Kezdőoldal Ágak Tóth-Wolford Tudatos Vezető Képzés: minden miattad történik!

Tóth-Wolford Tudatos Vezető Képzés: minden miattad történik!


Harmadik alkalommal rendezett ősszel a Tóth-Wolford csapat önálló, két napos Tudatos Vezető Képzést. Mégpedig az első, februári képzés létszámát megduplázva, még úgy is, hogy a részvételt feltételekhez kötötték! Visszatértek a kulcsember-képzők „bölcsőjébe”, a négycsillagos Airport Hotel Stációba, Vecsésre.
Kolozsváriné Müller Szilvia, kaposvári hálózatvezető tollából következnek a részletek, majd a résztvevőktől a megélések megosztásai. Mindkettő tanulságos!

Felkonf a konferálónak

Már az érkezéskor láttuk, hogy rengeteg az „új arc”, ami a csapat rohamos fejlődését mutatja. A következő meglepetés akkor ért minket, amikor Tóth Lali a nyitóbeszédében felkonferálta a két nap házigazdáját, aki a megszokottól eltérően nem ő, hanem a kaposvári Csodaboszik vezetője: Szabóné Gyarmati Tímea Ezüst Hálózatvezető volt.

Micsoda egy év!

Timi nosztalgiával kezdte az előadását, hiszen majdnem egy évvel ezelőtt vett részt az első kulcsember-képzésén, amelyre nehéz szívvel ment, odahaza hagyva pici lányait. Viszont mára komoly üzletasszonyként érkezett férjével, Mátéval, akivel immár közösen építik a hálózatukat.


Tóth Lali: A Biocom TE vagy

A technikai információk és az újak köszöntése után a legnagyobb stratéga, Tóth Lali előadása következett a sikeres hálózatépítés rejtelmeiről, melynek kulcsa, hogy Te is fejlődj, tanulj, mutass példát. Mindig az vezéreljen, hogy adj, felemelj másokat és tedd a Biocomot a legfelső polcra, mert így válhatsz igazi vezetővé. Sose csak a nehézségeket lásd, mindig a megoldásban gondolkodj!

Törkölyéknek megváltozott az életük

A csapat egyik nemzetközi párosától, Törköly-Ferenczi Zitától és Törköly Józseftől megtudhattuk, hogy lehet 20.000 pontos hálózatot építeni. A beszédet Zita kezdte, aki büszkén mutatta be feltörekvő munkatársaikat. Nagy álmuk vált valóra azzal, hogy megtörtént a szerbiai „országnyitás”, ami nagyban megkönnyíti a munkájukat, de már kacsintgatnak újabb országok felé, hiszen már van ausztriai munkatársuk is. Józsi a tőle megszokott jókedvvel és mosollyal vette át a szót, az Ő posztja a hála kinyilvánítása maradt. Hálás a vezetőinek és hálás az egyre dinamikusabban bővülő csapatának is!


Egy szál Virágból virágcsokor

Ezután következett a már hagyománynak szamító Tóth-Wolford „Fiatal tehetség” díj átadása, melyet a terem legszebb „virága”, Baranyi Virág vehetett át. Két munkatársával érkezett, akik meghatódva köszönték meg neki, hogy hatalmas kedvességgel és szeretettel tanítja őket és lehetőséget adott nekik, hogy megváltozzon az életük.

A kommunikáció a kulcs az autóhoz

Pál Lívia jókor volt jó helyen… szerencsénkre. Fiatal kora ellenére, még a mi a „stratégánkat” is megvette kiemelkedő kommunikációs képességeivel. Lali úgy gondolta, hogy ezt mindenkinek hallania kell, így Lívia magvas gondolatokat osztott meg velünk, hogyan tudunk hatékonyan kapcsolatokat teremteni.

MLM-ből MLM-be

Tovább haladva ezen a vonalon, Igali Györgyné Niki beszélt arról, hogy ő hogyan építi ki a bizalmat, mely szerinte a kommunikáció alapja. A kaposvári csapat MLM specialistája úgy érzi, itt találta meg a számításait. Módszerének sikeressége abban rejlik, hogy hagyja magát behálózni, de a végén mégis ő fogja ki a „halakat”. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a múlt hónapban 4 új munkatársa indult el a üzletben.

Nem fogyóból hálózatvezető

Eztén szintén a kaposvári csapat tagjaként én (Kolozsváriné Müller Szilvia) folytattam a témában az előadást. A kapcsolatteremtés három módjára adtam tippeket. Mondandóm alapja szintén a bizalom kiépítése volt, melyet ugyanolyan könnyen építek személyesen, mint telefonon vagy interneten.


Czentlakiék: Mert ez nektek jár!

A kiadós ebéd után egy igazán ütős páros érkezett hozzánk. 12 éve építik a hálózatukat, ami mára több, mint 200.000 pontossá nőtte ki magát. Az hálózatigazgató páros hölgy tagja, Czentlaki Beatrix beszélt a kezdeti nehézségekről, hogy honnan indultak és a legnagyobb félelmünk leküzdéséről, hogy mekkora kihívás kilépnünk a komfortzónánkból. Kis szusszanás után Czentlaki Zoltán a tőle megszokott humorral és lazasággal mesélt a munkamódszereikről, hogy ők miként tanítják a munkatársaikat, milyen egy jó szponzor. Tátott szájjal figyelt mindenki arra, hogyan is viselkedik egy jó vezető, hogy ismerjük fel azt, kivel hogy kell kommunikálni.


Lazulás Biocom módra…

Vacsi előtt maradt pár óra wellnesselni, lazulni, majd este Lali várt minket egy kis csapatépítő játékra. A feladat az volt: írd le, hol fogsz tartani 3 év múlva. Forogtak a kerekek, kopogtak a tollak és a végén potyogtak a könnyek. Elérte a célját a feladat, mert közelebb hozott eddig ismeretlen embereket is egymáshoz.


Krigel Zsuzsi: Egy kis illem

Reggel kipihenten és jóllakottan ültünk be a második napra. Rögtön egy igazán fontos előadást hallhattunk Krigel Zsuzsitól a viselkedésről, megjelenésről. Kitől mástól, mint egy olyan személytől, akinek mindig kifogástalana megjelenése. Felhívta a figyelmünket a másolódásra és nagyszerű könyveket ajánlott, amiket olvasva fejlődhetünk ezen a téren is.


Kónya György: Nézd meg, ki az aki mondja!

Egy igazán nagy szónok, csapatunk mozdonyvezetője, Kónya György Ezüst Hálózaigazgató vette át a szót. Gyuri kőkemény, részletes előadást tartott a Cash Flow négyszögről a tőle megszokott lazasággal és profizmussal. Ezt most az is megértette, aki eddig nem is hallott róla… De kaptunk egy elgondolkodtató útravalót is, reméljük segített a döntésben: „ Nem kell másnak dolgoznunk, ha magunknak is tudunk!”


Hermann Judit: Lázadásból szabadság

„Nem tudom, mit mondjak” – kezdte 1 órás mondandóját Hermann Judit Arany Hálózatvezető, a Kónya-ág erdélyi vezetője és a Tóth-Wolford-ág testvérága. Ehhez képest felrobbantotta a termet előadásával! Mesélt arról, ő hogyan kezdte az üzletet, és hogy minden ellen lázadt. Ahogy fejlődött a személyisége, belátta, hogy akkor lesz még sikeresebb, ha nem valami ellen lázad, hanem valami mellett kiáll…

Őszintén az Ő szintjén

Ebéd után egy igazi csapatjátékostól hallottunk pár gondolatot arról, hogy a röplabda és az MLM mennyire hasonló.Várszeginé Pálfy Marianna 12 éve testnevelést és röplabdát tanít, így van tapasztalata, hogyan ösztönözze csapatát. Fontos a bizalom és a csapatmunka úgy, ahogy a hálózatépítésben is.

„Barlangban laksz?”

Az elmúlt két nap tele volt interaktív játékokkal, de az utolsó szünet előtti blokkban Timi újra megmozgatta a csapatot. Kifogásokat gyűjtöttünk össze, aztán megbeszéltük, hogyan is lehet kezelni. Nincs időm, nincs pénzem, nincs ismerősöm… ilyen és hasonló kifogások hangzottak el, amikre Timi egytől-egyig tudta a választ.

Biocom = küldetés

Aki eddig hiányolta Lali előadását a hálózatépítésről az a második nap végén megkapta. Megtudhattuk, milyen az, aki félelemből és milyen, aki szeretetből építi a hálózatát.

Zárógondolatok

Angyalkákkal, mosolyokkal és könnyekkel telt el az utolsó óra. Mindenki pár mondatban elmondta, mit adott neki a két nap. Igazi csapatként távoztunk egy igazán elgondolkodtató mondattal.

„Ha csak egy ember álmodik, az csak egy álom marad”. Vecsésen több mint 60-an álmodtunk együtt!

NÉHÁNY MEGÉLÉS MEGOSZTÁSA:

Gulyás Gabriella: Felejthetetlen, amit magunkkal viszünk

Még mindig velem vannak a mosolyok, energiák, arcok, a hely varázsa. Ezt visszük magunkkal és adjuk tovább. A forradalmár, a kétségeinket ledózeroló erő, a TUDÁS átadása és a szeretet áramlása ugyanúgy eggyé olvadt velünk, mint a helyszín és nyári idő szépsége. Felejthetetlen és a szívünkben örökös, hálás fészke van.

Bajka Zsuzsánna: Ez volt az a pillanat…

Van az a pillanat, amikor az ember szembenéz magával és elkezdi mérlegelni az életét formáló helyzeteket, eseményeket. Van az a pillanat, amikor megérti, hogy az élete csak akkor élhető, ha boldogság van a lelkében, minden más fölösleges. Van az a pillanat, amikor megérted, hogy egyedül nem élet az élet, a csapatban az erő, mert megtanulsz adni és kapni. Számomra ez a képzés volt a pillanat, és örök hálám, hogy ott lehettem, hogy annyi energiát és szeretetet hozhattam haza. Köszönöm.

Hermann Judit: Tényleg álomcsapat a TWT!

Egy csoda volt veletek lenni, annyira hálás vagyok, hogy elhívtatok, befogadtatok. Hihetetlen tudást hoztam haza tőletek, akkora erőt adtatok! Tényleg álomcsapat a TWT, mindenki számára egy áldás közétek kerülni. Én pedig a legmélyebb testvéri szeretettel gondolok rátok, mindig s örökké…

Igali Györgyné: Megérkeztünk

Ezer hála és köszönet mindenért! Valóban igaz, hogy mindenki azt hallja meg, érinti meg, amilyen szinten ő tart. Az első olyan vezetőképzőm volt, ahol már a saját csapatom is velem tartott. Hatalamas büszkeség töltött el, mikor látom, hogy a 2 nap alatt is mennyit fejlődünk mindannyian és valóban. Vezetőként szinte érezni lehet, hogy a munkatársak mit éreznek. Hálás vagyok mindenkinek a rengeteg tudásért, amit átadtak, a rengeteg érzelemért, amivel feltöltöttek bennünket. Úgy gondolom, megérkeztünk. És egy újabb vezető született általatok és miattatok. Köszönöm.

Kolozsváriné Müller Szilvia: Meglepetés ért…

Amit adott, azt soha nem gondoltam volna. Azt hittem, nem érhet meglepetés, de ért. Azt gondoltam, hogy mindent beleadok a munkába, de rá kellett jönnöm, hogy van ennél több is. Igyekszem. Alig várom a következőt…

Fekete Erika: Feltöltött

Egy újabb fantasztikus élményt éltem meg, ami megint feltöltött energiával. Sok információval, új emberek ismeretségével, tele pozitív érzelmekkel tértem haza. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki biztosította ezt a lehetőséget! Főképpen magamnak köszönöm, hogy a rendszer tagja akartam lenni, változtatni akarok, jobb ember akarok lenni és már vagyok is azáltal, hogy másokon segítek. Mindig nagyon várom a következő eseményt, ami hasonlóan feltölt, erőt ad.

Várszeginé Pálfy Marianna: Köszönöm a hatásokat, érzéseket

Hálát és szeretetet érzek. Örülök, hogy „átléptem” magam és meg tudtam élni ezt a csodás két napot! Higgyünk magunkban! Köszönöm a hatásokat, érzéseket! Hajrá, tovább!

Szabóné Gyarmati Tímea: Minden tiszteletem a vezetőinké

A 3. Tóth-Wolfod vezetőképzés… moderátorként egy másik szemüvegen keresztül is megtapasztaltam, mekkora feladat egy ilyen képzést összehozni. Minden tiszteletem a Tietek, hogy a két nap menetrendjét kitaláljátok, leegyeztetitek, megszervezitek. (Ez és a budapesti STARTképzések csapat szinten óriási segítség a munkatársak, vezetők indításában.) Személyiségünkben folyamatosan fejlődünk, ezt tudom, mégis valahogy ez a két nap nagyon megérintett több szempontból is. Az előadások fantasztikusak voltak, rengeteget tanultunk. A közvetlen csapatunk fejlődését pedig nem tudom szavakba önteni, annyira leírhatatlan érzés látni a változásokat. Köszönjük!

Pintér Rudolf Zoltánné: A tettek következnek

Még mindig a két eltöltött nap hatása alatt vagyok. Hiszek a cégben, bennetek az első perctől. Sok új információval gazdagodtam. Hálás köszönet mindenkinek ezért. Tudom, a szavak csak szavak maradnak, míg nincs mögötte tett is. Most ez következik!

Törköly Ferenci Zita: Megyünk tovább álmaink felé

Hála, köszönet, tisztelet, szeretet, megbecsülés, felelősség, ami eszembe jut erről a fantasztikus két napról. Hihetetlen energiákat mozgattunk meg… Ezzel a lendülettel jöttünk el a képzésről és megyünk tovább álmaink, céljaink felé. Köszönjük.

Mucska Gertrúd: Nagy eredményei lesznek

Hogy mit adott a két nap számomra? Megerősítést kaptam abban, hogy igenis nagyon jó helyen, pontosabban a legjobb helyen vagyok… Köszönet minden előadónak, akik előadásai maximálisan a csapatom fejlődését segítették… Hatalmas lendületet kaptunk és komolyan mondom, azóta szárnyalunk! Tudom, hogy a sok tanulásnak, képzésnek nagy eredményei lesznek és büszkén mondhatjuk, hogy igen, megcsináltuk. Hála a sok pozitív energiáért, ami segit mindannyiunkat átlendíteni a holtpontokon. Köszönjük!

Czene Klaudia: Gazdag csapathoz tartozom

Igazából rájöttem, hogy hihetetlen dolgokra képes az ember, ha valamit tényleg el akar érni! Mindig szerettem volna egy csapathoz tartozni, ezt tőletek megkaptam! Egy igazi, szeretetben, energiákban gazdag csapat vagytok, és köszönöm, hogy hozzátok tartozhatok! Egy szemellenzős világban élünk, de ti ezeket a szemeket kinyitjátok úgy, hogy közben a világ is kinyílik!
Köszönöm nektek!

Szabó Varga Erika: A legjobb helyre csöppentem

A legjobb helyre csöppentem. Mennyire hálás vagyok, hogy így hozta az élet! Olyan jó veletek lenni, annyira nem tudom elképzelni… és nem is akarom, hogy a Biocom és nélkületek teljenek a napok. Csodás élmény volt megint ez a két nap, hozzáteszem… a környezet is az volt. Nekem mindig fontos a harmónia, így érzem magam jól… ha ilyen üdítő környezetben töltődhetek fel energiával.
A szervezés szuper volt… az előadások… nem volt egy unalmas pillanat sem a két nap alatt, amikor ne koncentráltam volna az előadóra. Nagyon köszönöm mindenkinek, akit most ismerhettem meg a Facebook profilja mögött, egy tündérre leltem Mindannyiótokban. Ennyi szívből jövő szeretetet, mosolyt, őszinte ölelést még soha nem éltem át. Felsőbb vezetőink is annyira közvetlenek, ami számomra megható és meglepő egyben. Gratulálok az emberséghez hogy olyanok vagytok amilyenek. Csodálatos emberek! Imádom a Biocomos munkámat, mert ilyen emberektől tanulhatok!

Dobrocsi Tibor: Egyre jobb és jobb lesz

Csodálatos két napos képzés újra. Én azt érzékelem, ez a csapat egyre csak jobb és jobb lesz. Mindenki hatalmas fejlődésen ment keresztül. Én személyesen szinte átértékeltem az életem, új alapokat fektettem a jővő felé. Akkora élménnyel tértem haza, hogy alig birtam cipelni. Energia + szeretet + boldogság + szabadság és felbecsülhetetlen tudás amit kaptunk. Köszönöm mindenkinek a felém áradó szeretetét.

Katonáné Tóth Tímea: Köszönet és hála

Hatalmas köszönet és hála mindenért és mindenkinek! Annyira imádtam, hogy szinte le sem tudom írni, meg sem tudom fogalmazni az érzéseim. Olyan jó volt veletek és már hiányoztok is nagyon. Rengeteget tanultam, de legfőképp a hálózatépítési előadások nyitották fel még jobban szemem. Szeretet, jókedv, meghatottság. csapatszellem, figyelem, figyelmesség, együttérzés, öröm, és boldogság jellemezte a két napot. Mindig kapom a megerősítést, hogy igenis a legjobb helyen vagyok! Szeretlek benneteket.

Szabó Máté: Nagy löket

Nagy löketet kaptunk! Változatos, sokszínű és lényegre törő két nap volt! Rengeteg újdonság hangzott el. A legjobb helyen vagyok. Szavakkal nehéz kifejezni, át kell élni ezt a pulzáló energiát, amit ad! Hálás köszönet érte nektek!

Konczer Gabriella: Megfogadom a tanácsokat

Én úgy érzem, hogy rengeteget kell fejlődnöm ahhoz, hogy helyt álljak végre az életben! Meg kell tanulnom csapatban dolgozni, hiszen egy ilyen kiváltságos helyzetben lévő emberrel, mint amilyen én vagyok, még nem nagyon találkoztam! Vannak problémák – de kinél nincsenek? Az élet nem habostorta, viszont a mi tortánk igazán csábító, hiszen csak jó szeletet vehetsz ki belőle! Nem akarok olyan lenni, mint más, hiszen mindenkiből csak egy van, DE hasznos tanácsokkal, sok szeretettel, támogatással, történetekkel, tudással lettem gazdagabb! Ráadásul még jól is éreztem magam, ezért is gondolom azt, hogy ki kell törnöm és oda kell tennem magam! Hála és köszönet! MÉG nem tartok ott ahol Ti, ezért voltam olyan szótlan sokszor. DE van végre célom, és megfogadom a tanácsaitokat, még azt is, ami éppen nem kellemes esetleg, mert tapasztalt emberekkel voltam körülvéve, ezt akarom elérni!

Bauer Ildikó: A hála szerepe

Figyeltem az első naptól a csapatott és Önmagam. Sokat tanultam, tapasztaltam, fejlődtem… Hálás vagyok! Ezért van egy kis üzenetem a világnak… A hála javítja az emberi kapcsolatokat, csökkenti a fásultság és megszokottság érzését. Megerősíti az önértékelés és az önbecsülés szintjét. Boldogabbá tesz. A hála megszünteti az irigységet, a kapzsiságot, a bosszankodást, a szorongást, az aggodalmaskodást, a rosszkedvet, az ellenségeskedést. Segítségével derűlátóbbak és kiegyensúlyozottabbak lehetünk. A többi pedig csak plusz.

Ságiné Páll Mónika: Új élet kapuja

Egyszerűen imádtam! Egy új élet kapuja volt számomra ez a két nap. Köszönöm azt a sok jót és energiát, amit kaptam!

Simon Éva: Megváltozik tőle az élet

Új csapattagként érkeztem, és mint ilyen, rengeteg hasznos, tanulságos információval lettem gazdagabb. Megismertem sok kedves, tettre kész embert és az egész rendezvény elemi erővel hatott rám… Szakmailag, energetikailag, érzelmileg elsöprő lendület hatott át mindent, és mindenkit. Biztosan állíthatom, hogy aki itt új emberként részt vett, annak megváltozik az élete, mégpedig a lehető legjobb irányban. Köszönöm, hogy én is ott lehettem. Most már csakis rajtam múlik, hogyan használom a megszerzett tudást.

Ronta Hajnalka: Ezt kellene adni a tévében

Mindig nehéz megtalálni a szavakat, arra, hogy mit adnak ezek a képzések, a közösen együtt töltött idő… Tényleg ott kell lenni, mert visszaadni azokat az érzéseket, energiákat nem lehet… Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Annak, aki kitartó, szorgalmas, garantált a siker… Ahogy ott is elmondtam a 2. nap végén, minden embernek ilyen műsorokat kellene nézni a TV-ben, ilyen embereket, ilyen tanításokat kellene nap, mint nap hallgatniuk… és nem ott tartana a világ, ahol most tart. Ezektől az emberektől valóban értéket kapunk.. Egy olyan útmutatást, ami rávilágít arra, hogy valóban lehet másképp… És ehhez csakis Te kellesz, és az a Döntés, hogy ezt az utat választod! Köszönöm Mindenkinek!

Zsóka Laczkó: Elérem a célom

Nem is tudom, hogy kezdhetném?! Őrült biztonságban éreztem magam, rengeteg erőt, bátorságot, szeretetet és tiszteletet kaptam mindenkitől. Most már tudom, hogy igenis elérem a célom! Jó érzés ide tartozni és örökké hálás leszek magamnak, hogy mertem lépni mertem változtatni, nyitni egy új dolog felé, amiben ti mindannyian bátorítotok! Sokat tanultam e két napban… Gondolatban most is ott vagyok, felidézek mindent… Tudom mindenki helyét, hallom a tapsot… Látom az örömkönnyeket.
Hálás vagyok valamiért mindenkinek. Köszönöm!

Ezeket olvastad már?