuk Komporday Annamari ágvezetőt, aki a célok fontosságáról beszélt, és arról, hogy mit kell megtenni a célok elérése érdekében. Még saját, célokkal teli tábláját is elhozta otthonról, hogy mindenki kedvet kapjon a tervezéshez. Mindenki érezte a bizsergést, amikor Annamari beszélt…

Sinka Gyula versenyt hirdetett

Majd Sinka Gyula, a miskolci csapat vezetője érkezett egy szuper verseny kihirdetésével. Ezek a megmérettetések nagyon szép jutalommal is párosulnak, és aki megcsinálja, a jutalom mellé – ami külföldi utazás vagy kézzelfogható elismerés – nem mellesleg még hálózatvezetővé is válik!

Boldog szülinapot…

Az ebédszünet különleges volt: túl azon, hogy a svédasztalos ebéd bőséges kínálata mellett át tudtuk beszélni a frissen hallott dolgokat, ünnepeltünk is. Micsoda véletlen: Nyíri Zoltán születésnapja pont ekkora esett, így meglepetés tortát is kapott, és az egész csapat tapssal köszöntötte, és felállva énekeltük neki a “boldog születésnapot”!

Nyíri Zoltán a kapcsolatteremtésről

Az ebéd után pontosan Nyíri Zoltán tréner következett, aki a kommunikációról beszélt, arról, hogy kiket hogyan lehet megszólítani. Konkrét kérdésekre is választ adott, ami nagyon nagy segítség volt mindannyiuknak, hiszen rengeteg új dolgot tanultunk, ami sokat segít a kapcsolataink építésében!

Kónya György: Azokat keressük, akik lehetőséget keresnek

Végezetül, a nap fénypontjaként és zárásként Kónya György ágvezető-hálózatigazgató szavai megerősítést adtak nekünk, hogy a legjobb helyen vagyunk, a cég nagyon rendben van és azokat keressük, akik keresik a lehetőséget!

Kupagyőztesek

A nap során a múlt havi teljesítménye után a Komporday-kupát Tasnádiné Mónika kapta, valamint Ujvári Zsuzsi is átadott két kupát Hermann Juditnak, aki boldogan vitte azt el a határon túlra, ahogy ő mondta, “a csajoknak”.

Ahogy én láttam:

Rendkívül sok új dolgot tanultunk ezen a napon! Fantasztikus előadásokat hallhattunk! Megerősítést kaptunk, hogy a legjobb helyen vagyunk, és minden segítséget megkapunk a céljaink elérése érdekében! A tréning során rengeteg hasznos gyakorlati tanácsot kaptunk hogyan tudunk tovább lépni, ha elakadunk valahol. Önbizalomnövelő és -megerősítő is volt a rendkívül jól szervezett, sok témát magába foglaló egész napos program. Az előadókat imádtam, annyira profi volt mindenki. Nagyon várjuk a következő alkalmat, ami március 13-án less, ugyanitt!

Ahogy a többiek látták (munkatársak visszajelzései):

 

Harnisfager Noémi: Ötleteket kaptam

Ötleteket kaptam a régi ismerősök újbóli felkeresésére, valamint a kapcsolatfelvételre, meghívásra.

Tasnádiné Szabó Mónika: Színes nap volt

Én rengeteg mindent kaptam, soha nincs két egyforma előadás. Viszont nagyon jó volt, ahogy megszínesítettük a napot új előadókkal. A végére már nem is izgultam…

Argyelán Zoltánné Tünde: A gátak leküzdése

Segítséget kaptam arra, hogy küzdjem le a gátakat, amiket saját magam emelek az elutasító válaszok miatt. És rengeteg energiát, pozitívumot!

Liborné Judit: Válaszok a kérdésekre

Hatalmas nagy lendületet, pozitív energiát kaptam, és sok mindent tanultam, választ kaptam a bennem lévő kérdésekre.

Gaál Tamásné Andrea: Még többet tehetnék…

Én egy hatalmas “fejbe csapást” kaptam, ami által rádöbbentem, hogy én csak hiszem, hogy mindent megteszek, mert még sok mindent meg kell tennem az ütős fejlődésemért! Ezen kívül rengeteg jó ötletet hallhattam és nagy dózisú pozítiv energiát kaptam.

Lukács Lászlóné: Hajtóerő

Egy olyan nap volt számomra, ami hajtóerővel, mágnesként erősít fel álmaim valóra váltásában. Aki hisz, mer, remél: gazdagit!

Géczi Ildikó: Töltést adott

Egyszerűen kellenek, szükségesek az ilyen napok. Imádom hallgatni, hogy ki hogyan dolgozik, és kit mi visz előre. Mások építő tapasztalatait ismerhettük meg. Rendkivül színes volt a rendezvény. Emellett a hely pozitív energiája nagy töltést ad mint mindig. Sokat tanultam megint, és terveket szült bennem, ötletet adott a nap. Jók voltak az előadások, köszönöm szépen!

Némedy Laura: Információk és életérzés

Először is szeretném megköszönni, hogy ez a rendezvény létrejött! Hogy mit adott ez a képzés? Információkat, életérzéseket és finom ebédet… A kulcsemberré válás fontosságát. Ha félve hívnánk fel valakit, akkor építsünk fel egy harmadik személyt. A bizalom kiépítés fontosságát. Ebben rejlik a stabilitás. Tóth Lali minden szavát az elsőtől az utolsóig. Nyíri Zoli hozta a maga profi stílusát. De az összes előadótól jött át hasznos info!

 

Papp Anikó: Segített a továbblépésben

Egy éve lettem Biocom tag és a termékek fogyasztója. Akkor még csak a terméket – köztük elsőként a Reg-Enort – akartam. és semmi mást. Az MLM távol állt tőlem, természetgyógyászként annyi volt a célom, hogy példát mutatva mások egészségi állapotán segítsek. Mivel egy természetgyógyász általában egyedül vagy maximum 1-2 emberrel dolgozik össze, és napi szinten az emberek gondjait hallgatjuk, nincs sok időnk azon gondolkodni, hogy vajon milyen előadásokra kellene elmennünk, hogy az embereknek még pontosabb tájékoztatást és a gondjaikra megoldást tudjunk adni. Az itteni rendezvények ezt a problémánkat is megoldották, folyamatosan tanulunk, képezzük magunkat, úgy a termékekkel kapcsolatban, mint ahogy azzal is, hogyan lehetünk valóban hitelesek. A rendezvények minden alkalommal megerősítenek és segítenek a továbblépésben. Az pedig, hogy egy ilyen fantasztikus csapat tagjai is lehetünk, külön öröm, nagyon jó találkozni, beszélgetni, biztatni és segíteni egymást, valóban felemelő érzés, hogy ennyi jó ember van a környezetemben. Az előadások is bőségesen elláttak új információval, lehetőségekkel, megoldásokkal, melyekért hálás vagyok. Úgy érzem, ma már felelős is vagyok azokért az emberekért, akiket elindítottam ezen az úton, a rendezvényeken pedig folyamatosan elkap a “Biocom láz”, ami hajt és visz tovább… előre!  J Köszönet érte!

Hliva Ildikó: Képzés a profibb hálózatépítésért

Hogy mit adott? Megerősítést, hogy nemcsak az ismeretségi körömben lehet üzletet építeni. Ezáltal gyakorlati példákat, hogy tudok 4-5 mondattal idegenekkel kapcsolatot teremteni. Hogy milyen tényezők kellenek ahhoz, hogy el tudjak adni… Hogy adjak értéket az embereknek, hogy ne azt érezzék, el akarunk adni… Három mondattal hogy kérjek ajánlást… Hogy miért fontos, hogy ne vevőket, hanem fogyasztókat keressek… Megerősítést, hogy mit kezdjek a “szegényekkel”, illetve azokkal, akik nem akarnak dolgozni. A szó szoros értelmében: HOGYAN ÉPÍTSEK (még profibban) HÁLÓZATOT! KÖSZÖNÖM!

Bezeczky Gizus: Segítő információk, gyakorlati példák

Köszönjük a napot! Imádtam minden percét. Sokat tanulhattunk azoktól az emberektől, akik már végigmentek az “úton”. Olyan információk birtokába jutottunk, amelyek segítségünkre szolgálnak a fejlődés során, a gyakorlati példák számomra nagy segítséget nyújtottak. Segítséget kaptam a meghívások esetén a “nem” válaszok kezelésére. Összegezve, mit kaptunk: hitet, megerősítést, pozitív gondolatokat… Jó ebbe a Csapatba tartozni! Köszönöm!

Magyariné Zsuzsa: Megerősítés

Fantasztikus előadást hallhattam, ami megerősített abban, hogy rengetegen várják, hogy megtaláljuk Őket. Megerősített (bár nem tudom, lehetett-e ezen még erősíteni…), hogy a legjobb helyen vagyok, mert szívből tudunk segíteni másoknak (abban, amit szeretne: egészség, jobb anyagi körülmények…). Mindenki maga dönti el, hisz: “mindenki a maga sorsának kovácsa”!

 

Tóth Ilona: „Vegyetek-vigyetek” tréning

Fantasztikus nap volt! Még később is ebben a magas rezgésben tartózkodtam. J Nagyon tetszettek a gyakorlatias, őszinte, tiszta, szeretettel, segítő szándékkal átitatott előadások. Mindenki magát adta, és ez adja a hitelesség, követhetőség lehetőségét. Szemléletes, vidám, szinte már profi csapattársi előadások, profi külső előadás – nagyon sok értékes infóval – és nem utolsósorban szuper jó szervezés! Innen már csak rajtunk múlik minden! Felismerni, hogy ki hol tart, és hova szeretne eljutni! Álmok, célok, lehetőségek. Minden itt van egy kupacban: Biocom! Ez a “vegyetek-vigyetek” tréning volt számomra, köszönöm, hogy részese lehetek ennek a fantasztikus csapatnak!

Radányiné Marcsi: Másolható segítség

Köszönjük szépen a napot. J Fantasztikus előadók voltak. J Olyan segítséget kaptunk, amelyek másolhatók, könnyen továbbadhatók azoknak a csoporttagoknak, akik sajna most nem vettek részt. L Ismét megerősítést kaptam, hogy a legjobb helyen vagyok. J Jó döntést hoztam, amikor a Biocomot választottam. J Köszönöm!

Szűcs Brigi: Áttörés!

Nagyon gyakorlatias képzés volt. Az előadok nagyon jól megmutatták, hogyan dolgoznak és mit tesznek azért, hogy elérjék a céljaikat. Nagyszerű, őszinte emberek. Nyíri Zoltán a kapcsolatfelvételről, kérdezéstecnikáról tartott előadása nagyon sokat segített nekem abban, hogy hogyan keressek meg embereket. Hazafelé a kocsiban 20 perc alatt 2 emberrel beszéltem telefonon és így 5 embert “szereztem” a nyílt infómra. Nekem az ilyen tréningeken való részvétel hozza meg az igazi áttörést. Nagyon fontosnak és hasznosnak tartom. Hálás köszönet a szervezésért és a sok segítségért!

Bodnár Ivett: Rengeteg tanács

Köszönjük a napot! Imádtam! Rengeteg gyakorlati tanácsot kaptunk, amit szuperül tudunk majd másolni és jó volt hallani, hogy a nemet is el kell fogadni néha. A célok fontosságát pedig nem lehet elégszer ismételni és már tudom, hogy kellenek kissebb, apróbb célok is, amik előrevisznek az úton. J És még néhány fogalom: “igen-út”, érzelmek fontossága, olvasni, konzultáció, kapcsolatok minősége, névlista.

Kozora Maja: Feloldó életérzés

Nagyon köszönöm a napot. J Szuper szervezés, szuper előadók és még szuperebb gyakorlati tanácsok a továbbfejlődésünk érdekében! Nagyon jól éreztem magam, tehát egy feldobó életérzéssel jöttem haza. J

Dinnyés Istvánné: Köszönöm!

Szuper nap volt a tegnapi! Profin felkészült előadókkal, akik egyben a vezetőink is. Úgy gondolom, nagyon büszkék lehetünk rájuk! Név szerint: Tasnádiné Szabó Mónika, aki a nap háziasszonya volt. Az előadók, akiktől nagyon sokat tanultam újfent: Tasnádi Zsolt, Juhászné Papp Mónika, Komporday Annamária, Tóth Lajos. Ujvári Zsuzsi fantasztikusan szemléltette a mélységépítést, és én is megértettem… A mindig mosolygós ágvezetőnk, Sinka Gyula, aki egy csodálatos utazás lehetőségével egybekötött versenyt hirdetett meg! Őt követte Nyíri Zoltán tréner, aki a kapcsolatépítés, meghívás témakörökből adott fontos tanácsokat, ismereteket interaktív formában! A napot a felsővezetőnk, Kónya György zárta. Mit adott számomra ez a nap? Megerősítést, hogy jó helyen vagyok, nagyon jó érzés egy ilyen fantasztikus csapathoz tartozni Az előadóktól is nagyon hasznos információt kaptam, miért fontos az, hogy legyen célom! A cél az legyen ütős, amitől tűzbe jössz, szinte belebizseregsz! Kitisztult és érthetővé vált a mélység építés fontosága, a kapcsolatteremtés módjai, mikéntjei. Hálásan köszönöm ezt a tréninget minden egyes szervezésben résztvevőnek, mert általuk lettem, lettünk gazdagabbak sok-sok hasznos információval. Újra fejlődhettem, fejlődtünk! Köszönöm!

Járai Tünde: Hasznos tanácsok

Köszönöm a napot. J Nagyon sok hasznos tanácsokat kaptam, hogyan tudok továbbhaladni! Az előadók és a nap háziasszonya is fantasztikusak voltak!

Litkeyné Dávid Hajnalka: Sok mindent kaptam

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodálatos napnak! Annyi mindent kaptam. Megerősìtèst, hitet, hogy jó úton járok a céljaim eléréséhez. Nagyon sokat tanultam, köszönet érte a nagyszerű elóadóknak. Feltöltekeztem energiával, és sok sok pozitìv gondolattal.

Tóth-Wolford Erika: „Igen-utca”

Rengeteg gyakorlati tanácsot kaptunk, bevezettek bennünket az “igen-utcába”. Ismét megerősítést kaptam, hogy nincs titok. J Egyszerűen csak beszélni kell róla, csak az nem mindegy, hogyan és miért… Köszönöm! J

Csordás Anikó: Több napot is megérne

Mi az első tréningen nem voltunk, a máodikon igen! Sokat segítettek Nyíri Zoli technikai tanácsai, hogy hogyan közelítsük meg az embereket, akik sokszor szkeptikusak. És bebizonyosodott, hogy tényleg mindenkit el tudunk érni, csak ezt is tanulni kell. Fontosak ezek a tréningek, mert magabiztosságot adnak egy egy új ember megkeresésénél! A legfontosabb kitartónak lenni, és büszkén viselni a NEM-eket, mert ez visz előre! Szuper nap volt, szerintem 2 napot is megérne, hogy egy-két téma ki legyen vesézve még jobban… Köszönjük szépen munkatársaim nevében is!

Kriskó Andrea: Változást hozott

A tréning nálam nagyon sok változást hozott, egyrészt nagyfokú személyiségfejlesztést. Hogyan nézzem a másik nézőpontjából a dolgokat, hogyan viszonyuljak a másik emberhez, hogyan tartsam fenn a kíváncsiságot, hogyan kérdezzek, milyen technikái vannak? Sokat segített, ahogy a tapasztalatokról, munkamódszerekről beszéltek a csapattársak. És, hogy igenis higgyek magamban, egy JÓ CÉLért mindent képes legyek megtenn! Lelkesedéssel, örömmel, szeretettel vegyem körbe magam. Mert, amit adok, azt kapom vissza!

Kern Andrea: Profizmussal szembesültem

Annamari, ez egy fantasztikus nap volt, fantasztikus előadókkal! Én most voltam elöször ilyen tréningen… Ez a profizmus, amivel itt szembesül az ember, az valami hihetetlen… Teljes mértékben megerősitett abban, hogy a legjobb helyen vagyok! Megmutatta a célok fontosságát, amelyek előrevisznek az utunkon. Köszönöm Annamari, ezt a fantasztikus előadást! Nyiri Zoltánnak pedig azt, hogy a maga profizmusával mutatta meg, hogy kell személyes kontaktust teremteni az emberekkel… Köszönöm ezt a csodás napot! Örülök, hogy itt lehettem veletek!

Hajnáczky Edina: Őszinteség és profizmus

Sok tréningen voltam már egyéb munkám kapcsán. Itt megérintett az őszinteség és a profizmus, ami az előadókból sugárzott! Elgondolkodtatott és lendületet adott! Köszönöm.

Olgyai-Anger Adrienn: Szeretek Biocomosnak lenni…

Szívből örülök, hogy részt vehettem a csapatotok tréningjén! Mindenkin a magabiztosságot látom, azt, hogy tényleg az a cél, hogy az embereknek értéket adjunk, bár én még nem jutottam el idáig. Kezdőként azt gondolják, hogy mindent csak el akarok adni. Rájöttem arra is, hogy sok nemet kapunk, de nem kell elkeseredünk, hanem mindig előre kell nézni. Nagyon tetszett az egész felépítése a tréningnek, sokat segített a tréningfüzet, nyomon tudtam követni mindenki előadását! Nyíri Zoltán sok ötletet adott az ismerkedésekhez, Te, Annamari pedig megerősítettél a céljaim leírásában, a célfalamon az első cédula az, amit kihúztam a dobozból…! Szóval szuper volt, szeretek Biocomosnak lenni, olyanok vagyunk, mint egy nagy család! Köszönöm az élményt, ha rágondolo,k még most is libabőrös vagyok!

Udvardi Teri: Minden segítséget megkapunk

Én megerősítést kaptam, jó helyen vagyok! A termékek nagyon jók és a csapat fantasztikus! Nagyon szimpatikus, hogy minden segítséget megadnak és minden tapasztalatot megosztanak. Őszintén beszélnek a jövedelmükről. Így sokkal érthetőbb és átláthatóbb a rendszer. Sok segítséget és ötletet kaptam ezen a rendezvényen.

Hermann Judit: Közös alapokra helyezzük a hangsúlyt

Számomra igazán szívmelengető élmény volt ott lenni. J Bár már rég ismerem a munkatársaimat, s tudom róluk, hogy egytől-egyig csupaszív-lélek emberek, ez a képzés egy újabb megerősítést adott abban, hogy ez így van. Azt találom a legcsodálatosabbnak a rendszerben, hogy bár minden személy más, mindenkinek vannak saját módszerei, mindenkinek van egy saját múltja, mégis, akik igazán foglalkoznak a hálózatépítéssel, valahogy közös alapokra fektetik a hangsúlyt: szeretetre, becsületre, odaadásra, tiszteletre és főként szolgálatra. Számtalanszor megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy bár ebbe a rendszerbe mindenki a termékekért lép be eleinte, de a vezetők, a kulcsemberek azok, akik bent is tartják őket és általuk válik többé a Biocom, mint egy egyszerű webshop. Nagyon sok csodálatos, gyakorlatias javaslatot kaptunk az előadóktól, hogy hogyan is haladhatunk előre ebben a szakmában, de számomra az az igazán mérvadó, hogy igazából az életre, a boldogság felé vezető útra ösztökélnek minket. Úgy vélem, hogy a Kónya-, Sinka-,, Komporday-ág képzései nem csak azok számára elengedhetetlenek, akik komolyan szeretnének foglalkozni a Biocommal, hanem minden egyes ember számára, akik szeretnének boldog, kiegyensúlyozott életet élni. Nagyon örülök, hogy ott voltam és a legközelebbi eseményre sokad-magammal érkezem. J

Gyenesné Sebők Ilona: Hitet és erőt kaptam, hogy a konkrét céljaimat kitűzzem.

Tasnádi Zsolt: “Az üzletben akkor fejlődsz, ha személyiségben is fejlődsz”.

Tóth Lali: “Az önzetlen értékátadás fontossàga… az értékesítés nem a termékről, hanem az emberi kapcsolatokról szól. Bizalomépítés!”

Ujvári Zsuzsi: Köszönet a mélységépítési bemutató lehetőségéért. Így ez mindenkinek bevésődik, hogy kihez fordulhat felső vonalon. Szuper ötlet volt! J

Komporday Annamari: Különösen a postabélyeges sztori fogott meg. Az “én-idő” fontossága.

Nyíri Zoltán: Időpontfókusz, speciális igènyek, szuper gyakorlati példák! Köszönöm!

 

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (40)

A lencsébe mosolygó ágvezető, Sinka Gyula (jobbról a második) versenyt is hirdetett

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (39)

Középen a beszámoló készítője, Tövisné Venczel Erika

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (38)

Kónya György

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (44)

A Tasnádi házaspárhoz került a Komporday-kupa

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (19)

Tóth Lajos és Tóth Wolford Erika

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (25)

Hermann Judit, mikrofonnal a kezében

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (26)

Ujvári Zsuzsi is tartott előadást

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (16)

Juhászné Papp Mónika

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (14)

Tasnádiné Szabó Mónika

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (22)

Tóth Lajos

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (32)

Komporday Annamária

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (33)

Nyíri Zoltán köszöntése ebédszünetben

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (35)

Nyíri Zoltán előadása

Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (13) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (15) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (17) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (18) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (20) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (21) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (24) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (27) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (28) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (29) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (30) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (31) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (34) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (36) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (37) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (42) Vezető képzés Miskolcon a Calimbra Hotelben - 2016.01 (43)

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?