Kezdőoldal Ágak Tréning a sikeredért Miskolcon – Információban fürdőztek a forróságban a Sinka- és Komporday-ágon

Tréning a sikeredért Miskolcon – Információban fürdőztek a forróságban a Sinka- és Komporday-ágon

IMG_20170619_102331
A cím első fele talán csalókának tűnhet, de a tényt rögzíti. Felmerülhet a kérdés ugyanis, hogy ugyan melyik tréning nem a résztvevők sikeréért szerveződik…? Igen ám, de ez a cím egyben jelzés. Egyrészt, elkülöníti a szokásos Startoktól, Szakmai Napoktól, valamint a Sinka- (és Komporday-) ágon hagyományos Kulcsember-képzőktől, s egyéb rendezvényektől. Másrészt, ez egy néhány órás és kifejezetten a… A mondat folyatását szívesen bízzuk néhány olyan hálózatépítőre, akik megélték a júniusi, miskolci tréninget. A sikerükért. S azok épüléséért, akik most ezt, utólag olvassák…

Szilágyi Szabolcs, Ezüst HV (Miskolc): Két éves, remek hagyomány
Egy hétfő délelőtt… Sokan a mókuskerékben dolgoznak épp, 30 fok meleg van… Mégis, 50 lelkes, tanulni vágyó csapattárssal jöttünk össze Miskolcon, az Erzsébetfürdőben! Ez mutatja, hogy ez a tréningsorozat, ami már eddig is bizonyított, sokakat érdekel! Már egy 2 éve remekül működő hagyomány, melyet a Sinka-házaspár, hálózatigazgatóink álmodtak meg – és ezek szerint jól megcsinálták! Jöttek a forró júniusi napon Szlovákiából, Erdélyből, Dunaharasztiből, Jászapátiból és Borsod megye számos településéről, ami azt is mutatja: „A Sikernek nem titka, hanem ára van!” Nekem személy szerint nagyon tetszettek Sinka Tímea és Gyula gyakorlatias bemutatói, a „Szépségparty a gyakorlatban”, a kifogáskezelés, a „hogyan hívjunk meg találkozóra, összejövetelre, beszélgetésre” rész. Volt közösségi játék csapatokba verődve, ami a csapatszellemet erősítette, és kicsit a kreativitásunkat is! Mindent egybevetve, rengeteget tanultunk ez alatt az 5 óra alatt! Köszönet Gyulának és Tímeának!

Ferenczi-Pintér Xénia, HV (Románia, Erdély): Egy hasznos lyukasóra, lazán
A hétfői tréningen nagyon jól éreztem magam. Olyan volt körülbelül, mint anno a suliban, amikor lyukasóránk volt. Hasznosak voltak az itt kapott információk, tippek, ötletek is, de számomra leginkább a csapatépítős jellege volt meghatározó. A Sinka Timi által kiötlött játék összekovácsolta a bandát. És ami még tetszett, hogy most mindannyian lazán öltöztünk fel, úgy, mint a hétköznapi életünkben, ami még közvetlenebbé tette a hangulatot. Örülök, hogy ott lehettem!

Boross Tamás, HV (Románia, Erdély): Tálcán kapott, használható „huncutságok”
Tanultunk, játszottunk, nevettünk. Hasznos és vidám volt a találkozó.
S hogy miért  hasznos? Mert az ember fia/lánya olyan apró “huncutságokhoz” juthat hozzá, amit egyébként hosszú évek alatt tanulhat meg,  saját hibái révén.
S ugyebár nem mindegy: hosszú évek alatt saját kapufákból tanulni, vagy elmenni Timiék tréningjére és mindent tálcán kapni. Köszi Timi, köszi Gyula! J

Tóbiás Erika, HV (Románia, Erdély): Gazdag nap tanulásban, jó hangulatban
A hétfői tréning nagyon élménydús volt számomra, nagyon sok kérdésre konkrét választ kaptam. Például: hogyan kell kezelni a felénk irányuló, naponként érkező kifogásokat? A szépségpartyt nemcsak külső szemmel nézhettem végig, hanem konkrétan átélhettem, milyen az, amikor én ülök a székben, milyen az, amikor minden értem történik. Csodálatos érzés volt! Újra átérezhettem a közösség együttműködését és összetartó erejét. Mindannyian egy közös célt szolgálunk, egy szebb és minőségben jobb holnapért dolgozunk, amelyhez minden kellő segítséget meg is kapunk. Nagyon hálás vagyok a szervezőknek, akik mind tanulásban, mind jó hangulatban gazdag napot biztosítottak a számunkra, köszönet mindenért.

Hliva Ildikó, Ezüst HV (Dunaharaszti): Gyakorlati képzés, hálás vagyok érte
A havi Startképzés és Szakmai Nap mindig sarkalatos pontja a sikereinknek. Azok a társaink szólalnak fel, akik megmutatják, hogy példáikat követve pár hónap alatt mi is hogy érhetjük el azokat a sikereket, jövedelmet, amiket ők gyorsan megtettek. Orvosok, természetgyógyászok előadásait is hallhatjuk. Viszont a „TRÉNING A SIKEREDÉRT” egy olyan képzés, amely a gyakorlatban mutatja meg, hogy hogyan is csináljunk egy szépségpartyt, az mitől lesz sikeres, hogy vezessünk le egy infót, találkozót, hogy mindenki a legtöbbet kapja általa. Itt tudunk szembesülni azzal, hogy a meghívás, a kifogáskezelés sokkal egyszerűbb annál, mint ami a fejünkben van. És bár Miskolc több, mint 200 km-re van tőlem, mégis én vagyok hálás, hogy ott lehettem, hogy tanulhattam, hogy fejlődhettem, hogy csapatban dolgozhattam!

IMG_20170619_091436 IMG_20170619_091533 IMG_20170619_093544 IMG_20170619_093611 IMG_20170619_100617 IMG_20170619_100742 IMG_20170619_100747 IMG_20170619_101745 IMG_20170619_101850 IMG_20170619_102721 IMG_20170619_102938 IMG_20170619_102945 IMG_20170619_114049 IMG_20170619_115022 IMG_20170619_115315 IMG_20170619_141937 IMG_20170619_142035

 

Ezeket olvastad már?